Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.07.17. 20:34
null
Balra a Bolton, jobbra a DAC a kezdés előtt (Fotó: D. T.)
Sikeres főpróbán jutott túl a DAC, amely felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte az angol másodosztályú Bolton Wandererst. Csütörtökön a sárga-kékek a Velezs Mosztart fogadják Konferencialiga-meccsen.

A délutáni mérkőzést megelőzően, délelőtt a dunaszerdahelyi játékoskeret egy része zárt kapuk mögött edzőmérkőzést játszott a harmadik ligás Érsekújvár ellen a Mol Akadémián. A hazaiak elmondása alapján, az összecsapás célja az volt, hogy a lehető legtöbb labdarúgó teljes mérkőzésterhelést kapjon. Emiatt Robert Klauss vezetőedző az esti Bolton elleni találkozóra mindössze tizenhat játékost nevezett.

Tuboly Máté a délelőtti edzőmérkőzésen lépett pályára, amelyet a DAC 3–1-re megnyert, így a magyar középpályás több társával együtt már a lelátóról követte az esti összecsapást a dunaszerdahelyi stadionban.

Az új idény kezdete előtt különleges találkozó várt a sárga-kékekre, hiszen a DAC története során először mérkőzött meg angol ellenféllel. A nagy múltú Bolton Wanderers, amely korábban hosszú éveken át szerepelt a Premier League-ben, jelenleg pedig az angol másodosztály újonca, ezekben a napokban a somorjai olimpiai központban edzőtáborozik.

Az esti mérkőzésre 3541 néző látogatott ki, közülük mintegy kétszázan Angliából érkeztek.

Ünnepélyes pillanatok vezették fel a találkozót: a kezdőrúgást a DAC egykori közönségkedvence, Eric Davis végezte el, a dunaszerdahelyiek pedig először viselték új hazai mezüket, amely az 1987-es kupagyőztes csapat előtt tiszteleg. Az ikonikus aranysárga szerelés nemcsak egy legendás csapatot idéz meg, hanem azt is, ami összeköti a felvidéki szurkolókat: a szenvedélyt, az összetartozást és a DAC iránti szeretetet.

Mindkét csapat számára hasznos felkészülési mérkőzés volt. A hazaiak Richard Taylor hibáját kihasználva, George Gagua góljával szerezték meg a vezetést, majd még a szünet előtt Cotne Kapanadze egy keresztlövéssel megduplázta a DAC előnyét.

A második félidőben az angolok is aktívabbá váltak. Számukra ez volt a nyári felkészülés első mérkőzése, és a 76. percben sikerült szépíteniük: Ruben Rodrigues látványos lövéssel kilőtte a jobb felső sarkot, kialakítva a 2–1-es végeredményt.

 

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
3 órája

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Dunaszerdahelyi gála Nagymihályban

Minden más foci
2026.10.10. 21:02

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51