DAC: intenzíven kezelik a hőség miatt összeeső játékost

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.06.30. 20:40
null
A hőség miatt összeesett a pályán Sainey Njie (Fotó: dac1904.sk)
Ijesztő jelenetnek lehettek szemtanúi a nézők a DAC–Paks (1–3) felkészülési mérkőzés 40. percben: az óriási, közel negyvenfokos kánikulában a hazaiak gambiai középpályása, Sainey Njie összeesett a pályán.

 

Rájár a rúd a DAC gambiai labdarúgójára, akit a tavaly őszi horrorsérülése (a másodosztályú Révkomárom elleni kupameccsen homlokcsonttörést szenvedett) után csütörtökön ismét kórházba kellett szállítani.

„Ott voltam mellette a pályán. Sainey összeesett, és elvesztette az eszméletét. Most kaptuk a hírt, hogy már jobban van. Bízunk benne, hogy nemsokára visszatér közénk” – nyilatkozta lapunknak a dunaszerdahelyi játékos, Szánthó Regő.

Sainey dehidratált volt, elvesztette az eszméletét, és nagyon magasra szökött a pulzusa. A közbelépésünk után a mentősök gyorsan kórházba szállították. Már magához tért, de holnapig megfigyelés miatt az intenzív osztályon marad” – mondta a Nemzeti Sportnak Fegyveres Zsolt, a DAC orvosa.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
DAC–PAKSI FC 1–3 (1–0)
Dunaszerdahely, 1147
néző
DAC:
Veszelinov – Blackman (Rymarenko), Kruzliak, Brunetti (Muhamedbegovic), Davis (Nicolaescu) – Njie (Kácer) – Szánthó (Hahn), Dimun (Nebyla), Veselovsky (Balogh N.), Cikaniks (Andzouana) – Krsztovics (Andrezinho)
PAKS, 1. félidő:
Rácz G. – Vas, Kinyik, Szekszárdi, Debreceni – Gyurkits, Nagy R., Kesztyűs, Sajbán Máté – Varga B., Kocsis B. 2. félidő: Nagy G. – Kovács N., Lenzsér, Szélpál, Szabó J. – Papp K., Windecker, Balogh B., Haraszti – Böde, Szabó B.
Gólszerző:
Veselovsky, ill. Szabó J., Böde, Szabó B.
MESTERMÉRLEG
Adrian Gula:
– Tanulságos meccs volt. A második félidőben bebizonyította az ellenfél, hogy nagyon gólerős. Kihasználta a hibáinkat. Már az első félidőben el kellett volna dönteni a meccset, de több helyzetet is elpuskáztunk.
Waltner Róbert: – Örülök ennek a győzelemnek. Edzőmeccs volt, de az eredmény ilyenkor is számít. Elégedett vagyok az eredménnyel. Az első félidő annyira nem tetszett, védekezésben jócskán volt problémánk. Nagy fölényben játszott az ellenfél. A második félidőben sokkal jobban játszottunk, háromszor is betaláltunk. Igaz, az ellenfélnek is voltak lehetőségei. A DAC jó csapat, előbbre tart mint, mi. Frissességben biztos, a játékosaink fáradtabban mozogtak, ennek ellenére győztünk. Messzemenő következményeket nem lehet levonni. Ádám Martin kilencvenkilenc százalék, hogy távozni fog. Sajnos nem számíthatok rá. Azonban egy ilyen kiváló teljesítmény után meg is érdemli, hogy kipróbálja magát külföldön.

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
14 órája

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik