HIRDETÉS
HIRDETÉS
BACSKAI JÁNOS 2011.08.27 11:00 Frissítve: 2015.03.31 02:00

Hová lettek a 6-0 hősei és a 0-6 vesztesei?

Telkiben rendezik meg az 1986-os szovjet–magyar világbajnoki találkozó visszavágóját. Hová lett?-sorozatunk különszámaként körülszaglásztunk az interneten, hogy mi történt a 6–0 hőseivel és veszteseivel. Mivel nekünk csak sírni szabad, kezdjük a győztesekkel!

HIRDETÉS
Nagy Antal és Zavarov összecsapása – a szovjetek szinte minden párharcból jobban jöttek ki(Fotó: Imago – archív)

 

A SZOVJETEK

Rinat Daszajev

AZ NSO AJÁNLJA
Minden, amit a Focifesztiválról tudni kell!

Az 1957-es születésű Rinat Fajzrahmahovics Daszajev minden idők legjobb szovjet kapusa Lev Jasin mögött. A 91-szeres szovjet válogatott, tatár származású labdarúgó a Szpartak Moszkvában töltötte fénykorát, az 1998 utáni sevillai légióssága már csak hattyúdala volt. Az IFFHS szerint ő a történelem 17. legjobb kapuvédője, az Aranylabda-szavazáson kétszer a hatodik, egyszer a kilencedik helyen végzett. Három világbajnokságon is megfordult, 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, ekkor választották meg az év kapusának is. Visszavonulása után az üzleti életben tevékenykedett, majd felcsapott kapusedzőnek, ebben a minőségében megfordult az orosz válogatottnál és a Torpedó Moszkvánál.

Saját kapusakadémiát is létrehozott a nők szerint elbűvölő tekintetű, a politikai életben is megmártózó Daszajev, aki nemzetközi hírnevét kihasználva tagja volt hazája azon küldöttségének, amely a 2018-as világbajnokság megrendezésnek jogáért harcolt. Ő volt a 2008-as, moszkvai Bajnokok Ligája-finálé nagykövete. Játékosként egy picinyke Koránt helyezett el kapujában a kezdő sípszó előtt, beceneve „Vasfüggöny" volt.

Nyikolaj Larionov

Szintén 1957-ben látott napvilágot Nyikolaj Jevgenyevics Larionov, a Dinamo és a Zenit Szanktpetyerburg egykori védője, középpályása, aki szintén kipróbálhatta magát külföldön is, de csak kisebb finn csapatokig (Kokkola, Sepsi-78, Maalahti) jutott. Az 1986-os csapat egyik szürke eminenciása a jobb oldalon érezte magát a legotthonosabban, a 19-szeres válogatott labdarúgó mottója a „Nézz körül és passzolj!" volt. Visszavonulása után a Zenit sportiskolájában edzősködött, később megkapta a tartalékokat, és egy rövid időre az első csapatot is. A tehetségét soha ki nem futó Larionov jelenleg a Zenitnél a vezetőedző asszisztenseként és az utánpótlásban is besegít, de ismét a tartalékoknál van „főállásban".

Oleg Kuznyecov

Az 1986-os vb-n középhátvéd létére 10-es mezben szereplő Oleg Vologyimirovics Kuznyecov a Dinamo Kijevtől érkezett a tornára, részt vett az 1990-es vébén, valamint az 1988-as és 1992-es Eb-n is. Ez utóbbira már mint a Rangers légiósa érkezett. Skóciában rengeteget volt sérült, később a Maccabi Haifában

HOVÁ LETTEK?
Az NSO sorozatában már visszavonult sportolók jelenlegi életéről olvashat. Tekintse meg a korábbi részeket is!

és a Boriszfen Kijevben sem sokszor játszott. 1997-ben, 34 évesen vonult vissza. 1988-ban az Aranylabda-szavazáson a 11. helyen végzett, egy év múlva a 17.-en. 66-szoros válogatottként sem futott be nagy edzői karriert, hiszen a CSZKA Kijevnél és a Dinamo Kijevnél, az ukrán válogatottnál, valamint az FK Moszkvánál is csak az asszisztensi állásig jutott (az utóbbi két állomáshelyen Oleg Blohin jobbkeze volt). Azon kevesek egyike, aki három válogatottban is pályára lépett: a szovjetben, a FÁK-éban és az ukránban.

Anatolij Gyemjanyenko

Az 1959-es születésű, remek felépítésű balhátvédnek nem nagyon kellett csillognia a magyarok ellen anno, pedig Anatolij Vasziljovics Gyemjanyenko a legnagyobb támadókat is képes volt levenni a pályáról. Szintén a Dinamo Kijevben élte fénykorát, külföldön csak a Magdeburg és a Widzew Lódz jutott számára, hamar haza is tért. A 80-szoros válogatott játékos 34 évesen vonult vissza a Kijevből, majd felcsapott edzőnek. A három vb-n és egy Eb-n szereplő hátvéd a helyi CSZKA-ban, majd a vele egyesült Boriszfenben szerzett némi rutint, de pár hónap múlva már vissza is tért „a" klubjához, ahol segédedzőből 2005-ben lett szakmai vezető. Nem sokáig bírta. Később az azeri Neftcsi Bakiban is sikerrel szerepelt, de innen is hamar továbbállt, mégpedig az üzbég Naszaf Karsihoz. Gyemjanyenko volt egyébként az 1980-as U21-es Eb aranylabdása, de kétszer Ukrajna, egyszer a CCCP legjobbjának is megválasztották a roppant megbízható védőt.

Ivan Jaremcsuk

Kevesen ismerték a nevét felénk, de amikor a madárcsontú szovjet a jobb szélen bohócot csinált Péter Zoltánból és Garaba Imréből, a legkisebbek is megtanulták, ki az az Ivan Ivanovics Jaremcsuk. Aki klubváltásaiban is gyors volt, nemcsak a pályán, mert a rendszerváltás után nem kevesebb mint kilenc klubban is megfordult (például a Herthában, a Bohemiansban és a Vorszkla Poltavában), mielőtt 1998-ban, 36 évesen szögre nem akasztotta az ilyenkor szokásos holmikat. Két vb-n is megfordult, de később nem lett belőle edző még csak az utánpótlásnál sem – igaz, nem baj ez, hiszen több eljárás indult ellene kiskorúakkal történő szexuális kapcsolat miatt, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. „Szeretem a lányokat, de csak az ésszerűség határain belül" – mondta a legszebb éveiben még a Porto által csábított középpályás. Egyébként szerencsejáték-szenvedélye miatt elveszített mindent, amit labdarúgóként megszerzett: családját, vagyonát és becsületét... Egy nyilatkozatában elmondta, körülbelül egymillió dollár fenekére vágott a kaszinókban!

Pavlo Jakovenko

Alig 22 éves volt 1986-ban a középső középpályás Pavlo Olekszandrovics Jakovenko, aki szintén Kijevből érkezett Mexikóba. Légiósként a 19-szeres játékos mindössze egy idényt töltött el a Sochaux-ban, és innen vonult vissza sérülései miatt, alig 30 évesen. A nagy munkabírású, a játékot ügyesen szervező Jakovenko azonnal edzőnek állt szülővárosában, a Metalurg Nikopolnál, majd következett az Uralan Eliszta, az ukrán U19-es és U21-es válogatott, a Himki, a Kuban Krasznodar és a Rosztov. 2008-ban visszacsalogatták az U21-es nemzeti csapat élére, akiknek élén láthattuk őt nyáron a korosztályos kontinensbajnokságon. Fia, Alekszander az Anderlecht játékosa, és már a felnőtt válogatottban is debütált.

Vagyim Jevtusenko

Csereként állt be azon az ominózus találkozón az 1958-as születésű Vagyim Anatolijovics Jevtusenko, aki megszánt bennünket, és kihagyott egy büntetőt.  Két világbajnokságon is részt vett a támadó középpályás, de csak 12-szer lépett pályára a szbornajában az „örök kerettag" (nyolc évig kapott rendszeresen behívót a nemzeti csapathoz). A Dinamo Kijev után őt is csak későn engedték ki külföldre, ezért csak a svéd AIK és az IK Sirius lett osztályrésze. Harminchét évesen vonult vissza, majd másodedzőként tevékenykedett, például a Reymersholm, a Hammarby és az ukrán válogatott mellett. A svéd harmadosztályú Valsta Syrianska gárdáját 2001 és 2008 között egyedül vezette – mellékállásban, mert közben egy utazási irodában dolgozott. Egyébként tanárképzőt végezett. Két fia is labdarúgónak állt, de egyik sem futott be. A nagy Jevtusenko jelenleg kommentátorként dolgozik az ukrán futballcsatornánál. Amikor először jutott ki külföldre, Párizs érintésével Brazíliába repült a válogatottal, és győztesként hagyta el a Maracana játékterét. Érdekesség még, hogy csupán egyetlen egyszer sérült meg: 2010-ben, egy öregfiúk-találkozón...

Vologyimir Besszonov

A támadó szellemű jobb oldali mindenes szintén Kijevből érkezett a magyarverésre, és szintén nem csapott veretes légióskodást: 32 évesen alig pár bajnoki jutott neki a Maccabi Haifánál, majd gyorsan vissza is vonult. Pedig ha a 79-szeres válogatott játékos fiatalon „igazi" profinak áll, például miután az U20-as világbajnokság legjobbjának választották 1977-ben, nagyobb ívet zárhatott volna. Panaszra azért nem lehetett oka, lévén hatszoros szovjet bajnok, ötszörös kupagyőztes, egyszeres KEK-aranyos lehetett, egy olimpián, három világbajnokságon és az 1988-as, „ezüstös" kontinenstornán is szerepelhetett. A kétszeres RSG-világbajnok Viktorija Szerjih férje némi pihenés és tanulás után edzőnek állt: a CSZKA Kijev, a türkmén válogatott, a Niva, a Zorja Luhanszk, a Harkov és a Dnipro Dnipropetrovszk volt eddig állomáshelye. Pályafutása elején egyébként eltiltották egy cipőlopás miatt, majd a szovjet futball beteg embereként tartották számon: egy forrás szerint 80 alkalommal volt kisebb-nagyobb okok miatt a sérültlistán... 1988-ban hívta a Roma, de nem akart menni kapitányi tanácsra csak az 1990-es vb után, ám akkor már nem hívta senki. Anna lánya pekingi olimpiai bronzos RSG-s.

Olekszandr Zavarov

Az ukrán származású támadó középpályás Olekszandr Аnatolijovics Zavarov a kijevi „szupercsapat" alaptagjaként szerepelt a '86-os mérkőzésen, és társai közül az ő számára jutott később a legveretesebb külföldi csapat, 1988-ban ugyanis ötmillió dollárért átigazolta a Juventus (éppen Détári Lajos helyett). Hatalmas várakozások övezték az akkor 27 éves játékos jöttét Torinóban, ám összességében csalódást okozott, pedig a „zebrák" középpályáján a Luigi de Agostini, Michael Laudrup, Giancarlo Marocchi, Rui Barros, majd Szergej Alejnyikov alkotta sorban igazán kibontakozhatott volna. A francia Nancyban már jobban ment neki (eleinte a világbajnok edző, Aimé Jacquet volt itt mestere, és éppen Michel Platini csábította el oda, akit a Juventusnál kellett volna pótolnia), öt évet is lehúzott itt, majd egy ottani kiscsapatban, a Saint-Dizier-ben lett játékos-edző. Fénykorában az Aranylabda-választáson végzett 6. és 8. helyen is, 1986-ban az év játékosa lett a Szovjetunióban, két világbajnokságon és egy Eb-n szerepelt. Nem volt még 30, amikor lejátszotta utolsó válogatott mérkőzését, a 41.-et. Az egykoron pehelysúlyú, de azóta magát igencsak összeszedő Zavarov a kispadról irányította a svájci FC Wil, a kazah Asztana, a Metaliszt Harkiv és az Arsenal Kijev együtteseit is. Jelenleg a 2012-es Eb előkészítésében segédkezik; 23 esztendős fia, Valerij az ukrán Obolon profi labdarúgója.

Rácz László

A karrierje során Racként, Ratsként vagy Raczként is ismert, 1961-es születésű bal oldali mindenes 47-szer szerepelt a szovjet válogatottban, és a Kijev után az Espanyolban és a Ferencvárosban is légióskodott. Magyarországi kalandja nem sikerült éppen fényesre, alig 31 évesen vonult vissza. Egyébként mielőtt Budapestre érkezett volna, olyan súlyosan megbetegedett, hogy testének bal oldala egy időre lebénult, és majd' két hónapig volt kórházban. Karrierje innentől tulajdonképpen véget is ért. Később az üzleti életben tevékenykedett, egy kereskedőcéget alapított, majd Varga Zoltán mellett felcsapott segédedzőnek; később a Dinamo Kijevnél Szabó József oldalán tevékenykedett hasonló beosztásban. A nyáron az Obolon tartalékjainál alkalmazták edzőnek. Karrierje során két nevezetes találatot is szerzett: a mexikói világbajnokságon a francia Joel Bats hálóját szakította szét egy távoli bombával, az 1988-as Európa-bajnokságon pedig a holland Hans van Breukelennek rúgott győztes gólt – a beregszászi születésű Rácz pechjére nem a döntőben, hanem csak a csoportkörben. László nevű fia Magyarországon futballozott, az MTK-ban nevelkedett.

Igor Belanov

Az 1986-ban, 26 esztendősen aranycipőt szerezett támadó, Igor Ivanovics Belanov igen különös pályafutást tudhat magáénak: a már befutott Dinamo Kijevhez a Csornomorec Odesszából 1985-ben csatlakozott, majd villámgyorsan a csúcsra ért, azután elképesztő reményekkel a Borussia Mönchengladbachhoz igazolt, hogy ott csúfosat bukjon (felesége még egy áruházi lopásba is belekeveredett). Később az Eintracht Braunschweigben is játszott, majd hazatért Odesszába, de a Metalurg Mariupolból vonult vissza 1997-ben. Az 1986-os vb-n parádézó, két év múlva a kontinenstornán csődöt mondó Belanov (BelanOFF...) visszavonulása után sem maradt átlagember: a svájci Wil felfuttatásában például elnökként vett részt (az orosz maffia ilyesmire szakosodott ága pedig segített néhány megfelelő eredmény kialakításában a rossznyelvek szerint). Az alig 33-szoros válogatott, ezeken a találkozókon nyolc gólt szerző Belanov ma már Odesszában üzletel, de a labdarúgástól sem szakadt el, hiszen futballiskolát üzemeltet.

Szergej Rogyionov

Csereként lépett pályára Belanov helyett a 70. percben a magyarok legyalulásakor az 1962-es születésű Szergej Jurevics Rogyionov, aki a tornára a Szpartak Moszkvából érkezett. Profiként másik klubja a francia Red Star volt, ahol 1990 és 1993 között játszott, a másodosztályban. A 37 nemzeti csapatbeli mérkőzésén 8 gólt szerző 1989-es szovjet gólkirály 1995-ben vonult vissza, majd a Szpartaknál vezette összesen hét évig a tartalékokat, négy esztendeig pedig a felnőtteknél volt segédedző. Az 1982-es világbajnokságon is megforduló Rogyionov volt a Szpartak Luhovici és az Anzsi Mahacskala mestere is, jelenleg a Szpartak Moszkva utánpótlás-akadémiáját igazgatja.

Szergej Alejnyikov

Az 1961-ben, Minszkben napvilágot látott, tipikusan szoc'sta bajszot és frizurát viselő Szergej Jevgenyevics Alejnyikov a minszki Dinamót képviselte hazája mellett Mexikóban. A kérlelhetetlen középpályás egy évet a Juventusban is eltöltött (az olaszok 2.85 millió dollárért vették), majd a Lecce, a Gamba Oszaka, a svéd Oddevold, az olasz Anagni és Corigliano együtteseiben játszott a karrierje során sok rossz ügynököt kifogó futballista. Unikumként a szovjet, a FÁK-beli és a fehérorosz nemzeti csapatot is erősítette, előbbit 73 alkalommal. Az 1988-as Eb-döntőn középhátvédként szerepelt, mérsékelt sikerrel. Civilként az Anagni, a Pontedera és a Torpedó Moszkva után a leccei fiatalokat edzette, utolsó állomáshelye ebben a pozícióban az olasz amatőr gárda, a Kras volt. Olaszországban él jelenleg, fia, Artur is kipróbálta magát labdarúgóként, ő pedig minden idők legjobb fehérorosz labdarúgója, hivatalosan is.

Valerij Lobanovszkij

A szovjet és az ukrán labdarúgás legendája, Valerij Vasziljevics Lobanovszkij 1939-ben született Kijevben. Játékos-pályafutása legnagyobb részét a colos futballista a Dinamo Kijevben töltötte, de két-két évet játszott a Csornomorec Odessza és a Sahtar Doneck csapatában is, mielőtt 1968-ban visszavonult. A balszélsőként és támadóként is bevethető Lobanovszkij kétszer szerepelt a szovjet válogatottban, és két olimpián is részt vett. Egy évvel később máris megkapta első vezetőedzői megbízatását, négy idényen keresztül irányíthatta a Dnipropetrovszk együttesét. Ezt követően került „haza", a Dinamo Kijevhez, amelyet 1990-ig vezetett. Az edzőként szigorúságáról hírhedt Lobanovszkij a kijevi csapat élén megtörte a szovjet futballban addig uralkodó orosz dominanciát, és az ország, valamint a kontinens legjobb csapatai közé vezette a Dinamót. Első kijevi korszaka alatt nyolc szovjet bajnoki cím és hat kupaelsőség került a csapat vitrinjébe. A Lobanovszkij-féle Dinamo Kijev volt az első szovjet csapat, amely az élen végzett valamelyik elismert európai kupasorozatban: 1975-ben a Ferencvárost verte meg a Kupagyőztesek Európa-kupájának döntőjében, majd 1986-ban az Atlético Madridot. Lobanovszkij kijevi edzősége mellett a szovjet válogatott szakmai munkáját is felügyelte 1975 és 1976, 1982 és 1983, valamint 1986 és 1990 között.

A szbornaja legnagyobb sikerét az 1988-as németországi Európa-bajnokság hozta, amikor a Lobanovszkij-csapat egészen a fináléig menetelt, ott azonban 2–0-s vereséget szenvedett Hollandiától. 1990 után az Egyesült Arab Emírségek, majd Kuvait szövetségi kapitányaként dolgozott hősünk, ám meglehetősen sikertelenül. 1997-ben ismét a Kijev következett, és az akkor már csak vergődő klubot ismét a kontinens legjobbjai közé vezette: sorozatban öt bajnoki címet szerzett a kék-fehérekkel, sőt, 1999-ben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig jutott az együttessel. Időközben még az ukrán válogatott szövetségi kapitányaként is kipróbálta magát, de kirúgták, miután Ukrajna nem kvalifikálta magát a 2002-es világbajnokságra. Lobanovszkij 2002. május 7-én szívinfarktust kapott, miután csapata legyőzte a Metalurg Zaporizzsját. Hat nappal később elhunyt. A Dinamo Kijev stadionja ma már az ő nevét viseli.

