Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
2026.11.02. 11:42
null
Csóka Bálint (Fotó: DAC)
Miközben az öreg kontinensen egyre fogy a veretlen csapatok száma, a Niké Ligában továbbra is mesébe illő idényt fut a DAC, európai összehasonlításban is figyelemre méltó teljesítményt nyújtva. A dunaszerdahelyi labdarúgócsapat a hétvégén 2–0-ra győzött Besztercebányán, ezzel megőrizte nyolcpontos előnyét a tabella élén, és tovább javította klubtörténete eddigi legjobb idényrajtját.

Robert Klauss együttese egyetlen hét alatt három mérkőzést nyert meg 8–0-s összesített gólkülönbséggel. Mindezt úgy, hogy két alkalommal is idegenben lépett pályára, és négy nap alatt közel 1500 kilométert utazott.

„Tudatában voltunk annak, hogy három kemény mérkőzés vár ránk, azonban úgy álltunk hozzá, hogy csak a kilenc pont jöhet szóba. Ha odatesszük magunkat, a szívünk a helyén lesz és egymást segítve futballozunk, akkor sikerülhet. Örülök, hogy így is lett, ráadásul úgy, hogy egyetlen gólt sem kaptunk” – mondta a Nemzeti Sportnak a besztercebányai mérkőzés után a felvidékiek magyar ajkú játékosa, Csóka Bálint, aki a vasárnapi meccsen a legjobbak közé tartozott.

Besztercebányán is csak az volt a kérdés, mikor szerez gólt a DAC. Helyzet helyzetet követett, majd jött Klemen Nemanics pontos fejese.

Minden más foci
16 órája

DAC: teli gázzal tovább

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS. A dunaszerdahelyiek továbbra is nyolcpontos előnnyel vezetik a táblázatot.

„A szünet után úgy tértünk vissza a pályára, hogy szerezzünk még egy gólt, és idő előtt döntsük el a mérkőzést. Nagyon sok helyzetünk volt, de nem akart megszületni a második találat. A hazai játékos kiállítása után fel- és lement a játék. A besztercebányaiak is veszélyesebbek lettek, de többnyire távoli lövésekkel próbálkoztak, amelyek nem okoztak gondot a kapusunknak. A végén aztán az átadásom után jött Rama (Ammar Ramadan – a szerk.), és megszerezte a második gólt. A mérkőzésen kijött a fáradtság, de biztosan győztünk, és robogunk tovább.”

A DAC fordulóról fordulóra nem csak a klubrekordokat írja át: a 13 forduló utáni mérlege (11 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség, 39–7-es gólkülönbség) az 1993 létező önálló szlovák bajnokság történetének legjobb rajtja.

A Dunaszerdahely nemcsak hazai szinten emelkedik ki a mezőnyből, hanem európai összehasonlításban is az élvonalhoz tartozik. Jelenleg mindössze harminc olyan csapat található az európai első osztályú bajnokságokban, amely a 2026–2027-es idényben még veretlen; a lejátszott mérkőzések és a megszerzett pontok alapján a dunaszerdahelyi együttes ebben az elit társaságban is az első öt között foglal helyet, azaz a kontinens legjobb formában futballozó csapatai közé tartozik.

„A titkunk? Már többször hangsúlyoztam, hogy a csapategységünk. Képesek vagyunk egymásért harcolni. Bárki kerül a pályára, százhúsz százalékot nyújt. A mi csapatunkat nem tizenegy játékos alkotja, a történet az egész keretről szól, és mindenki megmutatja, hogy fontos tagja a csapatnak” – zárta gondolatait Csóka Bálint.


Szánthó Regő visszatérés előtt

Szeptember közepén Szánthó Regő a 97. percben szerzett győztes gólt a Besztercebánya színeiben, azóta viszont sérülés miatt nem játszott. „Jó úton halad a felépülésem. Bízom benne, hogy a hétvégén, a Nagyszombat ellen már pályára léphetek. Nagyon rossz érzés a lelátóról nézni a mérkőzéseket. Remélem, már csak napok kérdése, és ismét segíthetek a csapatnak” – mondta lapunknak a magyar játékos, aki a találkozó után hosszasan beszélgetett korábbi dunaszerdahelyi csapattársaival és a DAC stábtagjaival.

 

Legfrissebb hírek

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
16 órája

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Tovább menetel a DAC, már nyolc ponttal vezet a Slovan előtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.10.28. 20:50

Tovább robog a DAC, most a Rózsahegyet ütötték ki a csallóköziek

Minden más foci
2026.10.24. 21:23

Csóka Bálint: Isteni szeretet, könnyes szemek és egy megvalósult álom

Minden más foci
2026.10.19. 12:08

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
2026.10.18. 21:08

Dunaszerdahelyi gála Nagymihályban

Minden más foci
2026.10.10. 21:02

A DAC legyőzte a Puskás Akadémiát felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 18:04