Bundesliga: elnézést kért a Szalait „kisárgázó” bíró

2013.01.26. 19:04
null
Egyik szeme sír, a másik nevet: eltiltást jelentő sárga és dupla (Fotó: Imago)
Szalai Ádám volt a főszereplője a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában lejátszott Greuther Fürth–Mainz mérkőzésnek: a mainziak magyar válogatott centere kétszer is betalált (ezzel most 11 góllal negyedik a góllövőlistán), a harmadik gólban is szerepet játszott, viszont Marco Fritz játékvezető műesésért sárga lappal büntette. Szalai ezzel lemarad öt sárga lapja miatt a Bayern München elleni bajnoki rangadóról – a csatár a Nemzeti Sportnak beszélt az esetről közvetlenül a mérkőzés után.

– Alighanem az egyik szemem sír, a másik nevet tipikus esete.
– Valahogy úgy. A győzelemnek, valamint a két gólomnak természetesen nagyon örülök, borzasztó kemény meccset nyertünk meg, a sárga lap azonban megvisel. Tudtam, hogy eddig négyszer figyelmeztettek a bajnokságban, s mivel az ötödik eltiltást von maga után, a következő mérkőzésen sajnos nem játszhatok. Éppen a Bayern München ellen. Holott a szüleim már korábban jelezték, hogy azt a meccset a helyszínen, Mainzban szeretnék megtekinteni…

– A visszajátszások alapján óriásit hibázott Marco Fritz játékvezető a sárga lap kiosztásával.
– Igen, mert tizenegyest kellett volna adnia. Befordultam, a fürthi játékos rálépett a lábamra, még a cipőfűzőmet is kirántotta, erre én kapok sárgát műesésért. A meccs után a bíró bejött az öltözőbe, és elnézést kért a hibájáért.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


A MOST MÁR TÍZ GÓL FÖLÖTT JÁRÓ SZALAI ÁDÁMMAL HOSSZABB INTERJÚT OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN – KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46