Románia: Piturca elárulta az igazságot a szaúdi lehetőségről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.01. 13:52
A román labdarúgó-válogatottat irányító Victor Piturca leszögezte, hogy esze ágában sincs feladni a szövetségi kapitányi posztját – amelyet román sajtóhírek szerint szaúd-arábiai állásra cserélne.

A magyar válogatottal egy csoportban szereplő románok vasárnap Görögország vendégeként kezdik meg az Európa-bajnoki selejtezőket. Victor Piturca a hétfőn tartott sajtótájékoztatón határozottan kérte az újságírókat, hogy csak a válogatottról kérdezzék, ugyanis semmi sem igaz a napokban megjelent híresztelésekből.

Elmondása szerint kevesebb mint egy százalék az esélye annak, hogy leköszönjön román szövetségi kapitányi tisztségéről, és egy klubbal sem áll tárgyalásban, így az al-Ittihaddal sem. A hétvégén felröppenő román sajtóhír szerint a szaúdi együttes kispadjára ülne át Piturca, akinek a helyét Bölöni László venné át, ám már korábban is úgy tűnt, hogy ennek nincs valóságalapja.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
5 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29