A MIEINK

AZ NSO AJÁNLJA
Újabb sztárokkal erősödött az exszovjet keret

Mi történt a szovjet válogatottal a magyarok elpáholása után Mexikóban?

Volt egyszer egy csapat – Mexikó '86

A hat gólt Disztl Péter (1960-ban született) kapta puttonyába, egyet-kettőt azóta is a nyakába varrnak, de ne feledjük, több bravúrt is végrehajtott azon a találkozón. A markánsan szakállas, mágikus tekintetű kapus 17 évesen mutatkozott be a Videotonban, ahol részt vállalt az UEFA-kupa-menetelésben, melynek során többször is parádézott, például a Manchester United és a Real Madrid ellen. Innen vitte el 1987-ben a bombaerős Budapest Honvéd, öccsével, a védő Lászlóval együtt (akivel a nemzeti csapatban egyszerre debütált, éppen a Sóstói Stadionban). A fővárosi klubbal kétszer lett bajnok, majd ráhagyta ketrecét a Gulyás István, Tarlósi István kettősre, és felcsapott légiósnak. Nem hétköznapi kört futott be, bár nem éppen tehetségéhez méltót: a Rot-Weiss Erfurt, a VfB Leipzig, a Stahl Brandenburg és a malajziai Selangor voltak állomáshelyei. 1993-ban hazatért, és jobb-rosszabb éveket töltött a BVSC-ben, a Győrben, a Veszprémben, a Haladásban, a Parmalatban, a Keszthelyben és a Pécsben. 1997-ben vonult vissza, majd kapusedzőnek állt: a BKV Előre, a Vasas, a válogatott (amelynek színeiben 37-szer szerepelt), valamint a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia után jelenleg a Videoton a kenyéradója. Legendásan borz(alm)as szakálla jelképévé vált, bár egyszer felajánlotta csapattársainak, hogy 50 üveg Napóleon-konyakért cserébe levágja, de csak 40 palackot adakozott a köz. A palackok sorsa azóta is ismeretlen...

A debreceni születésű Sallai Sándor (1960) 1976-ban lett igazolt labdarúgója a Debrecennek. Nevelőegyesületét 1983-ban hagyta el, ugyanis sorkatonai szolgálata a fővárosba szólította, ahol nem meglepő módon a Bp. Honvéd SE jobbhátvédje lett. Az ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes labdarúgó azon kevesek egyike, akik elvitték a balhét a nyolcvanas évek bundaügyei kapcsán: aláírt szerződése volt a Real Oviedóval, ám a Spanyolországba utazása előtti éjszaka őrizetbe vették, majd három évre felfüggesztették játékjogát. Később mérsékelték büntetését, így a svájci Delémontban (1990–1994) és a Cornolban (1994–1995) belekóstolhatott a nyugati világ labdarúgásába. Két vb-n szerepelt, ötvenöt mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt, Izland ellen szerezte egyetlen gólját. Manapság már csak az öregfiúkat erősíti, és az üzleti életben tevékenykedik. Komolyabb szerepet nem töltött be sehol labdarúgásunkban, mert mint elmondta: nem csak szépet és jót kapott a futballtól, de élete legnagyobb pofonja is innen érkezett.

Az ellentmondást nem tűrő szigorú védőjátékáról elhíresült Róth Antal (1960) Mázaszászvárról került a Pécsi MSC-hez, majd innen a holland bajnokság patinás alakulatához, a Feyenoordhoz. Négy idény alatt mindössze 29 bajnokin szerepelt (három gólt azért szerzett), majd aktív pályafutását súlyos térdsérülése miatt igen fiatalon be kellett fejeznie. 1990-től edzősködni kezdett: Pécsett, Mohácson, Sopronban és Szombathelyen vállalt feladatokat, 2010-től pedig a magyar U21-es csapatot trenírozza, már második alkalommal. 1983 és 1989 között 29 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben. A kétszeres év játékosát az ominózus szovjetek elleni összecsapáson sérülése miatt lecserélték a 13. percben.

A 15-szörös válogatott Burcsa Győző (1954) szülővárosában, Kaposváron ismerkedett meg a labdarúgással, és a helyi Rákócziban lett élvonalbeli játékos. Innen szerződött 1976-ban Székesfehérvárra, ahol hamarosan a csapat meghatározó tagja lett. Öt idény után, 1981-ben Győrbe szerződött, és három idény alatt két bajnoki aranyat zsebelt be társaival. 1984-ben alacsonynak tartott fizetése miatt visszatért Fehérvárra, így tagja lehetett az UEFA-kupában a döntőig menetelő Kovács Ferenc-legénységnek (a nagy utazás mindegyikén szerepelt). Később megfordult Franciaországban is, az Auxerre – edzője volt Guy Roux, játékostársa Eric Cantona, Bruno Martini, Basile Boli, Pascal Vahirua és Lionel Charbonnier –, a Melun és az Arras együtteseiben, hazatérve pedig előbb a Videoton, majd a Nyíregyháza és a Sopron szakmai munkájáért felelt. Miután felhagyott az edzőséggel, Sopronban telepedett le, és üzletemberként tevékenykedik ma is: polcrendszerek gyártásával, forgalmazásával, ingatlanokkal foglalkozik – 15 éve felhagyva mindennel, ami a labdarúgással kapcsolatos.

Sződligeten ismerkedett meg a labdarúgással Garaba Imre (1958), aki a Váci Izzóból szerződött Kispestre. A Honvéddal négyszeres bajnok és egyszeres kupagyőztes védő megjárta a francia (Stade Rennes) és a belga (Charleroi) bajnokságot is. 1982-ben az év labdarúgójának választották meg a 82-szeres válogatott kőkemény védőjátékost, aki a címeres mezben három találatot jegyez. A BVSC-ből vonult vissza 1993-ban, majd aktív pályafutása befejeztével utolsó állomáshelyén, a REAC-nál, Gödöllőn és az MTK-nál edzősködött; majd miután végleg visszavonult a futball világától, vállalkozásba kezdett. Egy időben kerületi politikai babérokra tört Budapesten, nem is sikertelenül, de hamar felhagyott ezzel a pályával.

Az 1960-as születésű Kardos József 1978-ban került szülőhelyéről, Nagybátonyról a Salgótarjáni Bányászhoz, ahonnan egy évet követően, nem kevés variálás után továbbállt az Újpesti Dózsához. Itt 229 bajnoki mérkőzésen 37 gólt szerzett, de 1987-ben már a Vasas csapatát erősítette, majd görög Apollon Kalamaria együttesében töltött el irreális körülmények között egy, csak hónapokban mérhető időszakot (1984-ben pedig az akkor a mainál sokkal erősebb Köln egymillió márkáért vitte volna). A külföldi kitérőt követően hazatért, Dunakeszi érintésével Vácra igazolt, de 13 mérkőzés és a harmadik térdműtét után szögre akasztotta a cipőét, nem sokkal 30. születésnapját követően (öt évvel később azért visszatért, és egészen 48 éves koráig játszott az NB III-ban). A nemzeti csapatban három gólt szerzett 33 mérkőzésen. Kacérkodott az újságírással is, edzette a Komáromi FC-t és az Ózdot, besegített a magyar U-válogatottak mellett. Jelenleg Tökölön dolgozik, ahol az U19-es gárda trénere, emellett a BLSZ I-es Kőbányát és az öregfiúk válogatottját is irányítja. Az egykori testnevelő tanár elmondta egy interjúban, hogy nem kíván az élvonalban szerepet vállalni, és bár szívesen dolgozik a gyerekekkel, nem hisz a magyar labdarúgás feltámadásában. 1998-ban kinevezték a Haladás vezetőedzőjének, de az egykori fejelő-specialista családi okok miatt visszalépett.

Péter Zoltán (1958) 1971-ben lett a Zalaegerszeg labdarúgója. A 28-szoros válogatott játékos négy gólt szerzett a nemzeti tizenegyben, ahol öt szövetségi kapitány is számolt vele. Legemlékezetesebb találatát az NSZK ellen érte el, hiszen azzal a Harald Schumachernek postázott „dugóval" sikerült legyőznünk a Karl-Heinz Rummenigge, Rudi Völler csatárduóval felálló németeket. Az ominózus szovjetek elleni összecsapáson a 63. percben lecserélte őt a szövetségi kapitány, helyére Dajka Lászlót küldte pályára. A rendkívül sokoldalú játékos 1977 és 1990 között a ZTE-ben kereste kenyerét, egy kétidényes Vienna FC-beli kitérőtől eltekintve. Zala megye első válogatott labdarúgója és vb-résztvevője véglegesen az ausztriai amatőr Eltendorfból vonult vissza. Hosszú éveken át a ZTE pályaedzőjeként dolgozott, több „főnök" mellett, de edzette a Szentgotthárdot is, jelenleg pedig a Nagypáli NB I-es női csapatát dirigálja.

A szovjetek ellen csereként beálló, majd öngólt vétő szabolcsi, rakamazi származású Dajka László (1959) Nyíregyházáról került a Honvédba, és itt érte el legnagyobb sikereit 1979 és 1988 között. Ötszörös bajnokként kipróbálta magát a spanyol (Las Palmas) és a svájci (Yverdon) bajnokságban is. 1992-ben vonult vissza, gerincbántalmai következményeképpen. A támadó 24 válogatottbeli fellépése során egyetlen gólt szerzett, amelynek apró szépséghibája, hogy azt a találatot saját kapujába lőtte. Edzői pályáján a BVSC volt első komolyabb állomáshelye, majd a Haladás, a BKV Előre és a Békéscsaba következett. Nagy szakmai kihívásként élte meg, hogy leülhetett a Loki kispadjára, de nem volt sikeres Debrecenben, így megváltak tőle. A Sopron, a Zalaegerszeg (itt saját bevallása szerint a tippmixes kör buktatta meg), újra a Békéscsaba, a Dabas és a Tatabánya következett ezután, majd a harmadik vonalban szereplő Soroksár edzője volt. Az MLSZ-nél ifj. Tajti Józseffel az UEFA B és D edzői tanfolyamait irányította, ma Felcsúton az U18-as csapat főnöke.

A nagyhalászi születésű, 32-szeres válogatott Nagy Antal (1956) négyszeres bajnok lett a Honvéd együttesével, amelyet 1976 és 1986 között erősített. 1986-ban, a mexikói világbajnokság után Franciaországba szerződött és egy idény erejéig a Nancy csapatában szerepelt (edzője Arséne Wenger, sportigazgatója Michel Platini édesapja, Aldo Platini, egyik csapattársa pedig Hannich Péter volt). Ezt követően Svájcban az Yverdonnál is megfordult, majd 1992-ben hazatért, és a másodosztályú Bagi FC színeiben fejezte be játékos-pályafutását. Üzletemberként tevékenykedik azóta is: Sallai Sándorral és Esterházy Mártonnal közösen egy sportszergyártó céget alapított, majd építési vállalkozó lett, jelenleg egy brókercégnél vezető pénzügyi tanácsadó. A „Torz" becenévre hallgató Nagy a labdarúgásnak teljesen nem fordított hátat, segített például Futács Márkónak a Nancy akadémiájára kerülni. „Meggyőződésem, ha a vébét Európában rendezik, akkor a válogatottunk éremért játszhatott volna" – tartja még ma is. Egy helyi legenda szerint (mindkét szerző földije Nagynak) hősünk fiatal korában olyannyira kevés affinitást mutatott a labdarúgáshoz, hogy sokszor csak kapufa szerepkörben vett részt a legelőn rendezett mérkőzéseken...

Détári Lajos (1963) az Aszfaltútépítőkből igazolt 11 évesen Kispestre, és még nem volt tizennyolc éves, amikor bemutatkozhatott a Honvédban, amelynek hamarosan meghatározó tagja lett. Játékosként és edzőként is igazi világvándor: előbbi minőségében megjárta a német (Eintracht Frankfurt), a görög (Olympiakosz), az olasz (Bologna, Ancona, Genoa), a svájci (Neuchatel Xamax) és az osztrák (St. Pölten, Ostbahn XI Wien) bajnokságot, miközben kétszer is „hazaugrott" (FTC, BVSC). 2001-ben vonult vissza a felvidéki Felsőpatony együtteséből. Edzőként Görögországban, Vietnámban, Szlovákiában és Romániában is dolgozott, itthon pedig többek között Csepelen, a Honvédnál, Nyíregyházán, Diósgyőrben és Szombathelyen; de volt Bozsik Péter szövetségi kapitány segítője is. Egy ideig a BLSZ II-ben is trénerkedett, az Unione csapatánál. 2010-ben újra az NB II-es Vecsésen vállalt munkát „Döme", aki annak idején 61 válogatott mérkőzésen 13-szor talált az ellenfelek kapujába. A volt világválogatott kar- és szabadrúgásmester, háromszoros magyar gólkirály a Nemzeti Sport állandó szakértője.

Akárcsak az 50-szeres válogatott, bajai születésű Bognár György (1961), aki hét találatot jegyez címeres mezben. Az egykori támadó középpályás bajnoki címet ünnepelhetett az általa 1979 és 1988 között szolgált MTK-val (nemcsak az élvonalban, az NB II-ben is…), majd Franciaországba szerződött, a Toulon csapatához, ahonnan a Standard Liege 1991-ben csábította át Belgiumba. Nemsokára hazatért külföldről a BVSC-be, majd a Kiskunfélegyháza játékosaként fejezte be karrierjét 1999-ben. Edzőként és sportvezetőként többek között a BVSC-nél, az MTK-nál, Felcsúton, a III. Kerületnél és Sopronban is dolgozott. Miután rendezte sorait, 2010-től a másodosztályú Baja edzője. A Sport TV-ben szakkommentátorként, a sportnapilapnál szakíróként dolgozik ezzel párhuzamosan.

Esterházy Márton (1956) 29 válogatott fellépésén 11 gólt ért el. Itthon legnevesebb klubjai a Ferencváros és a Honvéd voltak, de a támadó kipróbálta magát Görögországban (AEK Athén, Panathinaikosz), Ausztriában (Casino Salzburg) és Svájcban (Chenois, Bulle) is. 1993-ban vonult vissza az osztrák Weissenbachból. Az arisztokrata felmenőkkel rendelkező támadót az 1983–1984-es magyar labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában szerzett három góljától megfosztották a csapat bundázása miatt (Volán–Honvéd 6–6), így csak a góllövőlista második helyét szerezte meg. A háromszoros magyar, kétszeres görög bajnok „Gróf" visszavonulása után a futsal szakágban és UEFA-ellenőrként is tevékenykedett. A sármos, fanyar humorú ex-támadó sikeres reklámipari céget alapított, és egy futballközvetítések tévés jogaival foglalkozó cég képviselője is. „Úgy vertek meg minket 6–0-ra, hogy 10–0 is lehetett volna" – mondta egy alkalommal őszintén a szovjetekről.

A 70-szeres válogatott Kiprich József (1963) volt Esterházy Márton sors- és csatártársa azon a mérkőzésen. „Kipu" Tatabányán kezdte karrierjét, legnagyobb sikereit viszont Hollandiában érte el: a Feyenoord támadójaként 128 meccsen 53 gólt szerzett (a válogatottban 70/28-as mérleggel zárt). 1989-től 1995-ig légióskodott ott, nyert négy Holland Kupát, és valóságos klubikonná vált a lobogó hajú gólvágó, aki nagy szeretetnek örvend Rotterdamban ma is. 1993-ban az ördögös szélső és hidegvérű befejező csatár „Kiprics" Dennis Bergkamp, Romário, Erik Meijer és Stefan Pettersson mögött ötödik volt a góllövőlistán. Egy ciprusi kitérőt (APÓEL, Kovács Kálmánnal és Kozma Istvánnal oldalán) követően visszatért ugyan Hollandiába a Den Bosch csapatához, de csak kilenc mérkőzésen lépett pályára, haza is ment Tatabányára. Innen vonult vissza 2000 telén, már mint játékos-edző. A magyar és ciprusi gólkirály edzőként szülővárosa mellett Kecskeméten, Pápán, Győrben, Diósgyőrben, a Vasasnál (másodedzőként) és Gyirmóton is dolgozott. Játékos-megfigyelőként alkalmazta a Feyenoord, U-edzőként az UTE. Kétszer is megfordult a szatmárnémeti Olimpiánál, 2011 nyarától pedig újra a másodosztály nyugati csoportjában szereplő Tatabánya vezetőedzője.

Dr. Mezey György (1941) a Keszthely, a Budafok, az MTK és a Bp. Spartacus játékosként különleges kvalitásokat nem csillogtatott, de később hosszú ideig dolgozott a Testnevelési Főiskolán, edzőként pedig kétszer nyert bajnoki címet (Honvéd, Videoton), és ugyanennyi alkalommal volt szövetségi kapitány – 1985-ben Európa legjobbja ez utóbbi minőségében. A világbajnokság után elmenekült a népharag elől, de sokáig nem bírta sem Kuvaitban, sem később Finnországban. Hazatérése után a BVSC-nél, a Vasasnál és Újpesten dolgozott, kevés sikerrel, később az MLSZ edzőképzését vezette. A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetőjeként felcsapott sportigazgatónak a Videotonnál, amelyet a 2010–2011-es szezonban bajnoki címig vezetett, ennek ellenére nem hosszabbítottak vele szerződést. Sokan bírálják érzékenysége és az edzőképzés elképesztően költséges, de korántsem hatékony volta miatt, ám ne feledjük, hogy a „magyar futball mimózája" milyen remek válogatottat épített 1985-re, és egyáltalán nem mellékesen ez a gárda járt mindeddig utoljára vb-n Magyarország képviseletében.

A FOCIFESZTIVÁLON 18 ÓRAKOR KEZDŐDŐ 86'-OS MAGYAR VÁLOGATOTT– 86'-OS SZOVJET VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSRŐL ÉLŐ, VIDEÓS KÖZVETÍTÉST LÁTHAT A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!    

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.21 00:13:31

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Újra összeállni látszik valami.

2018.11.20 20:47:45

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2018.11.20 13:10:11

Magyar válogatott S. ZS.

„Az UEFA sem hitte el, hogy teljesítményfokozó nélkül képes lehetek gólt szerezni.”

2018.11.20 12:29:24

Magyar válogatott BORBOLA BENCE

A kapitány majdnem biztos benne, hogy megkapjuk Olaszországot az Eb-selejtezőn.

2018.11.19 22:02:39

Magyar válogatott nemzetisport.hu

HIRDETÉS
HIRDETÉS