Blanc mellőzéssel bünteti a sztrájkolókat

Vágólapra másolva!
2010.07.23. 17:42
null
Egységesek voltak a sztrájkban – kollektív büntetésben részesültek (Fotó: Action Images)
Laurent Blanc, a francia labdarúgó-válogatott nemrégiben kinevezett szövetségi kapitánya egyetlen játékost sem hív meg a Norvégia elleni felkészülési mérkőzésre azok közül, akik szerepeltek a világbajnokságon, és részt vettek a Franciaországban nagy visszatetszést keltő játékossztrájkban.

A Raymond Domenech örökébe lépő Laurent Blanc pénteken mutatta be hivatalosan stábját a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnökségének, és ez alkalomból terjesztette elő javaslatát: a Norvégia elleni augusztus 11-i felkészülési mérkőzésre nem hívja meg a világbajnokságon szereplő futballistákat, akik sztrájkba léptek társuk, a trágárkodó Nicolas Anelka keretből való kizárása miatt. Az elnökség elfogadta az előterjesztést.

A francia újságírók szerették volna szóra bírni az ülésről távozó Blanc-t, ő azonban nem kívánta kommentálni döntését. Jobb híján ama szavait idézik, amiket ebben a témakörben korábban, például hivatalos bemutatásakor mondott:

„Nyilvánvalóan nem tehetek úgy, mintha semmi sem történt volna. Szomorúan figyeltem az eseményeket, csalódással töltöttek el az eredmények, egyesek viselkedése viszont egyenesen sokkolt. Én mindig tiszteletben tartottam bizonyos elveket, betartottam viselkedési szabályokat, és most nem csak a sportpályafutásomra gondolok. Ezek a szabályok nem változtak, és én sem változtam..."

Blanc nem teljesen váratlan döntését Franciaországban egyfajta határkijelölésként, pedagógiai indíttatású kezdő stratégiai lépésként értékelik, amelytől a játékosként világ- és Európa-bajnok szövetségi kapitány minden bizonnyal a csapatszellem javulását várja.

Azt, hogy ezek után kik alkotják majd Blanc első válogatott keretét, augusztus 5-én tudjuk meg: az új szövetségi kapitány akkor ismerteti a meghívottak névsorát.

Ugyancsak a jövő zenéje, hogy lesznek-e olyan futballisták, akik a történtek miatt sohasem térhetnek vissza a francia válogatottba. Mint ismert, a francia futball több nagy tekintélyű alakja szorgalmazta Nicolas Anelka és a Dél-Afrikában a csapatkapitányi teendőkkel megbízott Patrice Evra örökös száműzését a nemzeti csapatból. Utóbbi eltiltását a válogatottsági rekorder Lilian Thuram javasolta, mondván: a csapatkapitányt ilyen esetekben fokozott felelősség terheli.

Az elnökségi ülésen megválasztották az FFF ideiglenes elnökét: a vb-kudarc után lemondó Jean-Pierre Escalettes helyét Fernand Duchaussoy, az amatőrliga elnöke vette át. Megbízatása a szövetség december 18-i közgyűléséig szól, ám ha a tőle várt modernizációs program elnyeri a tagság tetszését, valószínűleg meghosszabbítják mandátumát. Franciaország elnyerte a 2016-os Európa-bajnokság megrendezésének jogát, ezért a közeljövőben a szövetség elnökének személyére a szokásosnál is nagyobb figyelem irányul.

AZ ÚJ ELNÖK SZÁMÁRA RIBÉRY ÉS BENZEMA NEMKÍVÁNATOS SZEMÉLY
 

Fernand Duchaussoy, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) új első embere pénteken kifejtette: magánemberként nem szorgalmazza a fiatalkorú prostituálttal folytatott viszony miatt vádemelés előtt álló Franck Ribéry és Karim Benzema beválogatását, ám tisztában van azzal, a keret összeállítása nem az ő feladata.

Duchaussoy előbb még a megválasztása előtt beszélt arról, hogy sokakat megbotránkoztató tette miatt Ribéry és Benzema a közeljövőben nemkívánatos a francia válogatottban. Ezzel magára haragította a két futballistát, akik ügyvédjük útján kifejtették: egyelőre nem bizonyosodott be bűnösségük, s szerintük nem is fog, hiszen nem volt tudomásuk alkalmi szexuális partnerük, Zahia D. fiatalkorúságáról. Utóbb Frédéric Thiriez, a liga elnöke is Ribéryék védelmére kelt, az ártatlanság vélelmének elvét hangsúlyozva.

A témával kapcsolatban Duchaussoy kinevezése után, kérdésre válaszolva ezt mondta: „Állampolgárként nyilvánítottam véleményt, azt fent is tartom, ám elnökként kötelességem egyeztetni Laurent Blanc-nal és tiszteletben tartani az ő akaratát." Mint arról beszámoltunk, első keretébe Blanc kapitány nem szándékozik meghívni a vb-n szereplő játékosokat – e szankció azonban az említett két játékos közül csak Ribéryre vonatkozik.

Az elnök következő lépése az új vezetőségre kellemetlen teherként „nehezedő" Raymond Domenech sorsának rendezése lehet. Duchaussoy nem titkolta: nem lenne ellenére, ha a korábbi szövetségi kapitány önként lemondana a nemzeti edzőbizottságbeli tagságáról. A francia futball új erős embere egyéb hibák mellett azt rója fel Domenechnek, hogy egy korábbi sérelem miatt nem fogott kezet Carlos Alberto Parreirával, a dél-afrikaiak szövetségi kapitányával az utolsó vb-meccs után, és ezzel tovább rontott a francia futball amúgy is megtépázott hírnevén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik