A Dunaszerdahely hatgólos döntetlennel kezdte a tavaszt

DUDUCZ TIBOR (Trencsén)DUDUCZ TIBOR (Trencsén)
Vágólapra másolva!
2021.02.14. 14:51
null
Kalmár Zsolt gólt szerzett, a DAC döntetlent játszott Trencsénben (Fotó: Lelkes Ernő)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 19. fordulójában a DAC (Dunaszerdahely) 3–3-as döntetlent játszott az AS Trencín (Trencsén) otthonában.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
19. FORDULÓ
AS Trencín (Trencsén)–DAC (Dunaszerdahely) 3–3 (Kadák 26., Demitra 29., Catakovic 70., ill. Nicolaescu 56., Kalmár 61. – 11-esből, E. Ramírez 90+5. – 11-esből)

ÖSSZEFOGLALÓ

Két nap híján pontosan ezer nap után tért vissza otthonába a Trencín, amely az elmúlt két és fél évben 81 meccset játszott, és több mint tizenötezer kilométert utazott az ellenfelekhez. Érdekes, hogy 2016-ban a dunaszerdahelyi Mol Aréna megnyitásakor épp a Trencín volt a DAC ellenfele – ezúttal pedig a felvidéki csapat látogatott Csák Máté vára alá.

A félkész stadionban, ahol a kispad egy egyszerű fapad volt, nem a megszokott összeállításban kezdett a DAC, amelynek a Slovan rózsahegyi 0–0-s döntetlenje után győzelem esetén megvolt az esélye, hogy három pontra megközelítse a listavezető pozsonyi riválisát. Mint később kiderült, ez nem sikerült.

Storck mester az edzésbe csak a hét közepén visszatérő Divkovic, Schäfer kettős helyett az Andzouanát, Nicolaescut kettőst jelölte a kezdőbe.

A műfüves pályán megrendezett találkozó egy Catakovic kapufával kezdődött, majd egy szóló után Kalmár Zsolt lőtt a trencséni kapu fölé. Ezekben a pillanatokban uralta a játékot a vendégcsapat, amely többször megszerezhette volna a vezetést is, ám Nicolaescu, Andzouana, vagy éppen Müller lábában maradt a gól.

Nem úgy a másik kapu előtt, a hazaiak három perc alatt kétszer a kapuba találtak. A második gólt a 17 éves Lucas Demitra szerezte, aki a világhírű jégkorongozó, a Jaroszlav jégkorongcsapatának 2011-es légikatasztrófájában elhunyt Pavol Demitra fia.

Storck mester fél óra játék után elküldte Divkovicot és Schäfert melegíteni. A második félidőt a vendégek már a horvát játékossal a pályán kezdték. Ment, ment előre a DAC, amely az 57. percben Nicolaescu fejesével szépített. Nemsokára Kalmárt akasztották el a tizenhatoson belül, és a megítélt büntetőt a magyar játékos biztosan értékesítette. A vendégek nem tudták kihasználni a lélektani előnyüket, sőt egy gyors ellenakció után Catakovic ismét előnyhöz juttatta a Trencsént. A ráadás perceiben Taiwo esett el a a tizenhatoson belül, ám a visszajátszások alapján a játékvezető tévesen ítélt büntetőt. Ez nem zavarta meg Ramírezt, aki biztosan értékesítette a tizenegyest, így 3–3-as döntetlennel zárult a mérkőzés.

„A meccs elején kerestük a helyünket, majd húsz perc után domináltunk, jöttek a helyzetek. Gólok azonban a másik oldalon estek. A második félidőre összekaptuk magunkat, sikerült visszajönnünk. Majd lábunkban volt a vezető gól is. Sajnos, kimaradtak a helyzetek. Végül három-három lett. A Slovan tegnapi botlása után nagy lehetőséget szalasztottunk el. Maradt az ötpontos hátrányunk. A jövőben a mai második félidőben mutatott játékunkra lehet építeni” – mondta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, aki 12 góllal vezeti a Fortuna Liga góllövőlistáját.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+5. perc: Ez a vége, a DAC szerencsés körülmények között mentett pontot Trencsénben.

90+5. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A DAC! Eric Ramírez másodszor is a bal alsó sarkot választotta, és másodszor sem hibázott. 3–3

90+4. perc: Ramírez elsőre belőtte a bal alsó sarokba a labdát, de a játékvezető visszafújta, mert többen is befutottak.

