PSG: Juan Bernat is reagált a Bayern-elnök szavaira

2018.10.21. 15:55
null
Bernat ötödik meccsén kezdett a szezonban (Fotó:AFP)
A francia PSG játékosa, Juan Bernat az Amiens elleni bajnoki után nyugodtan reagált volt csapata, a Bayern München elnökének, Uli Hoenessnek a nem túl kedves szavaira. 

A spanyol játékos ez év nyarán került a francia fővárosba a Bayern Münchentől. Mint ismert, a német bajnokcsapat elnöke, Uli Hoeness nem éppen szépen fejezte ki a véleményét Bernat eladásával kapcsolatban a klub pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján: „Azt kérdezik, miért adtuk el Juan Bernatot, mintha ez lenne az oka annak, hogy veszítünk. Szerintem meg nézzék meg az előző szezonból a Sevilla elleni BL-negyeddöntőt, és látni fogják, hogy ez a Bernat a hibáival teljesen egyedül majdnem elintézte, hogy kiessünk a sorozatból. Na, mi azon a napon eldöntöttük, hogy eladjuk.”

„Igen hallottam Hoeness szavait, de nincs mit mondanom ez ügyben. Kiskoromban nekem azt tanították, hogy legyek hálás. Az is vagyok a Bayern, mint klub felé és a szurkolóknak is, szép emlékeket őriztem meg az ott töltött négy évről. A legjobbakat és sok szerencsét kívánok a bajoroknak” – nyilatkozta Juan Bernat, a PSG védője az Amiens ellen 5–0-ra megnyert Ligue 1-mérkőzés után (amit végig is játszott).

Vicente Forest, Bernat egyik tanácsadója még szombaton reagált a történtekre: „Megkérdezném Hoenesst, hogy pontosan mire gondolt. Néhány hónapja még öt évvel meg akarták hosszabbítani Bernat szerződését.”

„Hoeness kijelentése minden, csak nem szerencsés egy ilyen nagy klub elnökétől. Azt gondolom, hogy mindannyiunknak tisztelettel kell beszélnünk a futballistákról. Ez a minimum, ami elvárható” – ezek meg José Tarraga, Bernat ügynökének szavai.

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18
Ezek is érdekelhetik