Kép: így telt Ronaldinho 40. születésnapja a börtönben

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.22. 13:47
null
Így telt Ronaldinho 40. születésnapja a börtönben
Mint ismert, a korábbi kiváló brazil labdarúgót, Ronaldinhót és fivérét, Roberto de Assis Moreirát a paraguayi hatóságok március elején előállították, mivel a gyanú szerint hamis okmányokkal jutottak be az országba. A két brazil már több mint három hete börtönben van, Ronaldinhónak pedig éppen szombaton volt a 40. születésnapja, amelyről természetesen a négy fal között sem feledkeztek meg.

 

Mint ismert, március 5-én vették őrizetbe a világbajnok klasszist és testvérét, mert olyan útlevéllel akartak belépni Paraguay területére, amely szerint paraguayi állampolgárok volnának – de ez nyilvánvalóan nem igaz. Mind a ketten azóta is börtönben vannak, és a jelek szerintnem is fognak hamarosan szabadulni.

Ronaldinho próbálja pozitívan látni a dolgokat, kikerült nemrégiben pár fotó arról, hogyalkoholt ivott, illetve aláírásokat osztogatott, továbbárészt vett egy futballtornán, amelyen a döntőben 112-re győzték le az ellenfelet, ő pedig mindegyik gólban szerepet vállalt.

Ráadásul Ronaldinhónak éppen szombaton volt a 40. születésnapja, amelyet így természetesen a börtön falai között tartottak meg. Néhány kiszivárgott fotó alapján jól telt a jeles nap, hiszen a brazil klasszis churrascariát (egy brazil barbecue-t) és tortát is kapott.

Iván Leguizamón on Twitter

Literalmente, le cagaron a Ronaldinho en Paraguay. Pero al menos sus compañeros de celda tienen detalles amigables con él, como esta torta que le obsequiaron esta noche.



Legfrissebb hírek

Feröer sima győzelemmel zárta a csoportkört, és középdöntőbe jutott a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 17:21

Videó: már a női kézi-vb első napján láthattuk a torna fair play díjas jelenetét?

Kézilabda
2025.11.27. 16:18

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

„Celebbörtönben” raboskodik Robinho, a Real Madrid korábbi sztárja

Minden más foci
2025.01.07. 11:18

Vb 2026: Paraguay gyönyörű góllal verte meg Brazíliát

Minden más foci
2024.09.11. 07:11

Copa América: menesztették a paraguayi kapitányt

Minden más foci
2024.07.09. 09:33

Hiába Raphinha pazar szabadrúgásgólja, Brazília csupán ikszelt, és csoportmásodikként ment tovább

Minden más foci
2024.07.03. 07:45

Brazília Vinícius és Paquetá vezérletével könnyedén verte Paraguayt

Minden más foci
2024.06.29. 06:43
Ezek is érdekelhetik