Békemisszió
Mindez a sajtótájékoztatón hangzott el, és mi, magyarok nem nagyon tudtunk hozzászólni ehhez. A dicséretet ízlelgettük, mint egy pohár zamatos vörösbort. Ekkor már csendesedett odakint minden: a stadion falai elnyelték a vastaps zaját, ugráló, boldog drukkerek üvöltését. Hazaindult mindenki, és jó lett volna belelátni a magyar drukkerek fejébe.
Jó lett volna tudni, hogy a két remek győzelem, a világbajnok olaszok és a mieinknél esélyesebbnek tartott bosnyákok elleni siker mennyi mindent söpört ki a az elmúlt húsz év kudarcaitól terhelt gondolatokból. Mert az kiderült, hogy Magyarországon elég egy apró szikra, a szurkolót tűzbe-lázba hozó diadal, s máris futballország lehetünk.
Futbólia, az a hely, ahol egykoron Puskás Ferencért, Tichy Lajosért, Albert Flóriánért, Mészöly Kálmánért, Törőcsik Andrásért, Nyilasi Tiborért és Détári Lajosért lelkesedtek. Hát tessék, most megint lehet kedvencet választani. Mert lehet. Bár a magyar válogatott belátható időn belül nem játszik vb-döntőt, miként az Aranycsapat, az is valószínűsíthető, hogy nem leszünk Európa legjobb négy csapata között, mint 1972-ben, de ettől még ez a jelenlegi fiatal gárda igencsak szerethető, és játékában hordozza a siker lehetőségét.
Persze most a két győzelem hatására sem lett jobb a magyar futball helyzete, a hazai bajnokság színvonala, mint ahogyan továbbjutási esélyeink sincsenek már, de ez a győzelem mégiscsak sokat jelent. S nemcsak a szurkolók lelkében. A hírek most nem arról szólnak, hogy mennyiért csináltattak formaruhát korábban az MLSZ vezetői, hogy az UEFA befagyasztja-e a Magyarországnak szánt pénzeket, s az is mellékessé vált, hogy ki kit utál és miért.
A magyar válogatott nemcsak emlékezetes győzelmeket aratott, de valóságos békemissziót is teljesít. Már csak ezért is szeretni kell ezeket a játékosokat.
Legfrissebb hírek
