Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Vágólapra másolva!
2025.10.15. 10:52
null
Julen Lopetegui (balra) világbajnokságra vezette Katart (Fotó: Getty Images)
Julen Lopetegui szövetségi kapitány „igazán különlegesnek” tartja, hogy vezetésével a katari labdarúgó-válogatott kiharcolta a kijutást a jövő évi világbajnokságra.

A katari együttes a legutóbbi vb-n házigazdaként debütált és a 32., utolsó pozícióban zárt. Ezúttal viszont selejtezőből került a vb-mezőnybe, mégpedig azzal, hogy csoportjában az élen végzett, miután kedden 2–1-re legyőzte hazai pályán az Egyesült Arab Emírségek csapatát.

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Az Arab Emírségek és Irak az interkontinentális playoffért csap össze.

„Történelmet írtunk és beléptünk a nagy kapun. Az álom valóra vált – fogalmazott az 59 éves spanyol szakember, aki a Sevillával Európa-ligát nyert. – Számos trófeát szereztem már, de a katari válogatottal ezt megélni igazán különleges.”

Bevallása szerint nagyon örülnek annak, amit elértek játékosaival, ugyanakkor rendkívül kimerítő menetelésen vannak túl, így most a pihenés időszaka következik.

Ázsiából még Japán, Jordánia, Irán, Dél-Korea, Üzbegisztán, Szaúd-Arábia és az ide társult Ausztrália biztosította helyét a vb-mezőnyben.

A sportág történetében elsőként 48 csapatot felvonultató vb-nek az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó ad otthont 2026. június 11. és július 19. között.

 

Legfrissebb hírek

Az örmények csatára szerint Magyarországnak elitcsapata van

Magyar válogatott
16 órája

Nuno Mendes hiányzik a portugál válogatott keretéből

Foci vb 2026
2025.11.07. 17:46

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23

Összejöhet az UEFA rémálma, történelmi zakóra is szükség lehet San Marino pótselejtezős szerepléséhez

Foci vb 2026
2025.10.13. 11:59

Vb-selejtezők: lelépett az edzőtáborból a törökök kapusa

Minden más foci
2025.10.12. 17:40
Ezek is érdekelhetik