Hiába Gyökeres és Isak, Svédország nem szerzett gólt, kikapott otthon Svájctól

K. Zs.K. Zs.
2025.10.10. 22:43
null
Belőtte! – Granit Xhaka (10) gólja fontos győzelmet alapozott meg a svájciaknak Svédországban (Fotó: Getty Images)
Svájc 2–0-ra győzött idegenben Svédország ellen a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének pénteki játéknapján, és három forduló után hibátlanul vezeti a B-csoportot. A másik mérkőzésen (Koszovó–Szlovénia) nem született gól.

Megérdemelt vendégsiker Solnában

SVÉDORSZÁG–SVÁJC 0–2. Két nyeretlen mérkőzés, benne a koszovói csapás (0–2) után a svédek új fejezetet akartak nyitni ezen a solnai estén, és reményeiket főként a Viktor Gyökeres, Alexander Isak kettős jelenléte táplálta. De a svájciak is bevetettek márkás támadót, Breel Embolo erősen is kezdett, gyors egymásutánban három gólszerzési lehetősége adódott, egyszer a kapufát találta el.

Bár továbbra is a vendégek uralták a játékot, odaát Isak is rúgott egy kapufát, majd a 43. percben jött az addigi legmegdöbbentőbb jelenet: svéd ellencsapás során Isak középre játszott, Lucas Bergvallnak csak a gyakorlatilag üres kapuba kellett volna passzolnia a labdát – ehelyett átesett rajta… 

A második félidő elején Ruben Vargas hibázott nagy helyzetben, de hamarosan jött a svájci gól: a 65. percben a nem sokkal korábban becserélt Djibril Sow harcolt ki tizenegyest, és a 140. válogatott mérkőzését játszó Granit Xhaka magabiztosan a kapu közepébe bombázott (0–1).

A hajrában az ifjú Bergvallnak adódott még egy nagy lehetősége, csakhogy szép labdalevétel után nem találta el a kaput. Odaát viszont a végjátékra becserélt Johan Manzambi megpattanó lövése beakadt (0–2) – Svájc elvitte mindhárom pontot, és hibátlanul vezeti a csoportot.


Kevés helyzet, nulla gól

KOSZOVÓ–SZLOVÉNIA 0–0. A pristinai mérkőzés kiegyenlített első félidőt hozott. A vendégek valamivel veszélyesebben támadtak, a 38. percben Benjamin Sesko közeli lövésénél Arijanet Muric nagyot védett, és akadt dolga akkor is, amikor Fidan Aliti kis híján a saját kapujába fejelt.

A második játékrészben egyértelműen a szlovének támadtak többet, de az adódó kisebb helyzetek kimaradtak – Matjaz Kek csapata továbbra is vár az első győzelmére.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Svédország–Svájc 0–2 (G. Xhaka 65. – 11-esből, Manzambi 90+4.)
Koszovó–Szlovénia 0–0

      
A B-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Svájc

3

3

9–0

+9

9

2. Koszovó

3

1

1

1

2–4

–2

4

3. Szlovénia

3

2

1

2–5

–3

2

4. Svédország

3

1

2

2–6

–4

1

 

 

Legfrissebb hírek

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
21 órája

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
2026.04.07. 13:02

Apokalipszis-trilógia – Moncz Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.04.03. 23:48

Joachim Löw lesz a ghánai szövetségi kapitány – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.04.03. 11:46

A dán kapitány marad a helyén, ő alakítja át a válogatottat

Foci vb 2026
2026.04.03. 10:09

Dupla Tízes: látva a pótselejtezőket ott lenne a helyünk a világbajnokságon?

Magyar válogatott
2026.04.02. 17:07

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42

A FIFA tovább emelte a vb-döntő legdrágább jegyeinek árát

Foci vb 2026
2026.04.02. 10:28
Ezek is érdekelhetik