Hollandia: az Ajaxnál meg akarják tartani Ten Hagot

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.18. 11:53
null
Az Ajaxnál meg akarják tartani Ten Hagot (Fotó: AFP)
Az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának vezetői azon dolgoznak, hogy Erik ten Hag vezetőedző a következő idényben is az együttesnél maradjon – írja az MTI.

 

Az 52 éves szakembert a 2017–2018-as idényben nevezték ki a csapatnál, s azóta kiemelkedő sikereket ért el a gárdával. A holland bajnokságot 2019-ben és 2021-ben is elhódította az együttessel, amellyel 2019-ben a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott. A tréner munkájára külföldön is felfigyeltek és sajtóhírek szerint a Manchester United szeretné őt elcsábítani Hollandiából.

„Van érdeklődés Erik ten Hag iránt, ami teljesen természetes. Fantasztikus munkát végez nálunk – nyilatkozta vasárnap a klub technikai igazgatója, Gerry Hamstra.Reméljük, hogy marad, mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. Rengeteget dolgozunk az ügyben. Ő azt mondta, most a csapatra koncentrál.”

A sportvezető mindehhez azt is hozzátette, hogy felkészülnek arra az esetre, ha marad, és arra is, ha távozni akar Ten Hag.

A brit lapok az utóbbi hetekben egyre többet cikkeztek arról, hogy az MU-nál Ralf Ragnick ideiglenesen kinevezett vezetőedzőt a holland tréner válthatja majd a nyáron.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik