Portugália: Nagy Ádám a Record címlapján – CR csak alatta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.21. 09:26
null
Nagy Ádám a keddi Record címlapján – Cristiano Ronaldo csak alatta
Nagy Ádám szerepel a portugál Record című sportlap címoldalán. A Ferencváros középpályásával kapcsolatban továbbra is a Benfica a téma, ez leszorította a vezető helyről Cristiano Ronaldót.

Nagy Ádámmal kapcsolatban szinte napról napra kerültek szóba új klubok, az előző napok elsődleges témája azonban az volt, hogy a Fradi középpályása a Benficában folytatja. A 21 éves labdarúgó hétfőn azt mondta a Recordnak, megtiszteltetés lenne, ha egy ilyen nagy klubban játszhatna és ő pótolhatná a Bayern Münchenhez távozó Renato Sanchest.

A portugál lap kedden arról ír, az FTC 1.5 millió eurót kaphat a portugál bajnoktól Nagy Ádámért, akivel kapcsolatban eddig a Freiburg,aBologna,aTrabzonspor, aBragaés aBenficaneve került elő a nemzetközi sajtóban.

A cikk kiemeli, hogy a középpályás a hatos és a nyolcas pozíciójában is bevethető, fiatal kora ellenére érett játékot nyújt, de nagy fejlődési potenciál van benne, valamint idézi Nagy korábbi edzőjét is, aki dicsérte a kiemelkedő teljesítményt nyújtó középpályást.

Érdekesség, hogy a Nagy Ádám átigazolásával kapcsolatos fejlemény leszorította a címlap vezető helyéről Cristiano Ronaldo Eb-n nyújtott teljesítményét taglaló témát. Az elsődleges sztori Portugáliában a Ferencváros középpályásának jövője!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár, ?), Csilus Tamás (Kisvárda, ?), Haris Attila (Soroksár, ?), Kunsági Roland (Soroksár, ?), Valencsik Dávid (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Drilon Cenaj (bosnyák-albán, legutóbb Chievo – Olaszország), Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Huszti Szabolcs (Eintracht Frankfurt – Németország), Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: Hodgyai László (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Silye Erik (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína), Nagy Ádám (érdeklődnek iránta: Chelsea, Liverpool – Anglia; Freiburg – Németország; Bologna – Olaszország; Benfica, Braga – Portugália, Trabzonspor – Törökország)

 

Legfrissebb hírek

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
2025.07.30. 20:42

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik