Guardiola: Időre lenne szükségünk, de a Bayernnél az nincs

2013.08.10. 14:08
null
Pep Guardiola tanácsait még nem minden esetben értik a játékosok, de a Bayern így is nyert (Fotó: Action Images)
A címvédő Bayern München hazai pályán elért, Borussia Mönchengladbach elleni 3–1-es győzelmével kezdődött meg a Bundesliga 2013–2014-es kiírása. Pep Guardiola, a bajorok nyáron érkező vezetőedzője szerint csapata még nem teljesen azt játszotta, amit szeretne, de a győzelmek hitet adhatnak a futballistáknak.

„Tudtuk, hogy kemény meccs lesz, mert a Mönchengladbach ellen mindig meg kell dolgozni. A második félidő első tizenöt percében nem is volt a kezünkben a meccs, de az első győzelmünkkel elégedettek lehetünk, igaz, még több sikerre lesz szükségünk, hogy felépítsük az önbizalmunkat" – mondta a meccs után Guardiola, és elismerte, hogy a csapat taktikai felkészültsége még nem százszázalékos.

„Olykor nehéz elmagyarázni a játékosoknak a taktikát a németemmel, legalábbis úgy, ahogy szeretném – fogalmazott a spanyol szakember. – Ezért szükségünk van a jó eredményekre, mert az nyugalmat ad a jövőre. Időre lenne szükségünk, de mivel a Bayern a világ egyik legnagyobb klubja, idő az nincs. Az első két-három eredmény azért fontos, hogy hitet és bizalmat tápláljon az edzőbe.”

A labdarúgók részéről ugyanakkor a meccsen öngólt vétő Dante azt ecsetelte, hogy maximális a támogatásuk az új tréner felé. „Nagyszerű ember és nagyon okos edző. Mi, játékosok pedig megteszünk mindent, hogy megértsük az új taktikát, és elsajátítsuk az ő filozófiáját” – mondta a brazil védő.

Amikor Guardiolát arról kérdezték, mi a véleménye a Bayern javára egymás után megadott két büntetőről, az új edző nem bonyolította túl válaszát: „Mindkét döntés esetében helyesen ítélt a játékvezető, én is megadtam volna őket.”

„Ritkán lesz ilyen sok helyzetünk, különösen Münchenben. A vereségtől eltekintve sok pozitívumot is láttam, de sok olyat is, amin javítanunk kell. Az első tizenegyes számomra nem egyértelmű, de el kell fogadnunk a döntést. Szerettünk volna játszani a Bayern ellen, gólt szerezni ugyanis csak ez az egyetlen esély itt a gólszerzésre. Megpróbáltuk” – mondta a meccs után Lucien Favre, a Gladbach edzője.

A Bayern fő kihívói közül a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen is ma kezdi meg a bajnoki szezont. A BL-döntősnél kérdéses Ilkay Gündogan játéka, aki kisebb hátsérülése miatt edzéseket hagyott ki, de az együttessel tartott a mérkőzésre. Elutazott a csapattal Henrih Mhitarjan is, aki csak kedd óta tréningezik, de a cserepadra valószínűleg leülhet. Német sajtóhírek szerint a Borussia kapuja előtt nem Roman Weidenfeller fog állni, hanem a 24 éves ausztrál Mitchell Langerak, akivel eddig egyébként kitűnő a fekete-sárgák mérlege: 10 meccsen 10 győzelem.

BUNDESLIGA
AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (augusztus 9–11.)
Péntek
Bayern München–Borussia Mönchengladbach 3–1
Szombat
Augsburg–Borussia Dortmund 15.30 (tv: Eurosport 2)
Bayer Leverkusen–Freiburg 15.30
Hannover–Wolfsburg 15.30
Hertha BSC–Eintracht Frankfurt 15.30
Hoffenheim–Nürnberg 15.30
Eintracht Braunschweig–Werder Bremen 18.30 (tv: Eurosport 2)
Vasárnap
Mainz–VfB Stuttgart 15.30 (tv: Eurosport 2)
Schalke 04–Hamburger SV17.30 (tv: Eurosport 2)
TELJES PROGRAMCSAPATOKJÁTÉKOSOKTABELLAGÓLLÖVŐLISTA, STATISZTIKÁK

 

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
5 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
8 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
2026.03.20. 11:04

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31
Ezek is érdekelhetik