Légiósok: Holman-gólokkal nyert a Slovan, Szoboszlaiék kikaptak az utolsótól

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 19:14
null
Holman Dávid két gólt szerzett a Slovanban (Fotó: Imago, archív)
Óriási meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedett az osztrák élvonalban a címvédő és listavezető Red Bull Salzburg a forduló előtt sereghajtó Admira otthonában, a vendégek magyar középpályását, Szoboszlai Dominiket a 61. percben lecserélték. A szlovák élvonalban a pozsonyi Slovan Holman Dávid két góljával nyert a Trencín ellen.

 

Az osztrák élvonalban a 10. forduló előtt négy ponttal, az utolsó, 12. helyen álló Admira Wacker sorozatban öt bajnoki vereség után fogadta a listavezető Red Bull Salzburgot, amely szerdán 3–1-re nyert a Bajnokok Ligájában Moszkvában, a Lokomotiv vendégeként, egy hete pedig 8–2-re győzött a bajnokságban a St. Pölten otthonában.

A Real Madriddal ismét hírbe hozott Szoboszlai Dominikkel a kezdőcsapatban felálló Salzburg ezúttal fásultan futballozott. A nem éppen eseménydús első félidőt követően a vendégek némileg fokozták az iramot, Szoboszlai több beadással, szöglettel is próbálta helyzetbe hozni a társakat (elsősorban a hosszabb kihagyás után visszatérő Patson Dakát), de a Salzburg nem tudta megszerezni a vezetést. Jesse Marsch vezetőedző pedig a 61. percben, alighanem már a jövő heti, a továbbjutás szempontjából sorsdöntő, Atlético Madrid elleni BL-meccsre gondolva egyszerre négyet is cserélt, Szoboszlai is elhagyta a pályát.

Az Admira aztán a 69. percben megszerezte a vezetést: Cican Stankovic kiütött egy lövést Roman Kerschbaum elé, aki a kipattanót gólra váltotta, ezzel 1–0-ra nyert is a hazai együttes. A Salzburg a második bajnoki vereségét szenvedte el az idényben, miután két hete a Sturm Graztól is kikapott (otthon 3–1-re).

A szlovák élvonalban a Slovan Pozsonyban a kezdőként végig is játszó Holman Dávid két góljával győzött 2–0-ra az AS Trencín ellen. Holman a mostani idényben a hatodik és a hetedik gólját szerezte a bajnokságban, az első félidőben 11-esből volt eredményes, majd a 91. percben a mezőnyből is betalált, az után, hogy múlt héten az FK Senica kapuját is bevette. A címvédő Slovan 38 ponttal áll a tabella élén, ám a 35 ponttal második Dunaszerdahely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A MAGYAR LÉGIÓSOK* SZOMBATI SZEREPLÉSE

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
16. FORDULÓ

Bristol City–Birmingham 0–1
Bristol: Nagy Ádám kezdett, a 87. percben lecserélték.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
Admira Wacker–Red Bull Salzburg 1–0
Salzburg: Szoboszlai Dominik kezdett, a 61. percben lecserélték.
Altach–St. Pölten 0–2
St. Pölten: Majnovics Martint nem nevezték.
2. LIGA
12. FORDULÓ
Liefering–Vorwärts Steyr 0–1
Liefering: Bukta Csaba csereként állt be a szünetben, Major Sámuel sérült, nem nevezték.

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
15. FORDULÓ
Leuven–Cercle Bruges 2–1
Leuven: Bese Barnabás a cserepadról nézte végig a mérkőzést.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
14. FORDULÓ
NK Osjiek (Eszék)–Varazdin 1–0
Osijek: Kleinheisler Lászlót nem nevezték.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
12. FORDULÓ
Slask Wroclaw–Raków 1–0
Slask: Tamás Márk kezdőként végigjátszotta a meccset.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
10. FORDULÓ

Freiburg–Borussia Mönchengladbach 2–2
Freiburg: Sallai Roland a 74. percben állt be csereként.
Arminia Bielefeld–Mainz 2–1
Mainz: Szalai Ádám sérült, nem nevezték.
Bayern München–RB Leipzig 3–3
Leipzig: Gulácsi Péter kezdőként végigjátszotta a meccset, Willi Orbán csereként állt be a 78. percben.

OLASZORSZÁG, SERIE A
10. FORDULÓ
Juventus–Torino 2–1
Torino: Horváth Krisztofert nem nevezték.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
11. FORDULÓ
Feirense–Benfica B 2–0
Benfica B: Csoboth Kevin kezdett, a 60. percben lecserélték.

SZERBIA, SZUPERLIGA
17. FORDULÓ
Partizan Beograd–Csukaricski 1–0
Partizan: Holender Filip koronavírusos, nem nevezték.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
16. FORDULÓ
Slovan Bratislava (Pozsony)–AS Trencín (Trencsén) 2–0
Slovan: Holman Dávid kezdett, végig is játszotta a meccset, a 21. percben 11-esből szerzett gólt, majd a 91. percben is betalált.

*Első és másodosztályban szereplők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik