Amikor a Milan legendát nyert Brncicért és 18 millióért

Vágólapra másolva!
2018.05.29. 14:42
null
Sokak szerint Gulyt cserélték el Pirlóra, pedig• (Fotók: Reuters)
Felforgatta a futballvilágot a január végi Alexis Sánchez, Henrih Mhitarjan csere, pedig nem egyedülálló az effajta üzlet, a közelmúltból bizony számos magyar és nemzetközi példát találhatunk hasonlóra. Hogy melyik volt a legnagyobb, legérdekesebb csere a sportág történelmében? Erről természetesen majd a kedves olvasó fog dönteni. Új sorozatunk a labdarúgás érdekes csereügyleteivel foglalkozik. A nyolcadik részben azt nézzük meg, hogyan került Andrea Pirlo városon belülről az AC Milanhoz, hogy ott tehetséges fiatalból futballtörténelemmé váljon.

Andrea Pirlo az Intertől a Milanhoz 18 millió euróért és Drazen Brncicért, 2001

Ma már nevetségesnek tűnő összegért szerezte meg a Milan a városi rivális Intertől a zseniális középpályást, Andrea Pirlót, de a korosabb olvasók jól emlékeznek azért arra, hogy a Bresciától kétmillióért megszerzett csodagyerek finoman szólva sem vált legendává az Interben. Azonban az olasz futballban legjáratosabbak is minden bizonnyal elfelejtették már, hogy a transzfer része volt a horvát Drazen Brncic is, aki 2000-ben igazolt a Milanhoz a Monzától, de új csapatában kevés sót evett meg.

Aztán az Interben sem sokat, hivatalos mérkőzésen nem is lépett pályára, 2003-ban két kölcsönjáték után eladták a holland MVV-nek, ma Belgiumban edzősködik kisebb csapatoknál.

A NYERTES? Nehéz kérdés… A Milan kincset vett, Pirlo világklasszissá érett, új posztot talált fel neki Carlo Ancelotti, 2011-ben azonban elcsalta őt a Juventus. Ma már futballtörténelem.

Plusz sok. Furcsa év volt a 2001-es esztendő Milánóban: a Milan a fölös számú légiósai közül a mára kissé elfeledett, de technikás és gólerős középpályását, szélsőjét, Andrés Guglielminpietrót, azaz Gulyt elcserélte az Interrel a harcos középpályásra, Cristian Brocchira – aki egyébként a Milan saját nevelésű játékosa volt…

Brocchi 2008-ig maradt a Milanban, de alapember ritkán volt, „Guly” mindössze két idényen át vallhatta magát interesnek, kevés sikerrel. Hogy még szebb legyen az élet és főleg a könyvelés, abban a furcsa 2001-es évben a tízmillió euró körüli összegre értékelt duó mellett 3.5-3.5 millió eurós elméleti értékben Matteo Bogani a Milanhoz, onnan Paolo Ginestra az Interhez került. Nagyot nyert velük a – főkönyv…

Az ilyen Pirlo-passzokra figyeltek fel a milanosok

A hatos ügyletet egy év múlva követte még egy Ümit Davala, Dario Simic csere, és akkor derült ki, hogy Thomas Helveg játékjogával fizet a Milan a korábban megszerzett Cyril Domoraud-ért (tízmillió eurósnál is magasabb értékben).

Nem előzmények nélküli a helybéli variálás: 1982-ben a világbajnok Fulvio Collovati az Interé lett az akkor gyengélkedő Milanból, cserébe Giancarlo Pasinato, Nazzareno Canuti és a jóval ismertebb csatár, Aldo Serena került kölcsönbe a Milanhoz.

A legtekervényesebb csereügyet a két klub 1997-ben ütötte nyélbe: az Inter beleegyezett, hogy egy idény múlva Maurizio Ganz a Milané legyen, félmillió euróért, cserébe a Milan jelképes összegért, egymillió líráért lemond a Romától megszerzett Francesco Morieróról, ám ezzel egy füst alatt az Interrel már előszerződést kötő brazil védőt, André Cruzt is megkapja.

És nehogy azt higgyük, hogy ezzel teljes a milánói belkereskedelmi lista…

Ümit Davala és az ő 2002-es vb-haja
Ümit Davala és az ő 2002-es vb-haja
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik