FIFA: Először nem értek el telefonon - Beckenbauer

2014.06.15. 18:41
A pénteken kilencvennapos eltiltással sújtott Franz Beckenbauer kész válaszolni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kérdéseire.

A „Császárnak” becézett legendás német szakember vasárnap közölte, hogy legkésőbb június 27-ig írásban reagál majd.

Beckenbauer közleményében úgy fogalmazott: nagyon meglepte az eltiltás, miután előzetesen nem tájékoztatták arról, hogy megsértette a FIFA etikai kódexét, és a védekezésre sem adtak neki alkalmat.

„Ez volt az első alkalom, hogy a FIFA-nál nem tudták, hogyan érjenek el engem telefonon” – mondta a 68 éves sportvezető.

A játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok Beckenbauerra azért szabtak ki a futball minden területére kiterjedő eltiltást, mert nem működött együtt a 2018-as és 2022-es világbajnokság odaítélésének körülményeit vizsgáló etikai bizottsággal, noha erre a testület több alkalommal kérte. A német futball meghatározó személyisége tagja volt a FIFA végrehajtó bizottságának, amely a következő két vb helyszínéről döntött, s Oroszországot, illetve Katart jelölte ki házigazdának. Utóbbi helyszínnel kapcsolatban olyan vádak fogalmazódtak meg, hogy szavazatvásárlások történtek.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29