Felkészülés: Szalai kezdett a Hoffenheimben; a kezdőkörből kapott gólt az MU – VIDEÓ

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.05. 15:52
null
Florian Sotoca a kezdőkörből talált be a nemrég a Manchester Unitedbe szerződő André Onana kapujába (Fotó: Getty Images)
Felkészülési mérkőzésen két német csapat is angol ellenféllel találkozott. A Bayer Leverkusen 4–0-val küldte haza a West Ham Unitedet, míg a Szalai Attilával a kezdőben felálló Hoffenheim 2–1-re kikapott a Fulham vendégeként. A Manchester United Rasmus Höjlund leigazolásának bejelentése után kétgólos győzelmet aratott a Lens ellen, igaz, André Onana hibáját kihasználva még a franciák vezettek az első félidőben.

BAYER LEVERKUSEN–WEST HAM UNITED

A Bayer Leverkusen az angol West Ham Unitedet fogadta Németországban. A gyógyszergyáriak már az első félidőben három gólig jutottak, közte Jonas Hofmann szabadrúgásgóljával. A 4–0-s végeredmény a második félidőben Robert Andrich tizenegyese után alakult ki.


 

FULHAM–HOFFENHEIM

Szalai Attila ezúttal kezdőként kapott szerepet a Hoffenheimben az angol Fulham elleni felkészülési mérkőzésen. Az első félidő gól nélküli döntetlenje után a második játékrészben a házigazda angolok szereztek vezetést Raúl Jiménez révén, amire Grischa Prömel válaszolt öt perccel később.

A Fulham azonban a 23 éves Calvin Basseynek köszönhetően másodjára is előnybe került, amit már sikerült meg is tartaniuk a londoniaknak. Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést, azonban első hoffenheimes győzelmére egyelőre várni kell.

MANCHESTER UNITED–LENS

A Manchester United a mérkőzés előtt hivatalosan is bejelentette, hogy 75 millió euróért leigazolta az Atalantától Rasmus Höjlundot. A 20 éves dán csatár még nem lépett pályára a Lens ellen.

 


 


A francia Lens, úgy tűnt, elrontja a „vörös ördögök” ünneplését, amikor Florian Sotoca a kezdőkörből átemelte a Manchester Unitedbe nemrég érkező André Onanát. (VIDEÓ ITT)

A második játékrész elején azonban előbb Marcus Rashford egyenlített, majd pár perccel később Alejandro Garnacho passza után Antony már a vezetést is megszerezte a manchesterieknek. Ezt követően az 59. percben Casemiro fejese állította be a 3–1-es végeredményt.


NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bayer Leverkusen (német)–West Ham United (angol) 4–0 (Hofmann 9., Kehrer 24. – öngól, Boniface 38., Andrich 70. – 11-esből)
Manchester United (angol)–Lens (francia) 3–1 (Rashford 49., Antony 53., Casemiro 59. ill. Sotoca 23.)
Fulham (angol)–Hoffenheim (német) 2–1 (Jiménez 52., C. Bassey 73. ill. Prömel 57.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik