U21: Jobb csapatunk van, mint a magyaroknak – Adrian Mutu

2021.03.26. 17:37
null
Adrian Mutu szerint a román válogatott jobb erőkből áll a magyarnál (Fotó: AFP)
Adrian Mutu szerint a román U21-es labdarúgó-válogatott jobb erőkből áll, mint a magyar, de könnyű mérkőzésre azért nem számít a mieink ellen. Ezzel a román válogatott védője, Alex Pascanu is egyetért. A két csapat szombaton 18 órától mérkőzik meg egymással a részben hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon. 


„A magyarok elleni mérkőzés nagyon magas érzelmi töltettel bír
– mondta Adrian Mutu, a román U21-es válogatott szövetségi edzője. – Nem lesz könnyű, mind a két csapat ambiciózusan fog játszani, remélem, mi nyerünk. Jobb csapatunk van, remélem, ezzel a fiúk is tisztában vannak, én bízom bennük. A magyar válogatott meg akarja ragadni az utolsó lehetőséget, hogy továbbjusson a csoportból, emiatt is nagyon motivált lesz. De mi is azok vagyunk, hiszen egy győzelemmel komoly esélyeink lennének elérni a kieséses szakaszt. Mindig is a támadófutballt szerettem, a csapatommal is erre törekszünk, de ez nem működhet jól a stabil védekezés nélkül. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért.”

Hozzátette, még nem döntötte el, kiket küld kezdőként a pályára, van még egy-két kérdőjel. Valószínűleg néhány helyen változtatni fog a csapatán.

Alex Pascanu arról beszélt, az a céljuk, hogy a szombati meccs után 4 pontjuk legyen.

„A legfőbb erényünk a mentalitásunk. Láthatták a hollandok ellen is, hogyan küzdöttünk, soha nem adjuk fel. Úgy gondolom, a magyarok elleni mérkőzés nehezebb lesz, mint a nyitó meccsünk volt, de magas célokat tűztünk ki magunk elé: túl akarjuk szárnyalni a 2019-es eredményünket, amikor az elődöntőig meneteltünk. Néhányan most is tagjai vagyunk a csapatnak, de más a játékstílusunk. Egyébként számomra örök emlék marad a két évvel ezelőtti Eb, amikor Olaszországban a szurkolóink ezrei előtt játszhattunk. Most nagyon hiányoznak, de tudom, hogy a tévé előtt sokan szorítanak értünk” – mondta a védő.

A-CSOPORT
1. Németország1
1

3–0
+3
3
2. Románia
1

1
1–1
0
1
Hollandia1
1
1–1
0
1
4. Magyarország
1

1
0–3–3
0
AZ A-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ (március 24.)
Magyarország–Németország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.000–3
Románia–Hollandia (Budapest, Bozsik Aréna) 21.001–1
2. FORDULÓ (március 27.)
Magyarország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00
Németország–Hollandia (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 21.00
3. FORDULÓ (március 30.)
Hollandia–Magyarország (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó) 18.00
Németország–Románia (Budapest, Bozsik Aréna) 18.00

 

Legfrissebb hírek

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
12 órája

Románia: Gheorghe Hagi 25 év után tér vissza a válogatott élére

Minden más foci
2026.04.20. 13:59

A ráadásban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.04.15. 18:38

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2026.04.07. 23:08

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
2026.04.07. 20:02

Egyelőre folytatják Mircea Lucescu kezelését, de új beavatkozásról is dönthetnek

Minden más foci
2026.04.07. 08:34

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
2026.04.06. 11:57

Révész Attila két NB I-es ukrán játékos miatt szólt be az MLSZ-nek, a szövetség közleményben reagált

Magyar válogatott
2026.04.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik