PL: hivatalosan is bejelentette Onana szerződtetését az MU

2023.07.20. 20:52
null
André Onana az MU játékosa! (Fotó: Getty Images)
Bár már régóta tudni lehetett, csak most lett hivatalos: a Premier League-ben szereplő Manchester United szerződtette az Intertől André Onanát. 


A Barcelona akadémiáján nevelkedő kameruni kapus az Ajaxnál dolgozott korábban Erik ten Haggal, Bajnokok Ligája-elődöntőt is játszott Amszterdamban, majd egy 9 hónapos, doppingvétség miatti eltiltás nehezítette karrierjét. 2022-ben Milánóba igazolt az Interhez, amellyel BL-döntőt játszhatott idén júniusban, s Olasz Kupát nyert.

Az MU sajtóhírek szerint 50 millió euró körüli összeget fizetett érte – az Interbe 12-ért ment –, s 2028-ig írt alá, egy opciós plusz évvel. A David de Geával nem hosszabbító manchesterieknek nagy szükségük volt egy olyan kapusra, aki lábbal is kiváló, Onana pedig ezen a téren abszolút világklasszis kategória.

A kameruni válogatott kapus így nyilatkozott szerződtetését követően: „Hatalmas megtiszteltetés az MU-hoz csatlakozni. Egész életemben ezért a pillanatért dolgoztam. Kisétálni az Old Traffordra úgy, hogy a manchesteriek hálóját védem... elképesztő élmény lesz.”


 

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
16 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
17 órája

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
18 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04