Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

A női vízilabda Bajnokok Ligájában két évvel ezelőtt is rendeztek Olympiakosz–Mataró elődöntőt, akkor egygólos hátrányban volt a félidőben a görög együttes, de a második két negyedet 11–6-ra nyerte meg, és 16–12-re győzött. Most is jól kezdett a spanyol csapat, háromszor is vezetett az első negyedben, a másodikban még kétszer, 7–7 után azonban sorozatban három Olympiakosz-találat következett a nagyszünetig. A folytatásban a Mataró futott az eredmény után, de a fontos pillanatokban a görögök meg tudták lőni a góljaikat, Abby Andrews még a harmadik negyed hajrájában eljutott a negyedik találatáig. A Mataró a negyedik negyedben többször támadhatott azért, hogy feljöjjön egy gólra, ám a ziccereik kimaradtak, Jewel Roemer ötméteresét a negyed közepén kivédte Joana Sztamatopulu, majd két és fél perccel a vége előtt Foteini Triha centergóljával lezárta a meccset, ekkor ismét három volt a különbség a két csapat között (14–11) az Olympiakosz javára. A spanyolok a maradék időben már csak egyszer találtak be, és nem tudták újból szorossá tenni a mérkőzést.
Az Olympiakosz női csapata fennállása hetedik BL-döntőjét játszhatja le pénteken, 2015-ben, 2021-ben és 2022-ben megnyerte a legrangosabb kupát.
VÍZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (MÁLTA)
ELŐDÖNTŐ
Olympiakosz (görög)–Mataró (spanyol) 14–12 (4–4, 6–3, 3–4, 1–1)
G: Andrews, Triha 4-4, Ninu, Sziuti 2-2, V. Plevritu, Szanta, ill. Roemer 4, Bertran, Kearns 2-2, Clavería, Espar, Guiral, Morell
KORÁBBAN
FTC-TELEKOM–SANT ANDREU (spanyol) 11–11 (1–4, 2–2, 4–3, 4–2) – szétlövéssel 4–3
A pénteki program
A 3. helyért: Mataró (spanyol)–Sant Andreu (spanyol), 19
Döntő: Olympiakosz (görög)–FTC-TELEKOM, 21 (tv: Duna World)








