Téli olimpia: „Egy igazi harcos” – Csercseszov is Valijevát méltatta

Cs. B.Cs. B.
2022.02.18. 12:11
null
Csercseszov is Valijevát méltatta (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a doppingügybe keveredett 15 éves Kamila Valijeva nem bírta az utóbbi időben ránehezedett nyomást: csütörtökön többet is rontott, így lemaradt a dobogóról a pekingi téli olimpián. A fiatal műkorcsolyázót – a korábbi klasszisokhoz hasonlóan – a Ferencváros orosz vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov is méltatta.

 

A korábban az orosz labdarúgó-válogatottat is irányító, a Ferencváros élére tavaly decemberben kinevezett Sztanyiszlav Csercseszov a Szport-Ekszpressznek adott nyilatkozatában a doppingügybe keveredett Kamila Valijevát, valamint a győztes Anna Scserbakovát és az ezüstérmes Alekszandra Truszovát méltatta.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen két »lányunk« is felállhatott a dobogóra. Ugyanakkor szomorú is, amiért nem mind a három – utalt a 15 éves Valijevára Csercseszov.Kamila Valijeva nemcsak egy tehetség, hanem igazi atléta, egy harcos. Szeretnék hinni benne, hogy nem adja fel – ami nem öl meg, az megerősít.”

„Tavaly volt szerencsém ellátogatni a novogorszki tréningcentrumba, ahol egyszerre volt a jégen a három sztárunk. Mély hatást gyakoroltak rám a munkájukkal: éreztem a kiemelkedő korcsolyázóink tehetségét, elszántságát és karizmáját. Scserbakova és Truszova is nagyszerű ember! Köszönet mind a három lánynak, büszkék lehetünk rájuk. S úgy általánosságban is el kell mondanom: köszönet minden olimpiai érmesünknek. Örömet és dicsőséget szereztetek az orosz szurkolóknak és Oroszországnak.

ELŐZMÉNYEK

Valijeváról másfél héttel ezelőtt derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át – az oroszok megnyerték a viadalt –, s egészen hétfőig kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a NOB, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot. A bíróság magát a doppingesetet még nem vizsgálta.

A CAS döntését követően a NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva dobogós, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás.

A csapatversenyben Valijeva szenzációsan korcsolyázott, a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, rögtön kétszer is, s ugyan harmadszor elesett, de így is a legjobb volt a mezőnyben, azaz nagy szerepe volt abban, hogy az orosz csapat az első helyen zárt, megelőzve az Egyesült Államok és Japán válogatottját.

A januárban Eb-aranyérmet szerző Valijeva – miután első lett a női rövid programban – csütörtökön négyszer is hibázott, egyszer elesett, és végül a dobogóról is lemaradt, negyedik lett. A verseny végén sírva ment le a jégről.

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Az olimpiai bajnok Liu kihagyja a prágai műkorcsolya-világbajnokságot

Téli sportok
2026.03.08. 11:21

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik