Légiósok: Zidane felhívta Szoboszlait, hogy a Realba hívja – sajtóhír

V. J.V. J.
2020.12.05. 10:42
null
Szoboszlai Dominik Zinédine Zidane-al telefonált – a Bild szerint (Fotó: Getty Images)
A német Bild értesülései szerint a Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane szeretné a csapatába csábítani a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályását, Szoboszlai Dominikot, ezért telefonon beszélt a játékossal.


Szoboszlai Dominik
kapcsán szinte napról-napra röppennek fel újabb átigazolási pletykák. A 20 éves magyar játékosért sorban állnak a nagy európai klubok, az elmúlt időszakban pedig már a Real Madrid érdeklődéséről is lehetett hallani.

A Nemzeti Sport kérésére a Marca két hete rákérdezett a királyi gárdánál, tervezik-e a középpályás szerződtetését, a klub pedig akkor azt a választ adta: bár nagyszerű futballistának tartják Szoboszlait, nincs a neve a listájukon, más a prioritás.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a idővel ne változhatna az álláspontjuk, és a Bild értesülései szerint ez meg is történt. A német lap úgy tudja: a Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane személyesen hívta fel telefonon Szoboszlai Dominikot, hogy a csapatába csábítsa.

A 20 éves játékos még nem tudni, milyen választ adott a Real mesterének, az viszont biztos: nehéz döntés elé néz a téli átigazolási időszakban, mivel korábbi sajtóhírek alapján – a teljesség igénye nélkül – az Arsenal, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Milan is érdeklődést mutat az idényben eddig 17 tétmérkőzésen 8 gólt és 9 gólpasszt jegyző játékos iránt.

A Kicker szerint ugyanakkor a legesélyesebbnek továbbra is azt tűnik, hogy Szoboszlai ha már télen klubot vált, akkor januártól a Red Bull-birodalom legerősebb csapatában, a német Bundesligában szereplő RB Leipzigban folytatja.

Legfrissebb hírek

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?

Angol labdarúgás
2 órája

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
5 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
15 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
21 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
22 órája

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:23

Horrorisztikus sérülést szenvedett a Galatasaray játékosa Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:40

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:35
Ezek is érdekelhetik