Bundesliga: egy hétvégi eset felingerelte a Bayern-legendát

2013.08.13. 13:12
null
Kevin Volland (kék mezben az alapvonalnál, erősen takarva) hiába kezdene ünnepelni, ez nem gól
Egy egyértelműnek tűnő, de meg nem adott minapi gól kapcsán Franz Beckenbauer, a német labdarúgás élő legendája azt szorgalmazza: angol mintára azonnal vezessék be a gólvonal-technológiát a Bundesligában is.

 

„Képesek vagyunk a holdra szállásra és egyéb csodálatos technológiai vívmányokra, nem igaz, hogy nem tudunk alkalmazni egy kamerát abból a célból, hogy egyértelműen eldönthető legyen: átment-e a labda a gólvonalon vagy sem” – háborgott a Bayern München tiszteletbeli elnöki pozícióját betöltő Beckenbauer.

A németországi „gólvonalvitát” a Bundesliga nyitó fordulójának Hoffenheim–Nürnberg (2–2) mérkőzése élénkítette fel: Kevin Vollandnak, a Hoffenheim játékosának lövése nyomán a televíziós felvételek tanúsága szerint a labda jócskán áthaladt a gólvonalon, a játékvezető mégsem ítélt gólt. Thorsten Kinhöfer játékvezető és segítői a felvételt megtekintve már a szünetben elismerték hibájukat.

Németországban egy szövetségi döntés értelmében 2015-ig semmiképpen sem veszik igénybe a technika segítségét a gólvonal környékén történő vitás esetek megítéléséhez, Beckenbauer viszont úgy véli, már akkor is késésben lennének, ha – az angol Premier League példáján okulva – most azonnal bevezetnék.

Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó-szövetség elnöke szerint semmiképpen sem szakad kapkodni a gólvonal-technológia bevezetésével.

„Egy ilyen nagy jelentőségű lépés előtt indokolt az óvatosság – jelentette ki Niersbach. – A liga egyértelművé tette, hogy csak 2015-től vevő erre az újításra. A technológiának teljesen biztosnak kell lennie."

Legfrissebb hírek

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Népsport: Franz Beckenbauerra már nem került sor

Népsport
2026.06.20. 10:45