Labdarúgás: a szerbek Magyarországon játszhatják őszi tétmeccseiket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.09. 18:43
null
Akár Szilágyi Vladimir és a Topolya is Magyarországon játszhatja a nemzetközi kupameccseit (Fotó: FK TSC)
A koronavírus-járvány miatt augusztusban és szeptemberben Magyarországon játszhatja hazai mérkőzéseit a szerb labdarúgó-válogatott, illetve az európai kupaporondon érdekelt szerb klubcsapatok.

A Direktno nevű belgrádi portál vasárnapi beszámolója szerint Szerbia járványügyi szempontból a nem biztonságos országok listáján szerepel, ezért az európai szövetség (UEFA) nem engedélyezi a nemzetközi mérkőzések megrendezését.

A szerb válogatott Oroszországban játssza első mérkőzését a Nemzetek Ligájában, majd szeptember 6-án – a cikk szerint – Budapesten fogadja a török csapatot. Ha a vírushelyzet októberig nem változik, a válogatott minden Nemzetek Ligája-meccsét külföldön rendezi. A csoport negyedik tagja éppen a magyar együttes.

A szerb klubcsapatok közül a Bajnokok Ligája-selejtező első körében a Crvena zvezda a gibraltári Europa FC-t fogadja, míg a Topolyai SC és a Partizan Beograd az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában lesz érdekelt augusztus 27-én.

Mint beszámoltunk róla, Magyarország egyike annak a négy országnak, amely felajánlotta az UEFA-nak, hogy szükség esetén stadionokat bocsát ama csapatok rendelkezésére, amelyeknek a koronavírus-járvány miatt semleges pályán kell megrendezniük mérkőzésüket az európai kupasorozatok (Bajnokok Ligája, Európa-liga) selejtezőjében.

Legfrissebb hírek

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
2025.06.20. 17:55

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Ezúttal elmaradt a balhé, gól nélküli döntetlen az albán–szerb vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:49

A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.05.30. 20:47

Ilyet sem látni minden évben: már az alapszakasz végén megvédte bajnoki címét a Crvena zvezda

Minden más foci
2025.04.06. 21:40

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12
Ezek is érdekelhetik