
A veszprémiek 37 éves játékosa azt írta: a spanyol Sergio Mullor kinevezése után leültek beszélgetni, és akkor jelezte a szövetségi kapitánynak, hogy szeretné végigcsinálni az Európa-bajnoki selejtezőt és utána visszavonulni a válogatottságtól.
„Ez volt az egyetlen tervem, amit ő is tudott. Ehhez képest most azt nyilatkozta, hogy én mondtam le a válogatottságot. Ez egyszerűen nem igaz. Nem én mondtam le, hanem nem hívott be a keretbe, és ezt egy videóüzenetben közölte velem” – közölte Dróth Zoltán, aki 167-szer húzhatta magára a címeres mezt.
„Egy játékost, aki évekig mindent megtett a válogatottért, ennél sokkal több tisztelet illetne meg. Nem ez az első eset, hogy valakit így raknak félre, mások is jártak már hasonlóan, és ez egyértelműen mutatja, hogy a szakmai stábnak is van felelőssége abban, ahová most jutottunk” – tette hozzá Dróth. Kiemelte: klubjából, a magyar bajnok Veszprémből egyetlen játékos sem kerettag jelenleg, ami meglátása szerint „elgondolkodtató”.
„Őszintén remélem, hogy az én személyes ügyemet nem vetítik ki a Veszprém játékosaira, mert senkit nem lenne szabad büntetni azért, ami köztem, a kapitány és a szakmai stáb között történt” – zárta levelét Dróth.
A januári, lett-litván-szlovén rendezésű Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat kedden és szerdán felkészülési mérkőzést játszik Litvániával Budapesten, az angyalföldi Sterbinszky Amália Sportcsarnokban.








