Bundesliga: az Eurosport2-n láthatóak a bajnokik 2017-ig

MTI MTIMTI MTI
2013.12.04. 18:25
A német labdarúgó-bajnokság, azaz a Bundesliga mérkőzései 2017-ig továbbra is az Eurosport2-n lesznek láthatóak Magyarországon.

A televíziós társaság és a Bundesliga kereskedelmi jogait birtokló cég a 2015–16-os és 2016–17-es szezonra meghosszabbította eddigi megállapodását, melynek következtében Magyarországon az Eurosport2 sugározza majd a találkozókat.

Az Eurosport szerdai közleménye szerint a megállapodás értelmében 22 országban – köztük Magyarországon – őrzi meg kizárólagos televíziós és digitális jogait – beleértve a kereskedelmi jogokat is – valamennyi Bundesliga- és Bundesliga 2.-es mérkőzésre.

A Bundesliga az elmúlt négy évben már az Eurosport2-n volt látható. A közvetítések mennyisége és minősége ezután sem változik: az eddigieknek megfelelően továbbra is fordulónként öt mérkőzés látható élőben, de lesznek előzetesek, összefoglalók, exkluzív interjúk és elemzések is.

Az együttműködésnek köszönhetően a Bundesliga valamennyi mérkőzése élőben megtekinthető lesz az interneten az Eurosport Player-szolgáltatáson keresztül.

Az Eurosport2 2009 óta közvetíti a német bajnokság első két osztályának mérkőzéseit. A csatorna 2005-ben indult, és Európa egyik leggyorsabban fejlődő fizetős televíziós csatornája, 51 ország 66 millió háztartásában található, 18 különböző nyelven, HD-minőségben, évente több mint 2000 óra élő sportközvetítéssel – áll a közleményben.

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36