Labdarúgás: A véleménye miatt senki sem kerülhet hátrányba – Csányi Sándor

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.12. 16:35
null
Csányi Sándor (Fotó: Kallus György/Világgazdaság)
„El kell fogadni, hogy az emberek különbözőképpen gondolkoznak” – nyilatkozta Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a Gulácsi Péter és Petry Zsolt körül történtekről. A sportvezető szerint az elmúlt hetek eseményei nem bontották meg a válogatott egységét.




„Tudomásul kell venni, hogy minden közösségben, a munkahelyeken és a sportegyesületeknél is, világnézeti és értékrendbeli kérdésekben eltérő vélemények léteznek. Ha ezek nem kirekesztők, rasszisták, akkor ezekkel együtt kell tudni élni, el kell fogadni, hogy az emberek különbözőképpengondolkoznak. A véleménye miatt senki nem kerülhet hátrányba– ez egyaránt igaz Gulácsi Péterre és Petry Zsoltra is”– fogalmazott az MLSZ elnöke, Csányi Sándor.

Mint beszámoltunk róla, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC múlt hét kedden bontott szerződést a csapat addigi kapusedzőjével, Petry Zsolttal. A szakembernek azután kellett távoznia a német klubtól, hogy a Magyar Nemzetnek több közéleti témát is érintő interjút adott.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban az ügy apropóján arról beszélt, „Petry Zsolt nincs egyedül”. A kormányfő megemlítette, Gulácsi Péter ügye megbontotta az egységet a magyar válogatott öltözőjében, ezt a „fantasztikus szövetségi kapitányunknak”, Marco Rossinak és a csapatkapitány Szalai Ádámnak kell helyreállítania.

Csányi Sándor úgy reagált, a válogatott egységét nem befolyásolja, ami történt.

Meggyőződésem, hogy a magyar válogatott teljesítményét és egységét nem fogja befolyásolni ez a most kialakult vita. Nagyon remélem, hogy a jövőben a Gulácsi Pétert ért méltatlan támadások nem folytatódnak. Kérem a szurkolókat, hogy ahogy eddig, ezután is egységesen álljanak a válogatott mögött. A játékosoktól pedig azt várom el, hogy a válogatott minél sikeresebb Európa-bajnoki szereplésére koncentráljanak– hangsúlyozta az MLSZ elnöke.

Legfrissebb hírek

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
8 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
8 órája

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
9 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
17 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
17 órája

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:19
Ezek is érdekelhetik