
Amióta Lionel Messi eldöntötte, hogy a David Beckham által tulajdonolt Inter Miaminál folytatja pályafutását, rengeteg egykori, az FC Barcelonához vagy Messihez kötödő labdarúgót boronáltak össze a floridai csapattal, s ha a már megkezdett tendencia folytatódik, egy új Barcelona állhat össze a tengerentúlon.
A hétszeres aranylabdással a „gránátvörös-kékeknél” és az argentin válogatottnál is együtt dolgozó Gerardo „Tata” Martino lett ugyanis a Miami edzője, míg a csapathoz érkezett Sergio Busquets és Jordi Alba is.
Rajtuk kívül a japán Vissel Kobétól július elején távozó, már 39 éves Andrés Iniestát is összeboronálták a klubbal.
Mint megírtuk, a Gremióval idén januárban két éves szerződést kötő Luis Suárez arra is kész lett volna, hogy kivásárolja magát szerződéséből, hogy szabadon igazolható játékosként ingyen írjon alá Miamiban, később viszont kiderült, hogy a csapat ezen a nyáron nem engedi el egyik legjobbját.
A holland Ajaxot, az angol Liverpoolt és a spanyol Atlético Madridot is megjárt uruguayi bár a Marca beszámolója szerint a Gremiónál maga kérte januári aláírásakor, hogy szerződése 2024 végéig szóljon, most megegyezett a klub vezetőségével és egy évvel lerövidítette azt, így 2024 decembere helyett már idén lejár a kontraktusa és akár már jövő év elején megszerezheti a Miami, ráadásul ingyen.
Suárez egyébként nem szerepel rosszul brazil klubjában, ugyanis 31 meccsen 13 gólt és kilenc gólpasszt szerzett, ezzel csapata legeredményesebb játékosának számít.

Messi éves fizetése 70 és 80 millió dollár között van






