Szoboszlai Dominik a sorsolás után: Nem szeretnék hangzatos kijelentéseket tenni

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.12.13. 17:23
Szoboszlai Dominik elmondta, egy álom beteljesülését jelentené, ha kivívnák a részvételt (Fotó: Szabó Miklós)
A világbajnoki selejtezőcsoport kisorsolását követően a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik elmondta, nemhogy könnyű csoportról, még könnyű mérkőzésről sem beszélhetünk, míg Bolla Bendegúz szerint a csapategység lehet a mieink fegyvere.

Mint beszámoltunk róla, a magyar labdarúgó-válogatott a pénteki sorsoláson az F-csoportba került, amelyben a dán–portugál NL-párharc győztesével, valamint Írországgal és Örményországgal találkozik a vb-kvalifikáció reményében.

„A világbajnoki selejtezőknél sosem beszélhetünk könnyű csoportról, de még csak könnyű mérkőzésről sem – mondta a sorsolást követően Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya az EM Sportsnak. – Épp emiatt nem szeretnék hangzatos kijelentéseket tenni, vagy feleslegesen terheket pakolni bárkire. Csak annyit ígérhetek, hogy a pályán mindent megteszünk, hogy elérjük a közös célunkat. A magyar drukkerek 1986 óta várnak a világbajnoki szereplésre, egy álom beteljesülését jelentené, ha kivívnánk a részvételt, de semmit sem adnak ajándékba ezeken a meccseken – minden pontért kőkeményen meg kell dolgoznunk.”

Minden más foci
2024.12.13. 16:35

A portugál és a dán szövetségi kapitány is a mieink csoportjába akar kerülni

Roberto Martínez még az NL-re koncentrál, Brian Riemer elmondta, a magyar válogatott az utóbbi időben megmutatta, milyen kiváló minőséget képvisel.

A sorsolás után Bolla Bendegúz a magyar válogatottat az utóbbi években messzire repítő csapategységet emelte ki.

„Mindenki tudja, mit jelentene a világbajnoki részvétel, és ha az utóbbi években mutatott csapategység jellemez majd minket a vb-selejtezők alatt, lesz esélyünk elérni a célunkat – nyilatkozta a sorsolás után a Rapid Wien és a magyar válogatott jobbhátvédje. – Az utóbbi években bizonyítottuk, hogy bármelyik ellenféllel szemben képesek vagyunk felvenni a versenyt, de csakis akkor, ha mindenki száz százalékot nyújt, és igazi csapatként küzdünk egymásért. Ha a vb-selejtezőkön ezt az arcunkat mutatjuk, minden ellenféllel szemben lesz esélyünk.”

Magyar válogatott
2024.12.13. 17:24

Schäfer András szerint nincs jelentősége, hogy végül Portugáliát vagy Dániát kapjuk-e a selejtezőn

A magyar válogatott középpályása úgy véli, olyan ellenfeleket nem kaphattunk volna, hogy mi legyünk a toronymagas esélyesek.

A mieink csoportjában 2025 szeptemberében rajtolnak a küzdelmek, és november közepén érnek véget. Az első helyezett automatikusan kijut a 2026-os világbajnokságra, a második helyen végző válogatott pedig pótselejtezőt játszhat.

 

Legfrissebb hírek

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
1 órája

„Az apám megtanította, hogy az első öt perc a legfontosabb” – egy munkanap Szoboszlai Dominikkal

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai Dominik úgy csúszott el, mint annak idején példaképe, Steven Gerrard

Légiósok
2026.05.16. 09:50

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Tóth Rajmund: Örülök a meghívónak, de először klubtörténelmet kell írni

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 11:44

Szendrei Norbert érezte, hogy felfigyel rá Marco Rossi szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2026.05.14. 10:07

Redzic Damir: Nem a pénz miatt lettem a Red Bull Salzburg játékosa – exkluzív interjú

Légiósok
2026.05.14. 06:44

Kovács Bendegúz: Szeretnék a Nemzetek Ligájában alaptag lenni

Magyar válogatott
2026.05.13. 20:06
Ezek is érdekelhetik