Válogatott: a jegyértékesítési rendszer hibái miatt lépéseket tett az MLSZ

D. S. B.D. S. B.
2022.09.02. 10:58
null
Az MLSZ lépéseket tesz, hogy könnyebben vehessenek jegyet a szurkolók (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról mi is beszámoltunk, rengetegen szerettek volna jegyhez jutni a Magyarország–Olaszország Nemzetek Ligája-mérkőzésre, de a jegyértékesítés első óráiban akkora volt az érdeklődés, hogy sokan órákig vártak, hogy jegyhez jussanak. Az eset miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség is lépéseket tett.

Az MLSZ honlapján arról írt, hogy kivizsgálta a magyar–olasz válogatott mérkőzés jegyértékesítésének fennakadásait, mert a várakozók kiszolgálása nem a szövetség által elvárt színvonalon történt a jegyértékesítési partner, az InterTicket Kft. részéről, ezért a szövetség utasította, hogy haladéktalanul fejlessze előszobarendszerét.


„A magyar-olasz mérkőzésre augusztus 26-án, pénteken 10 órakor indult a jegyárusítás, és mintegy 200 ezres jegyigénylés mellett délután fél 7-ig értékesítették a rendelkezésre álló mintegy 55 ezer jegyet. Ilyen nagy érdeklődés esetén a jegyértékesítési rendszer mellett működő, a várakozó vevőket sorba állító, ún. előszobamodulra is szükség van. Az erre a célra alkalmazott rendszer a nagy terhelés miatt pénteken nem működött megfelelően, a kiosztott sorszámok kiadásával, kezelésével problémák voltak tapasztalhatók. Ugyanakkor a jegyeladási rendszer óránként mintegy hatezer vásárlót szolgált ki zökkenőmentesen a minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett” – fejtette ki az MLSZ, amely hozzátette, az ilyen hibák minden érintettet jogosan bosszantottak és különösen csalódottak azok, akik a túlkereslet miatt a hosszas várakozás ellenére sem jutottak belépőhöz.

Az MLSZ jelentést és magyarázatot kért a cégtől, amely elismerte és megerősítette, hogy az általa üzemeltetett „előszobamodul” nem alkalmas ilyen terhelés megfelelő kezelésére. Az InterTicket vállalta, hogy az eddig alkalmazott sorszámadó modult egy olyan, nemzetközi szinten is széles körben használt alkalmazásra cseréli, amely lényegesen nagyobb terhelést is megbízhatóan kezelve képes kiszolgálni a szurkolókat.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
1 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
10 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
14 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
15 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
Tegnap, 23:02

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
Tegnap, 22:45

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11