Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2026.07.04. 22:05
null
Fotó: Dömötör Csaba
A magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos játékkal 17–13-ra győzött Szerbia ellen, és második mérkőzését is megnyerve biztosan az OTP-kupa győztese.

PAPÍRON IGAZ, hogy az Európa-bajnok Szerbia volt a második ellenfelünk az OTP-kupa felkészülési tornán, ám az összképet árnyalják a déli szomszédunknál tavasszal történtek. Az április végén a szövetség élére megválasztott új elnök, Szlobodan Szoro személye ugyanis olyannyira megosztó, hogy kinevezését követően rövidesen lemondott Uros Sztevanovics szövetségi kapitány, hamarosan pedig 11-en (a januári Európa-bajnok csapat jeles tagjai) jelentették be közleményben, hogy távol maradnak a válogatottól. Az új kapitány Vladimir Vujaszinovics másodedzőként már volt a nemzeti csapatnál 2012 és 2016 között, a júliusi sydney-i világkupadöntőt megelőző budapesti felkészülési tornára pedig csupán két olyan szerb játékos jött el, aki Belgrádban is ott volt: az Eb-álomcsapatba beválasztott kapus, Milan Glusac, valamint a csapatkapitány, Vaszilije Martinovics. Többen újoncok.

A Hollandia elleni (21–12) pénteki mérkőzéshez képest Varga Zsolt hét helyen változtatott – a szerb válogatott szintén nagy különbségű, 21–10-es győzelemmel kezdte a tornát. Kicsit nehézkesen kezdődött a meccs magyar szempontból, Martinovics ötméteresből, Nikola Kojics emberelőnyből volt eredményes, ellenünk több kontrafaultot is fújtak. Aztán beindult a magyar gépezet – mi az hogy! Hat perc elteltével Manhercz Krisztián bombájával kezdtük el a góltermelést, és miután egy sikeres challenge következtében elvettek a szerbektől egy ötméterest, Zalánki Gergő egyenlített három másodperccel az első negyed vége előtt, miközben Csoma Kristóf egyre-másra védte a szerb kísérleteket.

Aztán egymást érték a magyar gólok, azt történt a vízben, amit a mieink akartak. Varga Vince közelről kotorta be, Manhercz újabb bombagóllal jelentkezett, és bár Andrija Jaukovics emberfórban szépített, jött még négy magyar találat a nagyszünetig. Az újonc Szépfalvi Gergely centerben volt eredményes, majd megint elsült Zalánki bal keze, Ekler Bendegúz találata után Vigvári Vendel húzta be a kapuba a kapásoldalon éles szögből – 8–3 volt ide a félidőben.

A múlt is megelevenedett – az első és a második negyed között a Hajósban 2001-ben, 25 évvel ezelőtt Európa-bajnoki címet szerző női válogatottat köszöntötték, míg a nagyszünetben az 1976-ban, azaz 50 éve Montrealban olimpiai aranyérmet nyerő férficsapatot.

A folytatásban a szerbek hatékonyabban támadtak – Martinovics „cséká” a hátára vette a csapatot, csak a harmadik negyedben négyszer talált be, egyszer büntetőből a csereként beállt Gyapjas Viktornak, és a többi támadásnál is rá jött ki a figura. De a mi nagy lövőink, Manhercz, Zalánki, Varga Vince sem adták alább, Vigvári ötöst lőtt be, és Burián Gergely is feliratkozott az eredményjelzőre.

Maradt az ötgólos előny (13–8) a maradék nyolc perc kezdetére, és bár a szerbek gyorsan felzárkóztak háromra, ennél közelebb nem kerültek. A 17–13-as sikerrel Magyarország biztosan az OTP-kupa nyertese, mivel vasárnap a két hárompontos, Szerbia és Hollandia egymással játszik. Mi Grúzia ellen fejezzük be a tornát.

Csoma Kristóf, a válogatott kapusa: Nem úgy kezdtünk, ahogy akartunk, döcögtek a támadásaink, de a védekezésünkre végig támaszkodhattunk, rengeteg blokkunk volt. A szoros védekezésük miatt eleinte nehéz volt feljuttatni a labdákat, a gyors, lefordulós játékunkat sem tudtuk kellőképpen érvényesíteni, de aztán feltörtük a védelmüket, és biztosan vezettünk az egész mérkőzésen. Örülök a győzelemnek, még úgy is, hogy tudjuk, foghíjas szerb csapat jött Budapestre. Boldoggá tesz, hogy ennyi ember előtt játszhattunk, és reméljük, szereztünk a nézőknek egy jó estét.
VÉLEMÉNY

VÍZILABDA
FÉRFI NEMZETKÖZI TORNA
Magyarország–Szerbia 17–13 (2–2, 6–1, 5–5, 4–5)
Budapest, Hajós uszoda, 3500 néző. Vezette: Evers (holland), Berisvili (grúz)
MAGYARORSZÁG: CSOMA – ZALÁNKI 3, Szalai P. 1, Jansik Sz. 1, Német T., VIGVÁRI VENDEL 3, MANHERCZ K. 4. Csere: Gyapjas V. (kapus), Burián 1, EKLER B. 1, Varga V. 2, Dala D., Fekete G., Szépfalvi 1. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
SZERBIA: Glusac – Trtovics, Sztanojevics 1, KOJICS 2, MARTINOVICS 6, Milojevics, Bozovics. Csere: Pljevancsics, NOVAKOVICS 2, Gavrilovics, Kovacsevics 1, Krsztics, Jaukovics 1. Szövetségi kapitány: Vladimir Vujaszinovics
Emberelőny-kihasználás: 15/6, ill. 14/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 4/4
Kipontozódott: Varga V. (23. p.), Jaukovics (24. p.), Fekete G. (25. p.), Dala D. (30. p.), Bozovics (30. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Krsztics (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Örülök, hogy nehezebb mérkőzést játszottunk, mert mindig a nehezebb meccseken jönnek ki azok a fontos pontok, amelyeken dolgoznunk kell tovább. A strukturális játékban azért adódtak hibák, amelyeket le kell szűrnünk ezen a szinten, de ez amiatt is van, mert váltogatjuk a játékosokat, nagy kerettel szerepelünk, és kevés az idő bizonyítani. De összességében örülök a győzelemnek, jó volt a hangulat, a második meccsünk is élvezhető volt.
Vladimir Vujaszinovics: – Jó meccset játszottunk remek közönség előtt, szép uszodában. Mindössze két hete van együtt a csapat, ezt figyelembe véve szerintem kiválóan teljesítettek a srácok, ezen az úton kell haladnunk tovább a világkupadöntőig. Elégedett vagyok az elmúlt két meccsel.

A másik mérkőzésen: Hollandia–Grúzia 15–14.

Az állás
1. Magyarország 6 pont
2. Szerbia 3 pont
3. Hollandia 3 pont
4. Grúzia 0 pont

 

Legfrissebb hírek

Az FTC ötméteresekkel bukta el a női vízilabda BL-döntőt az Olympiakosz ellen

Vízilabda
2026.06.12. 22:18

A két öngólt vétő Szerbia csúnyán kikapott Mexikótól, Csehország Guatemalát győzte le felkészülési mérkőzésen

Foci vb 2026
2026.06.05. 10:24

Vereség Nisben, kétgólos hátrányból várjuk a szerbek elleni vb-selejtező visszavágóját

Kézilabda
2026.05.14. 19:44

Luka Krivokapics: Kukics hiánya pluszmotivációt jelenthet a magyarok ellen

Kézilabda
2026.05.13. 16:47

Botrány a szerb pólóban: tizenegy Európa-bajnok mondta le a válogatottságot, a kapitány sem marad

Vízilabda
2026.05.08. 13:35

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
2026.04.08. 13:58

Vb-felkészülés: Szerbia legyőzte Szaúd-Arábiát, Anglia kikapott Japántól

Foci vb 2026
2026.03.31. 22:54

Berke Balázs Topolyán vezet válogatott mérkőzést

Minden más foci
2026.03.30. 09:26
Ezek is érdekelhetik