FIFA: a Real Madridból négyen jelöltek a legjobb védők közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.04. 14:02
null
A FIFPro álomcsapatába jelölt húsz védő (Fotó: FIFPro/Facebook)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a hivatalos honlapján tette közzé a 2013-as év csapatának jelöltjeit a védőposztra. A jelöltek között négy Bayern- és három Chelsea-játékos is helyet kapott, tehát a húszfős listán dominálnak a BL- és El-győztes futballisták.

 

A profi labdarúgókat tömörítő szervezet (FIFPro) és a FIFA bejelentette a jelölteket év végi álomcsapatának védőposztjára. A Bayern Münchennel német bajnokságot, Német Kupát és Bajnokok Ligáját nyerő Dante, David Alaba, Jerome Boateng és Philipp Lahm személyében a bajorok négy játékossal képviseltetik magukat a listán, de az Európa-liga-győztes Chelsea-nek sincs oka szégyenkezni, hiszen David Luiz, Ashley Cole és Braniszlav Ivanovics egyaránt esélyes arra, hogy bekerüljön az év csapatába.

És akkor még nem beszéltünk a Real Madridról, amelyből négyen is megtalálhatók a jelöltek között, míg a Barcelonából három, a Manchester Cityből két védő szerepel a névsorban.

Bravúrként könyvelheti el, hogy bekerült az esélyesek közé az egyébként kiváló évet produkáló Leighton Baines (Everton).

A középpályásjelölteket december 6-án, a támadókat 9-én jelenti be a nemzetközi szövetség, a győzteseket pedig a január 13-án megrendezendő FIFA-gálán (melyen az Aranylabdát is átadják) hirdetik ki.

FIFPRO XI, A VÉDŐPOSZT JELÖLTJEI
David Alaba, Jerome Boateng, Dante, Philipp Lahm
(Bayern München), Jordi Alba, Daniel Alves, Gerard Piqué (Barcelona), Leighton Baines (Everton), Ashley Cole, Braniszlav Ivanovics, David Luiz (Chelsea), Mats Hummels (Borussia Dortmund), Vincent Kompany, Pablo Zabaleta (Manchester City), Marcelo, Pepe, Sergio Ramos, Raphaël Varane (Real Madrid), Thiago Silva (PSG), Nemanja Vidics (Manchester United)

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02