„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

T. Z.T. Z.
2025.09.08. 18:42
null
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Bognár György a Paksi FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, akivel többek között a válogatott világbajnoki selejtezőjéről, a futballfilozófiájáról, a Paksnál zajló munkáról és a játékosokhoz való viszonyáról beszélgettünk, de az unokák és a horgászás is szóba került.

„Kettő-nullás vezetésünk után természetesen azt gondoltam, hogy ezt a meccset meg tudjuk nyerni – kezdte az írek elleni világbajnoki-selejtező elemzését Bognár György a Nemzeti Sportrádióban. – Tudtam, hogy szoros lesz a vége, mert az írek ellen én is játszottam, és nem olyan egyszerű ellenük; ha nem is futballtudásban, de párharcokban és pontrúgásokban nagyon erősek. Butaság volt Sallaitól a kiállítás, mert a szabályban benne van az is, hogy a szándékot is büntetik. Ez nagyon visszavetette a csapatot, az utolsó húsz-huszonöt perc nagyon nem tetszett, mivel csak a bekkelésre koncentráltunk. Az én filozófiám szerint Varga Barnabást mindenképp elöl hagytam volna”

A paksiak vezetőedzője szerint a vb-selejtezőcsoportból egyértelműen kiemelkedik keddi ellenfelünk, a portugál válogatott: „Nem vagyunk velük egy súlycsoportban sem mi, sem az írek. Azt gondolom, ha ellenük pontot vagy pontokat tudunk szerezni, az ajándék lesz. Az írek ellen jó eredmény a kettő-kettő, az eredmény alakulása miatt vagyunk kicsit elégedetlenek.”

„Mindenképpen azokra támaszkodnék én is, akik már bizonyítottak nekem vagy a válogatottnak – tért egy másik témára, Marco Rossi válogatási elveire a magyar szakember. – Szerintem ezzel nincs semmi gond, egy-két névvel lehet vitatkozni, de ezek csak szakmai dolgok. Akik eddig jó periódusokat produkáltak, azok most is ott vannak. Most a megújulási időszakban van a válogatottunk is, mert valljuk be, az elmúlt években akadt, amikor átlagon felül teljesített a csapat.”

A paksi munkájáról is beszélt, többek között a jelenleg sérüléssel bajlódó Ádám Martinról, akiben szavai szerint továbbra is nagyon bízik, és várja, hogy visszatérjen és újra gólokat szerezzen: „Az öltözőben van egy egészséges hierarchia, az idősebb játékosokat hagyom, hogy neveljék a fiatalokat és rendet tartsanak az öltözőben. Ha ez egy bizonyos szinten túllép, akkor közbelépek, de nincs erre példa. Hagyom őket, egy hierarchiának működnie kell az öltözőben. És ezt az idősebb játékosoknak, s nem nekem kell kialakítani.”

Arról, hogy a nemzetközi csapatok közül milyen stílussal tud azonosulni leginkább, Bognár György azt mondta. „Nagyon sok csapat játékát szeretem, nem feltétlenül klubokat, hanem csapatokat – például, vannak barcások és realosok. Ha egy Barcelona–Real Madrid meccs van, én mindig annak szurkolok, aki támad. Nem kötődöm egyikhez sem, de mindkét csapatnak szeretem a játékát. Így az angol focit is nagyon kedvelem, mert ott első szándékkal mennek előre és őszintébb, dinamikusabb a játék. A taktikusabb focival, például az olasszal kevésbé vagyok kibékülve.”

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás a legjobb, Szűcs Kornél a legrosszabb értékelést kapta olvasóinktól a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 14:02

Áron bácsiék – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.06. 23:14

Varga Barnabás: Meglepődtem Kovács Bendegúzon

Magyar válogatott
2026.06.06. 07:08

Csinger Márk kezdőként mutatkozik be a válogatottban – így kezdünk a finnek ellen

Magyar válogatott
2026.06.05. 18:36

Olvasóink így küldenék pályára a magyar válogatottat Finnország ellen

Magyar válogatott
2026.06.05. 14:45

Nyílt edzés lesz Debrecenben a magyar válogatott Kazahsztán elleni meccse előtt

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:10

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Állítsa össze a magyar válogatott Finnország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2026.06.05. 10:41
Ezek is érdekelhetik