Afganisztánban már lezajlott egy futóverseny a félmaratoni távon

2007.08.22. 13:55
2007. augusztus 20-án sikeresen megrendezték Afganisztánban az 1. Pol-e Khomri Félmaratont, a 22. NIKE Budapest Félmaraton párhuzam-versenyét.
Az előzetesen 17 órára tervezett kezdést a korai napnyugta miatt 15 perccel előrébb hozták a szervezők, így 16 óra 45 perckor dördült el a képzeletbeli startpisztoly.

30 induló sorakozott fel a rajtszalagnál és végül 29 fő teljesítette szintidőn belül az előírt távot.

A rajt időpontjában a levegő hőmérséklete árnyékban 33 fok volt, míg a napon meghaladta a 40 fokot, a páratartalom 11 %-os volt.

Mire a mezőny utolsó futója célba ért, a hőmérséklet 29 fokra csökkent, és mivel a nap már nem tűzött, kellemes futóidő alakult ki.

A pálya meglehetősen nehéz volt, sok emelkedő és lejtő tarkította, helyenként pedig a rossz talajjal is meg kellett küzdeniük a futóknak. A verseny előtt minden futó kötelező orvosi vizsgálaton vett részt.

A futás ideje alatt a frissítő ponton víz, szőlőcukor, alma, narancs és sárgadinnye szeletek segítették a minél jobb teljesítmény elérését. A köröket 6 fő számolta, valamint a 10 km-es részidőt és a célbaérés idejét is ők dokumentálták.

Az első célba érkező futó Varga Sándor volt 1.36.17-es eredménnyel , míg az utolsó futó 2 óra 30 perc elteltével ért célba.

A verseny után grill party várta a futókat a táborban, a vacsora után pedig a Tartományi Újjáépítő Csoport parancsnoka emléklapot adományozott a résztvevőknek.

www.futanet.hu
Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2026.09.03. 20:42