Megállíthatatlanok a farkasok

2007.08.31. 18:36
A Bremen a hazai kiütéses vereséget követően (Bayern München 0–4) Nürnbergben megszerezte első idei győzelmét. Ennek ellenére jelenleg jócskán elmarad a tavalyi bronzérmes helyezésétől, jelenleg csak a 10. Az előző idényben impozáns, 11–1–5-ös hazai mérleggel zárt. Szerdán Zágrábban BL-selejtező visszavágón legyőzte a Dinamo-t és így kettős győzelemmel került a főtáblára. (Az első találkozón 2–1-re nyert a Werder.)A Frankfurt remek rajtot tud maga mögött, három fordulót kővetően még veretlen (2 győzelem 1 döntetlen). Legutóbb a Rostockot győzte le 1–0-ra hazai környezetben. A lendületes kezdés azért is meglepő, mert az elmúlt idényben csak nagy nehézségek árán tudta kiharcolni a bentmaradást. Ráadásul akkor az utazó mérlege sem sikeredett túl fényesre (4–8–5).

A Karlsruhe hosszú kihagyás után került vissza az élvonalba, így nem meglepő, hogy a gyengébbek között találjuk. Pedig szépen indult, az első fordulóban Nürnbergből vitte haza a három pontot, utána azonban két zakó következett. A második vonalban kiemelkedően szerepelt hazai környezetben a csapat, 12–2–3-as mérleget mutatott fel, a Freiburg, az Erzgebirge Aue és az Essen múlta felül. A Stuttgart legutóbb kiélezett csatában szerezte meg a bajnoki címet, nem utolsósorban az idegenbeli szereplésének köszönhetően. Ebben az összevetésben ugyanis a második legerősebb volt a mezőnyben, a vonatkozó mutatója 9 győzelem, közte Brémában és Hamburgban, 4 döntetlen és 4 vereség. (Csak a Schalke, a Bayern München, a Leverkusen és a Nürnberg kerekedett fölé.)

A jelek szerint az AS Roma átmentette jó formáját az előző idényről. Előbb az Olasz Szuperkupát nyerte meg Milánóban az Internazionale ellen, majd a bajnoki rajton Palermóban söpörte be a három pontot. A fővárosiak a legutóbbi bajnokságban hazai környezetben a második legerősebbek voltak, az egyenlegük 13 siker, amelyek közül a Fiorentina fölötti a legértékesebb, 4 iksz, és mindössze 2 vereség, amelyet az Internazionale és a Torino mért rá. A Siena vasárnap saját pályáján maradt alul 2–1-re a Sampdoriával szemben. Legutóbb jól kezdett a gárda, a végén azonban örülhetett a bentmaradásnak. Idegenben 4-szer nyert – kizárólag hasonló sorsú csapatok ellen –, 6-szor remizett, 9-szer elbukott. Szerdán a kupamérkőzése sem sikerült túl jól, Cagliariban 2–1-re maradt alul.
Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2026.09.03. 20:42