Felkészülés: már négy meccs óta nyeretlenek a franciák

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 22:50
null
Ribéry belga gyűrűben, a Bayern szélsője nem tudta gólhoz segíteni a franciákat (Fotó: Reuters)
A francia labdarúgó-válogatott 0–0-ra végzett Brüsszelben a Belgium elleni felkészülési mérkőzésen. Didier Deschamps szövetségi kapitány csapata nem tudott mihez kezdeni a szervezetten, fegyelmezetten játszó belgákkal, így sorozatban negyedik találkozóján maradt nyeretlen.

A Brüsszelben megrendezett találkozón a legutóbbi három meccsét elveszítő Franciaország azzal a Belgiummal csapott össze, amelyet korábban ötször legyőzött és három iksz mellett kétszer kikapott tőle. Az első percekben mindkét csapat szögletekből veszélyeztetett, a belgáknál Romelu Lukaku volt a legaktívabb.

A Premier League-játékosokra épülő belga válogatott gyorsan fejlődött fel, kidolgozott támadásokat vezetett, ám a francia masszívan védekeztek. A 10. percben Franck Ribéry és Karim Benzema játszott össze a bal oldalon, végül utóbbi lőtt, Thibaut Courtois pedig kényelmesen védett.

A középpályán egyértelműen a belgák uralták a játékot, a 18. minutumban Eden Hazard távoli kísérletét fogta Hugo Lloris. A 37. percben jött a következő valamirevaló lehetőség: Nacer Chadli húzott el a jobb oldalon, beadását Kevin de Bryune tette kapura, Lloris azonban a helyén volt, és hárított, a szünetben így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulás után is a belgák voltak aktívabbak, Lukaku becsapta Koscielnyt az 51. percben, lövését azonban hárította Lloris. A fordulás után kevés kaput eltaláló lövés volt, mindkét védelem jól blokkolt, a kapusoknak kevesebb dolguk akadt. A hajrában Fellaini éles szögből lőtt a rövid alsóba, Lloris szép mozdulattal szögletre ütötte a labdát.

A francia válogatott a Spanyolország, Urugauy és Brazília ellen elszenvedett vereségek után sorozatban negyedik meccsén sem tudott nyerni. A belga válogatott legutóbb tavaly novemberben kapott ki (Romániától), azóta sorozatban öt mérkőzést megnyert, most pedig ikszelt a franciákkal.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BELGIUM–FRANCIAORSZÁG 0–0

Brüsszel, Stade Roi Baudouin. Vezette: Thomson (skót)
Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Van Buyten (Lombaerts, 77.), Pocognoli (Van Damme, 80.) – Witsel – De Bruyne (Dembélé, 85.), Fellaini, Chadli (Mirallas, 71.), E. Hazard (Mertens, 74.) – Lukaku (Benteke, 60.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
Franciaország: Lloris – Sagna, Koscielny, Abidal, Clichy – Kondogbia (Capoue, 63.), Guilavogui – Payet (Nasri, 63.), Valbuena (Greiner, 74.), Ribéry – Benzema (Giroud, 74.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

 

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39
Ezek is érdekelhetik