Felkészülés: az izgalom elmaradt, otthon ikszeltek a franciák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.15. 23:07
null
Giroud sem tudott betalálni Elefántcsontpartnak (Fotó: Action Images)
A francia labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 0–0-s döntetlent játszott Elefántcsontparttal.

Didier Deschamps a Costil – Sidibe, Varane, Rami, Digne – Pogba, Kanté, Rabiot – Dembélé, Gameiro, Payet összeállításban küldte pályára csapatát, vagyis mindössze négy játékos maradt bent a svédek elleni (2–1) kezdőhöz képest.

A kísérletezés ellenére a franciák voltak a találkozó esélyesei, és ennek megfelelően a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést. Tíz perc elteltével a vezetést is megszerezhették volna, Gameiro azonban az oldalhálóba lőtt. A folytatásban is inkább a hazaiak domináltak – Elefántcsontpart nem talált kaput az első félidőben –, gólt azonban Payeték sem tudtak szerezni.

A szünetben hármat cserélt Deschamps, beküldte Koscielnyt, Sissokót és Fekirt, majd később Giroud-t is. A franciák fölénye tovább nőtt, a helyzetek száma viszont csökkent, a második játékrészben mindössze három kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel, ebből kettő a vendégek nevéhez fűződött.

A vége gól nélküli döntetlen, Franciaország három nyertes mérkőzés után maradt győzelem nélkül.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Franciaország–Elefántcsontpart 0–0
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Anglia–Spanyolország 2–2 (Lallana 9. – 11-esből, Vardy 48., ill. Aspas 89., Isco 96.)
Olaszország–Németország 0–0
Észak-Írország–Horvátország 0–3 (Mandzukic 9., Cop 35., Kramaric 68.)
Ausztria–Szlovákia 0–0
Csehország–Dánia 1–1 (Barak 8., ill. N. Jörgensen 39.)
Ukrajna–Szerbia
2–0 (Sahov 38., Jarmolenko 87. – 11-esből)
Málta–Izland 0–2 (Traustason 47., Ingason 75.)
Oroszország–Románia 1–0 (Ozdojev 93.)

Legfrissebb hírek

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
15 órája

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.04. 22:41

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
2026.09.04. 10:55

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Angol labdarúgás
2026.08.16. 21:36

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
2026.08.16. 19:10

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2026.08.14. 16:00