Ötös nyerőszéria után a Cruzeiro

2007.08.20. 18:41
Újabb fordulóra kerül sor a Copa Sudamericana sorozatban. A brazil selejtező csoportban a Botafogo (4.) a Corinthians (11.) együttesét fogadja. A jelenleg folyó bajnokságban már megütközött egymással a két gárda, akkor ugyanebben a szereposztásban a vendégek 3–2-re győztek. Nem csak ez az eredmény intheti óvatosságra a tippelőket, de az is, hogy a Botafogo augusztus 2. óta nem győzött tétmérkőzésen. A Cruzeiro (2.)–Goias (8.) összecsapás pályaválasztója bombaformába lendült, a legutóbbi öt tétmérkőzését zsinórban megnyerte Mellette szól az a tény is, hogy a pontvadászatban ugyanebben a leosztásban 2–1-re felülmúlta a látogatóját. A Goias hullámzó teljesítményt nyújt az utóbbi hetekben, a tíz házon kívül lejátszott mérkőzésén kilenc ponttal gyarapodott. Ez a párharc már a visszavágónál tart, az első felvonást az akkor pályaválasztó Goias nyerte meg 2–0-ra.

A Zamora (Venezuela)–Olmedo (Ecuador) párharc odavágóját az Olmedo nyerte meg 1–0-ra. A Zamora hazája bajnokságában három forduló lejátszása után két ponttal áll a táblázat második felében, az eddigi egyetlen otthoni mérkőzését elbukta. Az Olmedo sem remekel, tíz csapat közül jelenleg csak a kilencedik, a négy idegenbeli próbáján mindössze egy pontot szerzett.
A Libertad (Paraguay)–Defensor (Uruguay) párviadal első mérkőzésén a Defensor 2–1-es előnyt szerzett. A Libertad jelenleg az élen áll a bajnokságban, mindhárom hazai mérkőzését megnyerte. Uruguayban még csak most kezdődött meg a pontvadászat, a Defensor jól rajtolt, hazai környezetben 2–1-re megverte a Rampla Juniort. Az előző kiírásban egyébként a negyedik helyen zárt a gárda
Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2026.09.03. 20:42