D. S. B.
2022.09.29 13:33 Frissítve: 2022.09.29 14:05

Válogatott: Sanyi bácsi már 1938-ban meccsre ment, most is ott volt az olaszok elen

A ma már 92 éves Csorba Sándor élőben látta a magyar futballtörténelem szinte valamennyi legendáját. Az idős úr ugyanis 1938-ban volt először meccsen, de később az Aranycsapat, Albert Flóriánék és Nyilasi Tiborék korszakát is a lelátón élte meg, hétfőn pedig a Puskás Arénában szurkolt a magyar válogatottnak az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

 

Csorba Sándor először 1938-ban, 84 évvel ezelőtt járt futballmérkőzésen, hétfőn pedig a Puskás Arénában szurkolt a válogatottnak (Fotó: borsonline.hu)

„A németek elleni összecsapás jobban tetszett” – idézi a Bors a 92 éves Csorba Sándort. „Elégedett vagyok a második hellyel is, de ennyi szép eredmény után szerettem volna, ha a tabella élén végzünk” – tette hozzá Csorba Sándor, aki 1938-ban járt először futballmérkőzésen.

„Habár szüleim nem rajongtak a labdarúgásért, én nagyon korán megszerettem. Úgy emlékszem, 1938-ban láttam életem első futballmérkőzését, de azt már ne kérdezze, melyik meccsen voltam kinn. Az viszont biztos, hogy az 1938-as vb-ezüstérmes válogatott valamennyi sztárját élőben nézhettem. Láttam a legendás Sárosi Gyurkát és Lázár tanár urat is játszani a régi Üllői úti pályán. Azóta számtalan klub és válogatott találkozón a helyszínen szurkoltam” – mondta Csorba Sándor, aki az Aranycsapat mérkőzéseit is a Népstadionban élte át, mint például az 1956-os forradalom előtt egy hónappal lejátszott magyar–szovjet meccset, ahol a mieink 1–0-s vereséget szenvedtek 105 ezer néző előtt.

„A klubcsapatok közül a Ferencvárosért rajongtam, itthon Albert Flóri volt a kedvencem, teljesen véletlenül egymás mellett volt a nyaralónk Gödön, sokszor beszélgettünk. Külföldről Pelét kedveltem, de az MTK klasszisának, Sándor Csikarnak a játékát is nagyon szerettem” – mesélte a 92 éves szurkoló, akit 2016-ban annyira feltüzelt, hogy a válogatott 46 év után kijutott az Európa-bajnokságra, hogy unokáival a helyszínen nézte a mieink csoportmérkőzéseit.

„Tíz napot töltöttünk Franciaországban, Bordeaux-ban az osztrákok, Marseille-ben az izlandiak és Lyonban a portugálok elleni meccset is együtt szurkoltuk végig. Óriási élmény volt. A hétfői olaszok elleni meccs után sem „vonulok vissza”, jó az egészségem, legközelebb is a lehető legközelebbről szeretném majd látni Marco Rossi együttesét! Sőt, az tervezem, hogy a Ferencváros következő Európa-liga meccsén is ott leszek” – tette hozzá Csorba Sándor.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–2 (0–1)
Budapest,
Puskás Aréna, 67 000 néző. Vezette: Bastien (francia)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Nego (Bolla, 75.), Szoboszlai (Kleinheisler, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 75.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
OLASZORSZÁG: G. Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi (Bastoni, a szünetben) – Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.), Barella, Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Raspadori (Scamacca, 72.), Gnonto (Gabbiadini, 66.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

A MAGYAR VÁLOGATOTT EREDMÉNYEI
Június 4.:
MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0
Június 7.: Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1
Június 11.: MAGYARORSZÁG–Németország 1–1
Június 14.: Anglia–MAGYARORSZÁG 0–4
Szeptember 23.:
Németország–MAGYARORSZÁG 0–1
Szeptember 26.: MAGYARORSZÁG–Olaszország 0–2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 6 3 2 1   8–  7 +1 11
2. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2   8–  5 +3 10
3. Németország 6 1 4 1 11–  9 +2   7
4. Anglia 6 3 3   4–10 –6   3
2022.11.27 08:24:14

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Nádas Ödön bátor volt, de a csapatból hiányzott a szív, a lélek.

2022.11.25 17:39:00

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A Dunaszerdahely középpályása 596 nap válogatottbeli kihagyás után elszántabb, mint valaha.

2022.11.25 19:47:07

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az utóbbi hetek, napok a búcsú jegyében teltek, Mészölytől örökre, Dzsudzsák és Szalai esetében csak a válogatottól. A lényeg az, hogy megint van, aki továbbadja a lángot, s van, aki átveszi.

2022.11.25 19:44:57

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Lenyűgöző, ahogy a játékosok a labdához érnek, ütemre lelnek, passzolnak, megelőznek.

2022.11.25 00:11:58

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. November 25., a Magyar labdarúgás napja. Annak, aki igazi híve a futballnak, minden nap ünnep, amikor meccs van. Emlékszem, ha fölmentem egy stadion lépcsőjén, megálltam, megláttam a zöld gyepet, már kisgyerekként is lett bennem valami le nem írható, semmi máshoz nem hasonlítható emelkedettség.