Légiósok: Szoboszlai Dominik marad a Salzburgnál – hivatalos

M. D.M. D.
2020.08.25. 18:31
null
Szoboszlai Dominik marad Salzburgban (Fotó: Getty Images)
A Liverpool elleni felkészülési mérkőzést (2–2) követő sajtótájékoztatón Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott labdarúgója bejelentette, hogy idén nyáron biztosan nem vált klubot, hanem az őszi szezonban is az osztrák bajnoki címvédőnél futballozik.


Szoboszlai Dominik kapcsán sokáig tartotta magát a hír a nemzetközi sportsajtóban, hogy jól sikerült idénye után – a 2019–2020-as évadban 27 osztrák bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett és 14 gólpasszt adott – a nyáron az AC Milanba igazol, de miután eldőlt, hogy a Red Bull-csoport sport- és futballfejlesztési részlegének (most már csak) korábbi vezetője, Ralf Rangnick nem vállal szerepet az olasz klubnál, a magyar középpályás szerződtetése is kútba esett.

Az utóbbi hetekben kevesebbet lehetett hallani Szoboszlai esetleges klubváltásáról, kedd délután, a Liverpool elleni előkészületi meccs után pedig biztossá vált, hogy 19 éves légiósunk marad a Salzburg játékosa.

„Beszéltem a családommal és a menedzseremmel, és úgy döntöttem, hogy maradok Salzburgban. Nagyon sokat adott nekem a klub, szeretném az új szezonban is itt folytatni, és újra átélni a csapattal a Bajnokok Ligája-kalandot” – mondta Szoboszlai a találkozót követő sajtótájékoztatón.

„Nagyon örülök, hogy Dominik úgy döntött, velünk marad” – idézi röviden Jesse Marsch vezetőedzőt a Salzburg hivatalos honlapja.

Szoboszlai szerződése a Transfermarkt adatbázisa szerint 2022-ig érvényes a Salzburgnál, kivásárlási ára 25 millió euró.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
3 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
12 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
14 órája

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
2026.05.19. 13:26
Ezek is érdekelhetik