H. T. 2016.04.11 20:45 Frissítve: 2016.04.11 22:54

Miért feküdt Czibor percekig mozdulatlanul a padon?

„A magyar labdarúgás nagy fölényét domborította ki az osztrákok elleni »hetes« összecsapás. A hét mérkőzés közül ötöt nyertek meg a mieink, kettő pedig döntetlenül végződött” – írta az 1954. április 11-ei magyar–osztrák meccsdömping másnapján a Népsport, hangsúlyozván: noha az A-válogatott csak 1:0-ra nyert Bécsben, „ez a győzelem mégis díszére válik” együttesünk sikerszériájának. Piros-fehér-zöld győzelmi évfordulós retrosorozatunkban először olvashatnak az Aranycsapatról.

 

Karl Decker és Puskás Ferenc vezeti ki a két csapatot
egy néhány évvel korábbi mérkőzésen (Fotó: wien.gv.at)

6:3 LONDONBAN, 9:1 BÉCSBEN – ELŐZMÉNYEK

A mieink Anglia idegenbeli 6:3-as fölülmúlása (1953. november 25.) után Egyiptomot is megverték (3:0), de ez már az új esztendőben történt, a csapat egyiptomi túráján, 1954. február 12-én. Ezt követően jött a bécsi mérkőzés.

Amelyen már a sógorok is vb-résztvevőként léptek pályára, mert míg az Aranycsapat Londonban vitézkedett '53 késő őszén, Ausztria kiharcolta a világbajnoki indulást Portugáliával szemben. Bár hivatalosan csak november 29-én lett meg a vb-kvalifikáció, valójában már szeptember végén, a selejtező bécsi felvonása után ünnepelhettek az osztrákok, akik – történetük addigi legfölényesebb diadalát aratva – 9:1-re lemosták ellenfelüket.

HATODSZOR ÉS UTOLJÁRA

Bécsben fordult elő utoljára, hogy az Aranycsapat a klasszikus, sokak által fejből sorolt Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállításban futott ki a pályára. Téved, aki azt hiszi, hogy sokadik alkalommal állt fel így minden idők legjobb magyar alakulata: mindössze negyedszer – ha a törzstagok becserélését is figyelembe vesszük, akkor is csupán hatodszor!

Az 1952-es svájci–magyar (2:4) Ek-meccsen, Hidegkuti Nándor fél óra utáni beállítását követően lett először teljes a fenti névsor, majd 1953-ban négyszer játszottunk ebben a felállásban, utolsó alkalommal „az évszázad mérkőzésén”, Londonban. Na, ezt sem tudja mindenki: a 11 törzstag sohasem futballozott együtt kilencven percen keresztül.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
Ausztria–Magyarország
0:1 (0:1)
1954. április 11.,
Bécs, Práter Stadion, 60 000 néző
MAGYARORSZÁG:
Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Budai II László, Kocsis Sándor (Palotás Péter, 65.), Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Gólszerző:
Ernst Happel (43. – öngól)

A Rapid csatára, Erich Probst öt gólt jegyezve ekkor robbant be a nemzetközi élvonalba, aztán Svájcban is kitett magáért, hat találatával elévülhetetlen érdemeket szerzett a harmadik hely bravúros elérésében.

Az 1954. tavaszi osztrák–magyaron mindazonáltal sem ő, sem a szintén majdani vb-bronzérmes testvérpár, Robert és Alfred Körner, sem pedig az Austria gólzsákja, az ugyancsak későbbi vb-kerettag Ernst Stojaspal nem lépett pályára.

A 97. MAGYAR–OSZTRÁK

Az első félidőben változatos, nagy iramú játék bontakozott ki a Práter gyepén, a „magyar támadókra erősen vigyáznak az osztrákok”. Puskás előbb 18 méterről tüzel, Zeman kiüti, nemsokára Puskás mellé lő. Ismét a magyar balösszekötő: 17 méteres, jobblábas labdája a „felső kapulécről pattan vissza a 21. percben, kisvártatva pedig ugyanő döngeti meg a lécet Hidegkuti passza nyomán.

„Az osztrákok keményen védekeznek, de ebből igen veszélyesen kontráznak, főleg Robert Dienst van elemében. A 36. percben Kocsis hiába fejel a kapuba, az olasz Giorgio Bernardi lökés címén „nem adja meg a teljesen szabályos gólt”.

A 43. percben viszont megvan a vezetés: Puskás, Czibor, Budai II akció végén „Kocsis és Happel fut a kapura tartó labdára, Happel lába hegye éri el”, öngól!

A fordulást követően fordul a kocka, „Czibor is gyakran hátravonul a védelembe segíteni, mert a hazaiak nagyon nyomnak. Dienst, Dienst, Dienst, a 323 bajnoki góljával örökös osztrák csúcstartó, négyszeres gólkirály Rapid-centert nem lehet tartani, de hol Fortuna, hol Lantos, hol meg Grosics útját állja a labdának.

A Népsport címlapja mindent elárul... Az egyik osztrák lap pedig a következőket írta: „A magyar csodacsapat, a Wembley-varázslók, akik az oroszlánt kezes báránnyá szelídítették, a vereség szélén álltak..." (Forrás: NS-archívum)

VÉDEKEZNI IS TUDOTT AZ ARANYCSAPAT?

Ritkán lehetett olvasni a korabeli sajtóban olyan mondatokat, mint amilyeneket az április 12-ei Népsportban. „Most már szinte az egész magyar csapat védekezik”; „Védelmünk önfeláldozóan harcol”; „Grosicsnak igen sok a dolga”; „Ezt a mérkőzést védőmunkával kellett megnyerni”; „Szünet után az eredmény tartására törekedtünk (Lantos)”.

A címlapon a szerkesztők elismerték: „Hatalmas küzdelemben győzött a magyar csapat a különösen szünet után többet támadó osztrákok ellen”, akik „sokat javultak tavaly október óta (3:2 a mieinknek Bécsben – a szerk.)”. A mostani siker mindenekelőtt „a magyar védelem ragyogó játékának köszönhető”. Meg is nevezték a fő letéteményeseket: Grosics Gyula, Lóránt Gyula, Lantos Mihály és Zakariás József.

Sebes Gusztáv szövetségi kapitány is a védelem munkáját dicsérte elsősorban, nem megfeledkezve az egész társulat határtalanul lelkes játékáról: „A mieink szívvel-lélekkel küzdöttek, harcos szellemükkel nyerték meg a mérkőzést.

Beszédes része a tudósításnak a nyilatkozatok előtti szakasz: „Mindkét csapat játékosai igen fáradtan érkeztek az öltözőbe. (...) Czibor például nyomban lefeküdt az egyik padra, és néhány percig szinte mozdulatlanul pihent. Az osztrákok öltözőjében különösen Ocwirk volt kimerült.”

A „6. FRONTRÓL” A VB-RE

De mi is volt a bevezetőben említett magyar–osztrák meccsdömping, az az „osztrákok elleni »hetes« összecsapás”?

Nos, 1954. április 10–11-én hétfrontos harcot vívott egymással a magyar és az osztrák labdarúgás, mindkét oldalról hét különböző válogatottat/csapatot vonultatva fel. És – miként fentebb idéztük – a hét meccsből ötöt nyertek meg a mieink, kettő pedig döntetlenül végződött.

A nagyválogatottak csatája mellett kiemelkedett a B-válogatottak mérkőzése, amely 60 000 nézőt vonzott a Népstadionban, és amelyen a magyarok 5:0-ra nyertek Sándor Károly (2), Szilágyi Gyula, Szusza Ferenc és Machos Ferenc góljaival.

A Stájer válogatott–Magyarország III (2:5) összecsapást már szombaton lejátszották Grazban, így fordulhatott elő, hogy Kispéter Mihály és Babolcsay György kétszer is pályára lépett huszonnégy órán belül, előbb a III. számú, majd a IV. számú válogatottban. Rajtuk kívül olyan klasszisok kaptak helyet a Linzben 20 ezer néző előtt Felső-Ausztriát 4:1-re megverő Magyarország IV-ben (!), mint Gellér Sándor, Bundzsák Dezső, Tóth II József vagy a duplázni tudó Deák Ferenc. Figyelem: Gellér és Tóth II utóbb részt vehetett a svájci világbajnokságon.

Még egy eredményről, illetve csapatról feltétlenül szólnunk kell: a Bécsi Liga ellen (Szeged, 12 000 néző) 2:2-t elérő utánpótlás-válogatottról. Az elvileg a hatodik fronton harcoló együttesből ugyanis négyen kaptak helyet a nagyválogatott világbajnoki keretében, Gulyás Géza kapuson kívül Várhidi Pál, Szojka Ferenc és Csordás Lajos is utazhatott Svájcba!

SOROZATUNK EDDIG MEGJELENT RÉSZEI
  1. Válogatott meccs január elsején? Igen! Ráadásul győzelem!
  2. Hatalmas ünneplésben részesültek labdarúgóink Olaszországban
  3. Négyökrös szekér sem tudta megállítani – csak Sebes Gusztáv
  4. „Hej, Garaba, mekkora gól!” Megfélemlítettük a spanyolokat?!
  5. Egy tragédia miatt utaztak legjobb futballistáink Hamburgba
  6. Copacabana helyett a Balaton – 90 éve született Grosics Gyula
  7. A magyar őserő el nem vész: futballválogatottunk kaput nyit
  8. 6:1-gyel búcsúzott válogatottunktól, majd a Barcelona legendája lett
  9. Lapunk nem kímélte Budapest egykori rendőrfőkapitányát
10. A magyarok istene vicces góllal büntette az időhúzó kapuscserét
11. A BLASZ I-ben kezdett fényleni Montpellier magyar csillaga
12. Király, a Hertha bohóca nem tréfált, a futballisten ráfizetett
13. Nyíl+Törő kétszer, Fazék+Nyíl négyszer, Fazék+Törő egyszer
14. Egy magyar nyíl is eltalálta Luis Suárezt, vérzik Hispánia
15. Ennyi – Torghelle a góljáról, amely lezárt egy Dárdai-korszakot
16. Így babonázott meg 50 000 fanatikust a magyar válogatott
17. Frici, meg a futballválogatott első győzelme; édes búcsú a „magas őrtoronytól”
18. Akkora csapást mértünk az olasz válogatottra, mint soha senki
19. A mieink 5:2-re nyertek, de amit a meccs a sajtótól kapott...
2021.07.20 14:03:05

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Noha a magyar futballválogatott gyengélkedett, a vezetők nem mondták le a brazilok riói meghívását.

2021.07.15 22:41:39

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Mészöly Kálmánban mintha a tárt karú szeretet hajlamát, s a fékezhetetlen – nem rossz értelemben vett! – „dúvadságot” gyúrta volna össze a Teremtő, ami így egyben a lebírhatatlan életörömöt, életakaratot mutatja nekünk.

2021.07.15 22:14:35

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Örüljünk annak, hogy csakhamar kettő lesz az egyből.

2021.07.14 23:11:43

Magyar válogatott KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Tökéletesen behatárolható a profi labdarúgásban betöltött szerepe.