90+2. perc: Újabb tizenegyest kapott a DAC! Nem véletlenül reklamálnak a hazaiak, a visszajátszások alapján úgy tűnik, inkább Taiwo volt szabálytalan Slávikkal szemben. Kruzliak mindenesetre befújta a büntetőt.

90. perc: Három perc a ráadás.

87. perc: Újabb sárga lap villant, Müller lerántotta az ellenfelét.

84. perc: Krizan és Beszkorovajnij is kapott egy-egy sárga lapot a játékvezetőtől.

83. perc: Védés! Catakovic passza után Demitra találta magát ziccerben, de a tizenhatoson belülről eleresztett lövése után Jedlicka könnyedén védett.

80. perc: Kalmár is besárgult, Catakovichoz hasonlóan ő is reklamált.

76. perc: Catakovic kapott egy sárga lapot reklamálásért.

75. perc: Kettős csere a dunaszerdahelyieknél, Nicolaescu és Balic le, Schäfer és Taiwo be.

70. perc: GÓL! ISMÉT VEZETÉST SZERZETT A TRENCSÉN! Zubairu jobbról készítette vissza a labdát a második hullámban üresen érkező Hamza Catakovicnak, aki állítgatás nélkül, 11 méterről, bal lábbal a kapu bal oldalába lőtt. 3–2

67. perc: Catakovic távolról, ballal a jobb felső sarkot vette célba, Jedlicka azonban bravúrral védett.

Kalmárnak ez volt az idénybeli 12. bajnoki gólja.

61. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A DAC! Kalmár Zsolt állt a labda mögé, és jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. A kapus a másik sarok felé vetődött, nem volt esélye. 2–2

60. perc: Még a tizenegyes előtt cserélt a Trencsén, Roguljic helyére a korábbi ZTE-csatár, Ikoba állt be.

60. perc: Zubairu kapott még egy sárga lapot is.

60. perc: Tizenegyest kapott a DAC! Zubairu rúgta fel Kalmárt a tizenhatoson belül, ezért teljesen jogosan büntetőt kaptak a vendégek.

57. perc: Védés! Catakovic tüzelt a tizenhatos előteréből, de Jedlicka egy szép vetődés után védett.

56. perc: GÓL! SZÉPÍTETT A DAC! Christie-Davies jobb oldali beadása után a rövid oldalon a védőjét megelőző Ion Nicolaescu közelről a kapuba fejelte a labdát. 2–1

52. perc: Roguljicot kellett ápolni.

47. perc: El Mahdioui kapott sárga lapot.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

Mind a két csapat cserélt a szünetben, a hazaiaknál Kadákot Zubairu váltotta, míg a vendégeknél Andzouana helyére Divkovic állt be.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Véget ért az első félidő, a szünetben 2–0-ra vezet a Trencsén.

45+1. perc: Catakovic szabadrúgása után Jedlicka védett.

45. perc: Két perc a ráadás.

45. perc: Egy kis kakaskodás az oldalvonalnál, két sárga lap is villant. Az egyiket Pirinen, a másikat Blackman kapta.

38. perc: Majdnem ott a harmadik! Egy kontra végén a frissen pályára lépett Gazi előtt adódott lehetőség, de nem találta el a kaput.

37. perc: Megtörtént a csere, Corrynt Gazi váltotta.

36. perc: Corrynt kellett ápolni, a combját fájlalja, minden bizonnyal cserélni kell.

32. perc: Kadák sárgult be.

Storck elküldte Divkovicot és Schäfert is melegíteni.

29. perc: GÓL! EZ IS BENT VAN! Egy hazai kontra végén Corryn tette balról középre a labdát, amelyet az üresen érkező Lucas Demitra 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2–0

26. perc: GÓL! VEZETÉST SZERZETT A TRENCSÉN! Egy szépen felépített hazai támadás végén Corryn tálalt Jakub Kadák elé, aki 11 méterről, jobbal, állítgatás nélkül a jobb alsó sarokba küldte a labdát. 1–0

25. perc: Egy jobb oldali beadás után nem tudtak felszabadítani a hazaiak, így Andzouana lőhetett, kísérlete után azonban az oldalhálóban kötött ki a labda.

24. perc: Védés! Ramírez kiugratása után Nicolaescu kiszorított helyzetből lőtt, de Semrinec védett.

21. perc Balic kapott sárga lapot, miután a kezénél fogva visszarántotta Catakovicot.

18. perc: Kalmár egy remek szóló végén jobbal, 18 méterről tüzelt, de nem találta el a kaput.

12. perc: LÉC! A kicsiben elvégzett jobb oldali szögletet követően az üresen maradt Catakovic próbálkozhatott, közeli lövése után azonban a keresztléc kisegítette a dunaszerdahelyieket.

11. perc: Védés! Corryn kísérletezett távolról, Jedlicka azonban szögletre tudta nyomni a kapu jobb oldalába tartó labdát.

10. perc: Egy jobb oldali DAC-szöglet után Beszkorovajnij fejelte a kapu fölé a labdát.

6. perc: Egy jobb oldali trencséni beadás után Kruzliakról pattant szögletre a labda.A sarokrúgás után nem alakult ki helyzet.

2. perc: Roguljic próbálkozott távolról, de nem találta el a kaput.

A trencséniek fehér, a dunaszerdahelyiek sárga-kék szerelésben léptek pályára.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

Trencsénben ragyogó napsütés van, és mínusz 2 Celsius fok.

A játékvezető Ivan Kruzliak lesz.

A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg az új trencséni stadionban.

A DAC kezdőcsapata: Jedlicka – Kruzliak, J. Müller, Beszkorovajnij – Blackman, Christie-Davies, Balic, Andzouana – Kalmár – Nicolaescu, E. Ramírez. Vezetőedző: Bernd Storck

A Trencín kezdőcsapata: Semrinec – Slávik, Krizan, Sulek, Pirinen – El Mahdioui – Demitra, Kadák, Roguljic, Corryn – Catakovic. Vezetőedző: Stijn Vreven

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Trencín–DAC mérkőzés a szlovák Fortuna Liga 19. fordulójában. Tartsanak velünk!

ELŐZMÉNYEK

Vasárnap az AS Trencín otthonában kezdi el a Fortuna Liga tavaszi szezonját a tabellán második helyezett DAC. A hazaiak 998 nap elteltével játszhatnak az időközben felújított Sihot Stadionban, s bár a munkálatokkal még nem végeztek (a kialakításnál a dunaszerdahelyi Mol Aréna építéséből merítettek ötletet a helyiek), miután most nézők nem mehetnek be, alkalmas bajnoki megrendezésére. Érdekesség, hogy 2018 augusztusában is stadionavatót játszott a DAC, akkor a felújított nyitrai arénában a 65. percben két góllal vezetett a Nitra, a sárga-kékek aztán parádés hajrával fordítottak és nyertek.

„Jól emlékszem arra a meccs­re, felőlem a vasárnapi csata is alakulhat ugyanúgy, a lényeg, hogy győzzünk – mondta lapunknak Kalmár Zsolt, a DAC 25 esztendős magyar válogatott középpályása, nem mellesleg csapatkapitánya, aki 2017 óta erősíti a dunaszerdahelyieket. – Észnél kell lennünk a Trencsén ellen, mert jó futballt játszik, hozzánk hasonlóan támadó szellemben.”

Kalmár 11 gólt szerzett a bajnoki idényben, amivel - holtversenyben - a mesterlövészek listájának éllovasaként várja a tavaszi folytatást, és hangsúlyozta, szeretné megszerezni a gólkirályi címet.

„Pályafutásom során még egyetlen csapatnál sem voltam gólkirály, mindent megteszek annak érdekében, hogy ez most a DAC-nál sikerüljön. A legfontosabb azonban a csapat teljesítménye és eredményessége, ha az rendben van, én is hatékonyabban tudok játszani” – tette hozzá Kalmár Zsolt.

A szerdahelyieket irányító Bernd Storck elmondta, hogy a múlt heti főpróbát sérülés miatt kihagyó Schäfer András és Marko Divkovic szerdától együtt készül a többiekkel, Trencsénben pályára is léphetnek.

„Műfű vár minket, ennek megfelelően végeztük el a hétközi edzéseket, és természetesen a győzelem reményében lépünk pályára a tavaszi szezonnyitón” – jelentette ki a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik