MLS: Luis Suárez az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

R. P.R. P.
2023.12.22. 17:35
null
Fotó: Inter Miami
Az MLS-ben szereplő Inter Miami a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést kötött Luis Suárezzel.

Luis Suárez 2023 januárjában igazolt az uruguayi Nacionaltól a brazil Gremióhoz. Azok után, hogy Lionel Messi nyáron, szerződése lejártával elhagyta a Paris Saint-Germaint és bejelentette, hogy az MLS-ben szereplő, David Beckham által résztulajdonolt Inter Miaminál folytatja pályafutását, több barátját is összeboronálták a floridai klubbal. Jordi Alba és Sergio Busquetsvalóban aláírt a csapathoz, de Luis Suárez annak ellenére maradt Brazíliában, hogy még az is felmerült, kivásárolja magát a szerződéséből. Ám végül más megoldást választottak és hosszabbítás helyett lerövidítették az uruguayi támadó szerződését.

Az Inter Miami végül pénteken hivatalosan is bejelentette a 36 éves támadó érkezését a 2024-es évadra.

„Boldogok vagyunk, hogy a sorainkban tudhatjuk Luis Suárezt, a világklasszis támadót – mondta Jorge Mas, az Inter Miami tulajdonosa. – Luis szenvedélyes versenyző, aki győzelemre törekszik, megtestesítve azt, amit mi is akarunk a játékosainktól. Megígértük a szurkolóinknak, hogy megvesszük a világ legjobb játékosait, hogy olyan csapatot építsünk, amellyel a legmagasabb szinten is eredményesen szerepelhetünk. Luis fontos lépés ehhez.”

„Örömmel tölt el bennünket, hogy olyan minőségű játékosunk lett, mint Luis – mondta a társtulajdonos David Beckham. – Olyan csapathoz jött, amely ösztönözheti a következő generációt. Kíváncsian várjuk, hogy korábbi csapattársaival és a fiatalokkal együtt játsszon a pályán.”

„Izgatottan várom a kihívásokat az Inter Miaminál – mondta Luis Suárez. – Készen állok rá, hogy segítsek valóra váltani az álmot, hogy még több trófeát nyerjünk. Mindent beleadok, hogy boldoggá tegyem a Miami szurkolóit. Már nagyon várom, hogy újra láthassam korábbi csapattársaimat, barátaimat, illetve hogy megismerhessem új játékostársaimat és az edzőket.”

 

Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
19 órája

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

Cristiano Ronaldót választották meg minden idők legjobb aranylabdásának

Minden más foci
2026.10.28. 21:02

Újraosztott Aranylabda, 6. rész: Neymar – a trónörökös, aki lemaradt a koronáról

Képes Sport
2026.10.25. 14:39

Aranylabda-kvíz: Miért nem nyert Pelé? Ki az a játékos, aki három különböző csapattal is diadalmaskodott?

Minden más foci
2026.10.25. 12:28

MLS: Sallói gólja ellenére kikapott a Toronto

Minden más foci
2026.10.24. 23:58