Kovács Mátyás gólt szerzett a Kassában

R. P.R. P.
2026.04.25. 20:47
null
Kovács Mátyás gólöröme (Fotó: FC Kassa)
A Niké Liga alsóházi rájátszásának 7. fordulójában a Kassa 3–1-re legyőzte a Rózsahegyet, és jó hangulatban készülhet a pénteki Szlovák Kupa-döntőre. Egyre nehezebb a helyzete a Komáromnak, amely 2–0-ra kapott ki a Szakolcától és lecsúszott az utolsó előtti helyre.


Óvatos kezdés után az FC Kassa 2518 néző előtt 18 perces gólzáport mutatott be, amely során három lövésből három gólt szerzett. Először a 10. percben Milan Rehus találta meg a tizenhatoson belül Roman Cerepkait, aki kapura lőtt, Dávid Húska kiütötte a labdát, az érkező Miroslav Sovic pedig könnyedén megszerezte a vezetést.

A sárga-kékek második góljánál is Cerepkai volt a kulcsszereplő: a 13. percben a kapu elé érkező Kovács Mátyáshoz passzolt, aki közelről nem hibázott.

A harmadik találat a 28. percben született, amikor Rehus átvitte a játékot Miroslav Sovicra, aki első érintésből továbbtette Filip Lichynek, ő pedig lapos lövéssel már háromgólosra növelte az előnyt. A szünet után feljöttek a vendégek, és több lehetőségük is volt. A hazaiak sem adták alább, de újabb gólt nem szereztek. Az utolsó szó a vendégek játékosáé, Alexander Seleckyé volt, aki büntetőből állította be a 3–1-es végeredményt. 


Az idény egyik legfontosabb találkozóján Aranyosmaróton 342 néző előtt vezetést szerezhetett volna a Komárom, de Simon Smehyl a 18.percben nagyon gyatrán végezte el a büntetőt, melyet Martin Junas biztosan fogott. A másik oldalon a vendégek is tizenegyeshez jutottak, Petr Pudhorocký pontosabban célzott, és előnybe került a Szakolca. Ugyan fölényben játszott a KFC, de helyzetet nem tudott kidolgozni. 

A szünet után Elvis Mashike lábában volt az egyenlítés, de a játékos pontatlanul lőtt. Ezután alábbhagyott a lilák aktivitása. Ahogy közeledett a találkozó vége, úgy kockáztatott a Komárom. Gólt nem szerzett, a másik oldalon viszont Philip Onyedika pontos volt, így a Szakolca kétgólos győzelmet ért el Aranyosmaróton.

Sorozatban az ötödik vereség az jelenti, hogy a Komárom lecsúszott az utolsó előtti helyre. 

NIKÉ LIGA
Alsóház, 7. forduló
FC Kassa–Rózsahegy 3–1
A hazaiaknál Kovács Mátyás a 61. percig játszott és gólt szerzett.
Komárom–Szakolca 0–2
A hazaiaknál Szűcs Patrik az 57. percig játszott.
 

 

Legfrissebb hírek

Vincze István: A stadionunk egy varázsdoboz

Minden más foci
2026.07.16. 12:25

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
2026.07.08. 22:32

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
2026.07.04. 22:46

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
2026.07.01. 17:22

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Az MTK-játékos távozását is bejelentette a Komárom

Légiósok
2026.06.17. 15:26

Szánthó Regő Besztercebányára tart – NS-infó

Légiósok
2026.06.09. 16:43

NS-infó: Robert Klauss lesz a DAC edzője

Minden más foci
2026.06.04. 13:06