A Körmend szerződést bontott az amerikai kosarassal, a Falco szerződtette

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.12.18. 12:25
Marchelus Avery (0) itt még az Oklahoma State mezében (Fotó: Getty Images)
Az Egis Körmend férfi kosárlabdacsapata a Facebook-oldalán jelentette be, hogy felbontotta Marchelus Avery szerződését. Néhány órával később a Falco KC Szombathely bejelentette, hogy leigazolta a játékost.

Marchelus Avery az Egis Körmendnél kezdte meg profi pályafutását, az utolsó egyetemi idényét az Oklahoma State University végzős támadójaként töltötte, ahol 32 mérkőzésen lépett pályára, 11,4 pontot, 4,3 lepattanót átlagolt és 43,1 százalékkal dobott a mezőnyből.

Körmenden 199 pontot dobott, 18.1-et átlagolt, a legponterősebb meccse a Szeged elleni volt, ahol 33-ig jutott.

Azonban többször is nézetkülönbség alakult ki közte és a stáb között, ezt végül nem sikerült megoldani, és a klub felbontotta az amerikai játékos szerződését, aki beleegyezett ebbe. Az Egis Körmend hangsúlyozta, hogy a szerződésbontással a klubot nem érte anyagi hátrány.

A jelenleg második, vármegyei rivális Falco csütörtök délután közölte közösségi oldalán, hogy Avery a csapat tagja lett és Szombathelyen kosárlabdázik a szezon hátralévő részében.

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
2 órája

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
2 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28

Kosár: a sérülése után Kecsmárik Olívia szinte új emberként tér vissza

Utánpótlássport
2026.09.20. 20:29

Milos Konakov elégedett a Falco előszezonjával

Kosárlabda
2026.09.17. 08:29

Röplabda: edzőtáborban a férfi U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.09.09. 20:22