A Barcelona és az Inter ütötte nyélbe a gigacserét

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.01.13. 14:05
null
Te jössz? Én megyek! (Fotó: AFP)
Véget ér a labdarúgás legnagyobb cseréivel foglalkozó sorozatunk, a legnagyobb volumenű külföldi és magyar csere mellett érdekességekkel is szolgálunk, no és eldöntheti végre a kedves olvasó, melyik volt a futballtörténelem legnagyobb cseréje.


A gigaértékű csere: Zlatan Ibrahimovic a Barcelonától az Internazionaléhez Samuel Eto'óért és 46.9 millió euróért, 2009

Miután Joan Laporta Barca-elnök meghozta élete egyik legrosszabb döntését, és megvette Dmitro Csihrinszkijt (nem sokkal többet buktak rajta a katalánok, mint tízmillió euró), Ukrajnából hazafelé repülve egy hirtelen ötlettől vezérelve megállót parancsolt a pilótának Milánóban: mint később bevallotta, akkoriban, új középcsatárt keresvén Diego Forlán, David Villa és Zlatan Ibrahimovic között vacillált, és a levegőben a svéd mellett döntött. Este Laporta már Massimo Moratti Inter-elnök házában vacsorált, és hamar megegyeztek a felek: a Barcelona végül 46.9 millió eurót fizetett, és átadta húszmillió eurós értékben Eto'o játékjogát is.

Érdekes, hogy az első tervek szerint Alekszandr Hleb is a csomag része lett volna, ám a fehérorosz játékos nem akart Milánóba költözni, kölcsönbe sem (tízmillióért vehette volna meg az Inter egy idényt követően, ha mer váltani a középpályás). A két csatár ára között azért volt ekkora differencia, mert a Barcelonában Pep Guardiola mesterrel (is) összevesző Eto'o szerződése egy év múlva lejárt volna, míg a Bajnokok Ligája-győzelemre törő Ibráé 2014-ig szólt Milánóban.

(Eto'o egyébként átélt már egy cserét: 2000-ben a Diego Tristán, Flávio Conceicao, Eto'o hármas forgó kapcsán került a Deportivo La Corunán át azonnal a Mallorcához a Real Madridtól.)

A NYERTES? A két csapat 2010-ben összecsapott egymással a BL-ben, és az Inter megnyerte a párharc után a sorozatot is. Eto'o két interes idénye alatt nyert bajnokságot, hazai kupákat és klubvilágbajnokságot, százkét mérkőzésén lőtt ötvenhárom gólt és kiosztott huszonöt asszisztot, majd 27 millió euróért elugrott az Anzsihoz, hogy a világ legjobban kereső játékosa legyen. Ibrahimovic a nagy remények ellenére megbukott a La Ligában, összekapott Guardiolával (is), egy évre rá hatmillióért kölcsönadták a Milanhoz (mert már megvette a Barca Villát is), és a svéd ék már csak összecsomagolni tért vissza, mert 24 millióért végleg az olaszoké lett – pedig a Barcát 46 mérkőzésen 35 kanadai ponttal segítette, ami végül is nem rossz. De annyira nem jó, hogy a katalánok megnyerjék a cserét...

Az Inter támadója, Diego Milito Diego a Bari két fiatalja, Leonardo Bonucci (balra) és Andrea Ranocchia között, 2009-ben (Fotó: AFP)
Az Inter támadója, Diego Milito Diego a Bari két fiatalja, Leonardo Bonucci (balra) és Andrea Ranocchia között, 2009-ben (Fotó: AFP)


REKORDOK.
A leghosszabb nevű elcserélt játékos nem más, mint a thaiföldi Narubadin Weerawatnodom, akit 2015-ben transzferáltak el Adisak Kraisornért a helyi bajnokságban. Mint az köztudott.

A legnagyobb gruppencserét az Inter és a Genoa kötötte, 2009-ben: a milánóiak megkapták Thiago Mottát és Diego Militót, adták Robert Acquafrescát, Francesco Bolzonit és még három fiatalt, akik némi alkudozás után Leonardo Bonucci (igen, ő), Ivan Fatic és Riccardo Meggiorini lettek. A középpályás Mottát 10.2, a csatár Diego Militót 25, a támadó Acquafrescát 15, a középpályás Bolzonit három, a középhátvéd Fatic fele játékjogát fél (a másik tulajdonos a Chievo Verona volt), az ék Meggiorini fele játékjogát két és fél (a Genoa a többi részért ugyanennyit utalt a Cittadellának), a nagy Bonuccit teljes egészében pedig hárommillióért (őt Meggiorinivel együtt aztán gyorsan eladták félig a Barinak, 1.75, illetve 2.75 millióért) számolták be a nagy talján bizniszbe. A mérleg megvonását a kedves olvasóra bízzuk.

SZAVAZÁS

Melyik volt a legnagyobb csere a futballtörténelemben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A legtöbbször elcserélt játékos az amerikai, 2002-es vébé-résztvevő Clint Mathis, akit az MLS-ben négy alkalommal is elüzleteltek, megjárván a Colorado Rapids, a New York RB és kétszer a Los Angeles Galaxy gárdáját is. Tegyük hozzá gyorsan, hogy honfitársa, a fiatalon visszavonult Jamie Watson szintén négy cserén esett át, de kisebb amerikai csapatok is állomásai között voltak.

Az általunk megtalált legfrissebb dél-amerikai cserét 2018 elején ütötték nyélbe: a 25 éves brazil karmestert, Régist odaadta a Sao Paulo a Bahiának a kapus Jean 2.3 millió eurós árán felül; utóbbi klub egyébként Jeant azzal a Douglas Friedrichhel pótolta, akiről a Corinthians a balbekk Capixaba miatt mondott le, és még fizetett is másfél millió eurót.

Spórolós németek. Könyveinkben mindössze két jelentősebb német cserét találtunk: amikor 2005-ben a Bayern München megvette a Bundesliga akkori egyik legmegbízhatóbb védőjét, Valérien Ismaëlt a Werder Brementől, akkor nyolc és fél millió eurót fizetett érte, plusz ingyen átengedte a brémai népkedvencet, Torsten Fringset, ötmillió euró értékben. Egy évvel előtte 9.25 millióért vették a középpályást a bajorok a Dortmundtól.

2006-ban a Bréma úgy vette meg Per Mertesackert a Hannovertől, hogy ötmillió euró mellett odaadta Frank Fahrenhorstot is, 2000-ben a Wolfsburg elcserélte skót védőjét, Brian O'Neilt az angol bajnokság 19. helyén álló Derby County csapatával a volt hamburgi Stefan Schnoorért.

Tegyük gyorsan hozzá, nem egyszerű a németekkel cserélni, amikor Lúciót elvitte a Bayern Münchentől az Inter, a Uli Hoeness így foglalta össze a hosszas alkudozásokat:

„Az Inter tizenöt játékost kínált fel nekünk cserébe, de végül pénzt kaptunk. Azt jobban szeretjük”.

A franciák ebben jobbak: 1989-ben az Olympique Marseille megszerezte Manuel Amorost és Alain Roche-t is a Bordeaux-tól, érte némi pénz mellett Klaus Allofst postázta.

Máskor jobban megszalad a fantázia cserealap-ügyben…

A Manchester United 1927-ben három fagyasztónyi jégkrémért szerezte meg Hughie McLennant a Stockporttól, a Middlesbrough a későbbi MU-ikon bekket, Gary Pallistert egy zsák labdáért cserélte el a Billingham Townnal, a Unitedhez már egy zsák pénzért adta tovább.

A román Jiul Petrosani 500 kilogramm disznóhúsért engedte el középpályását, Ion Radut a Valceához, a Stemnic Buda jó kétezer forintnyi összegért és egy rakás tűzifáért szerezte meg a negyedosztályban játszó kapust, Valentin Bargant a Recolta Lazától.

A zseniális Ian Wrightot a Crystal Palace egy szett súlyzóért cserélte el a Greenwich Borough-val 1985-ben, a nem kevésbé remek Tony Cascarinót 1982-ben a Gillingham pár melegítőért, labdáért és bójáért kapta csak meg Crockenhill csapatától, rövid alku után. 1999-ben a Fulham-elnök Mohamed al-Fajed a Rushall Olympictől harminc pár tréningruháért cserébe vehette birtokba Zat Knightot (aztán 2007-ben 4.7 millió euróért adta el az Aston Villának), a zseniális John Barnes hasonló módon került a Watfordhoz a Sudbury Courttól.

Akár hiszik, akár nem, betonért, garnéláért, kolbászért, gázvezetékért, sörért és pizzáért is vettek már labdarúgót –Marosi Gergely sportlegéért erre szíveskedjenek továbbfáradni.

Esterházy itt nem az izzósok, hanem az 1986-os francia válogatott játékosai között szlalomozik (Fotó: AFP)
Esterházy itt nem az izzósok, hanem az 1986-os francia válogatott játékosai között szlalomozik (Fotó: AFP)


NO DE MI ÚJSÁG MAGYARORSZÁGON?

A legnagyobb volumenű, a legtöbb válogatottságot megmozgató cserére szerint 1974-ben került sor, amikor a Budapest Honvéd a támadó Pusztai Lászlót elcserélte a Ferencvárossal a védő Páncsics Miklósra. Utóbbinak nagyon nem fűlött a foga a váltáshoz, de nem volt más választása, mennie kellett.

Pusztai a Fradiban másodvirágzását élte, a válogatottban is alapember lett (a váltás előtt egyszer, utána huszonnégyszer szerepelt ott!), a korszakos futballista Páncsics azonban már nem került vissza a nemzeti csapatba, és nagyon keveset játszott Kispesten. Pedig…

„Akkor vállalta a nagy múltú egyesület csapatának az összefogását, amikor majdnem széthullott a gárda. Akkor vált a magyar válogatott oszlopává, amikor csaknem szétzüllött a csapat. Akkor hirdette a sok edzés, a sok munka igéjét, amikor az szinte bűnnek számított. Akkor volt nyílt beszédű, amikor mások szerint hallgatni volt érdem. És amikor mennie kellett a Ferencvárosból — hiszen kár lenne bármit is magyarázni, mennie kellett — emelt fővel ment, mert szeretett volna bizonyítani. Különös játéka a sorsnak, hogy ez számára a Honvédban csak elvétve adatott meg” – írta róla Rózsa András a Népsportban 1977-ben.

A Ferencváros egy másik cserével később kimondottan rosszul járt: az akkori, azaz 1979-es edző szerint Esterházy Márton nem NB I-es futballista, el is cserélte gyorsan az előző szezonban még élvonalbeli Vasas Izzóval Nagy Mihályra. Esterházy nyaralás közben értesült a nagy váltásról, egyéni módon: vett egy Népsportot, és abban olvasta…

Nagy mindössze négyszer szerepelt a csapatban, majd elengedték a MÁV Előréhez –Esterházy meg sokszoros válogatott és egyszer majdnem gólkirály lett.

Zárjuk az általunk legérdekesebbnek tartott magyar cserével: dr. Lakat Károly 1979-ben vezetőivel némi pénzt adatott a fiatal Kardos Józsefnek, hogy eligazoljon Újpestre Salgótarjánból: a zseniális mester természetesen tudta, hogy micsoda tehetség Kardos, de szüksége volt a Dózsától érte kapott három azonnali erősítést jelentő futballistára: az ott kölcsönben bizonyító, roppant gólerős Bíró Antalra, a Vörös becenéven közismert Kovács Józsefre (a későbbi válogatott támadó, Kovács Péter édesapjára, korábban Salgótarjánból vitte el a Dózsa) és a tehetséges védőre, Ádám Lászlóra, aki egyébként egy év múlva a Fradiban folytatta. Utóbbi helyett a lila-fehérek először a kölcsönben korábban Tarjánban megfordult kapust, Kovács II Lászlót kínálták fel, aki Bíróval 1977-ben került az SBTC-hez a Dózsától: Kovácsért cserébe, kölcsönbe…

Érdekes, hogy Kardos majdnem Debrecenbe igazolt, jó cimborája, Sallai Sándor mellé, de amikor meglátta, hogy milyen zajos helyen, a vasúti sínek mellett kapott volna lakást a klubtól, elmenekült. Természetesen Sallai Sándor is átesett egy cserén: 1983-ban a Debrecen elcserélte nagy tehetségű fiatalját a Budapest Honvéddal a kilencszeres válogatott védőre, Paróczai Sándorra.

Sallai később ráfizetett jó debreceni kapcsolataira, és egy spanyolországi karriert cserélt el (nem önként!) egy zárthelyi tartózkodásra – de ez már következő sorozatunk témája lesz!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik