Légióskörkép: Gazdag duplázott, Szalai is gólt szerzett, Bolla jubilált

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 10:40
null
Gazdag Dániel két góllal kezdte az MLS új idényéét (Fotó: Philadelphia Union)
A külföldi élvonalban szereplő magyar labdarúgók közül az elmúlt héten Szalai Attila gólt szerzett a földrengés után újraindult török bajnokságban, Gazdag Dániel duplázott az amerikai élvonal nyitányán, Nikolics Nemanja továbbjutott ciprusi csapatával az Európa- konferencialigában, Bolla Bendegúz pedig jubilált a svájci Grasshoppersben.

A hétközi, nemzetközi kupameccseken három magyar válogatott játékos szerepelt. Szoboszlai Dominik és Willi Orbán a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligájában ikszelő RB Leipzigben játszott, míg Nikolics Nemanja az ukrán Dniprót 1–0-s összesítésben búcsúztató AEK Larnacában játszott csereként és jutott be csapatával az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőjében. A ciprusiak másik magyarja, Gyurcsó Ádám továbbra is sérült. Ugyancsak sérülés miatt nem szerepelt az Európa-ligában továbbjutó Union Berlinben Schäfer András, a Leipzigben pedig Gulácsi Péter. (Az Ekl-nyolcaddöntőben Nikolicsékra a Hegyi Krisztiánt is foglalkoztató angol West Ham vár, a nyolcaddöntőbe az AZ Alkmaarral korábban bejutó Kerkez Milosékra az olasz Lazio, Schäferékre pedig az El-ben a belga Union Saint-Gilloise.)

Remekül kezdte a hétvégén az amerikai profi labdarúgó-bajnokság, az MLS új idényét Gazdag Dániel, aki két gólt is szerzett a Philadelphia Unionban a Columbus Crew ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen. Emellett a másik két gólnál ő jegyezte a gólpasszt közvetlenül megelőző átadást, amit Amerikában szintén asszisztként könyvelnek el. Gazdag a harmadik idényét kezdte meg az MLS-ben és először szerzett gólt rögtön az első meccsén. Összesen 64 meccsen 31 gólt szerzett eddig a ligában (ebből 58/28 az alapszakaszban elért mérlege). Ádám Martin számára is megkezdődött a második idény Dél-Koreában, de az első fordulóban csak a hajrában állt be a magyar csatár a 2–1-re nyerő Ulszanban,amikor már kialakult a végeredmény.

Törökországban a február eleji földrengés után múlt héten indult újra a bajnokság. A Fenerbahce magyar válogatott védője, Szalai Attila egy fejes góllal vette ki a részét a Konyaspor elleni, 4–0-s győzelemből. Ebben az idényben, a bajnokságban ez volt az első találata a védőnek, összességében két év alatt pedig az ötödik, mindent tétmeccset nézve pedig a 101. mérkőzésén hatodszor volt eredményes a Fenerben.

Bolla Bendegúz az 50. meccsét játszotta
 a svájci élvonalban (Fotó: EM Sports Consulting)
Bolla Bendegúz az 50. meccsét játszotta a svájci élvonalban (Fotó: EM Sports Consulting)

Jubileumhoz érkezett vasárnap a svájci Grasshoppersben, az FC Luzern ellen 1–0-ra elveszített mérkőzésen Bolla Bendegúz is, aki az 50. meccsét játszotta a svájci Super League-ben.

Szlovákiában a DAC úgy is győzött és élre állt a Skalica elleni 2–1-es siker révén, hogy Kalmár Zsolt 11-est hibázott a meccsen (Szánthó Regő csereként állt be), ugyanis a Holman Dávidot mellőző Slovan csak döntetlent játszott a fordulóban. Görögországban Kleinheisler László a kispadról nézte végig az éllovas Panathinaikosz és a 3. helyezett Olympiakosz rangadóját.

Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti mérkőzései.

FEBRUÁR 20., HÉTFŐ
CIPRUS

1. osztály
Olympiakosz Nicosia–Omonia Nicosia 0–1
Omonia: Lang Ádám végig pályán volt, sárga lapot kapott.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
Atromitosz–Levadiakosz 1–0
Levadiakosz: Gróf Dávid végig pályán volt, Vinícius Paulo nem volt keretben.

ROMÁNIA
Superliga (I. osztály)
Botosani–Sepsi OSK 1–1
Sepsi: Tamás Márk végig pályán volt, Varga Roland sérült.

FEBRUÁR 21., KEDD
ANGLIA
Championship
Millwall–Burnley 1–1
Millwall: Callum Styles sérült.

FEBRUÁR 22., SZERDA
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
RB Leipzig–Manchester City 1–1
RB Leipzig: Gulácsi Péter sérült, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán végig a pályán volt.

FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK
EURÓPA-LIGA
RÁJÁTSZÁS A NYOLCADDÖNTŐÉRT, VISSZAVÁGÓ
Union Berlin–Ajax 3–1
Union Berlin: Schäfer András sérült.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
RÁJÁTSZÁS A NYOLCADDÖNTŐÉRT, VISSZAVÁGÓ
Dnipro-1 (ukrán)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–0
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám nem volt ott a keretben, Nikolics Nemanja 84. percben lépett pályára csereként.

FEBRUÁR 24., PÉNTEK
AUSZTRIA
Bundesliga
LASK–Austria Lustenau 1–0
LASK: Kecskés Ákost nem nevezték.
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel kispados volt, nem cserélték be.

BELGIUM
Challenge Pro League (másodosztály)

Standard U23–Lommel 1–0
Lommel: Vancsa Zalán kezdett, a 70. percben lecserélték.

OLASZORSZÁG
Serie B

Frosinone–Parma 3–4
Parma: Balogh Botond kispados volt, nem cserélték be.

FEBRUÁR 25., SZOMBAT
ANGLIA
Premier League
West Ham United–Nottingham Forest 4–0
West Ham United: Hegyi Krisztián nem volt a meccskeret tagja.
Championship
Stoke City–Millwall 0–1
Millwall: Callum Styles sérült.

CIPRUS
1. osztály

Omonia Nicosia–APOEL 0–2
Omonia Nicosia: Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést.

DÉL-KOREA
K-League
Ulszan–Csonbuk 2–1
Ulszan: Ádám Martint a 89. percben cserélték be.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Olympiakosz–Panathinaikosz 0–0
Panathinaikosz: Kleinheisler László végig a cserepadon ült.

HOLLANDIA
Eredivisie
AZ–Cambuur 2–1
AZ: Kerkez Milos kezdőként a 90. percig maradt a pályán, ekkor lecserélték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Hertha BSC–Augsburg 2–0
Hertha: Dárdai Márton hátprobléma miatt nem volt a meccskeretben.
RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 2–1
RB Leipzig: Gulácsi Péter sérült, Szoboszlai Dominik, Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést.
2. Bundesliga
Darmstadt–Hamburg 1–1
Hamburg: Németh András a 79. percben lépett pályára.

ROMÁNIA
Superliga
Sepsi OSK–FC Hermannstadt 2–1
Sepsi: Tamás Márkot második sárga lap után kiállították, Varga Roland sérült.
Liga 2
FK Csíkszereda–Progresul Spartac 2–2
FK Csíkszereda: Kelemen Dávid végigjátszotta a mérkőzést, Jelena Richárdot és Eperjesi Gábort nem cserélték be, Tajti Balázst nem nevezték.

SZERBIA
Szuperliga
Topolyai SC–Szpartak Zlatibor Voda 2–2
Topolyai SC: Szőke Adrián végig a cserepadon ült.

SZLOVÁKIA
Fortuna Liga
DAC 1904–Skalica 2–1
DAC: Kalmár Zsolt a 80. percig játszott, Szánthó Regő a 80. percben állt be, Veszelinov Dániel nem védett.
Aranyosmarót–Slovan Bratislava 1–1
Slovan: Holman Dávid nem volt a meccskeret tagja.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Fenerbahce–Konyaspor 4–0
Fenerbahce: Szalai Attila gólt szerzett és végigjátszotta a mérkőzést.

FEBRUÁR 26., VASÁRNAP
AUSZTRIA
Bundesliga
Altach–Tirol 0–0
Altach: Bukta Csabát nem nevezték a mérkőzésre.

CIPRUS
1. osztály
Paralimni–Akritasz 5–0
Akritasz: Onódi Ákos kispados volt, nem cserélték be.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–Columbus Crew 4–1
Philadelphia Union: Gazdag Dániel kezdőként végigjátszotta a meccset, a 45+3. és a 72. percben is gólt szerzett 11-esből.

FERÖER
Szuperkupa
Klaksvík–Víkingur Göta 0–0 – tizenegyesekkel 6–5
Víkingur Göta: Turi Géza Dávid tagja volt a kezdőcsapatnak.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
Levadiakosz–Panetolikosz 0–0
Levadiakosz: a kaput Gróf Dávid őrizte, Vinícius Paulo kispados volt, nem cserélték be.

HORVÁTORSZÁG
Prva HNL
Dinamo Zagreb–Hajduk Split 4–0
Hajduk Split: Lovrencsics Gergő kezdett, a szünetben lecserélték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Freiburg–Leverkusen 1–1
Freiburg: Sallai Roland a 25. percben lépett pályára csereként.
Bayern München–Union Berlin 3–0
Union Berlin: Schäfer András sérült.

SVÁJC
Super League
Luzern–Grasshoppers 1–0
Grasshoppers: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést.

FEBRUÁR 27., HÉTFŐ
CIPRUS

1. osztály
Apollon–AEK Larnaca 2–1
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám nem volt keretben, Nikolics Nemanja a 72. percben állt be csereként

IZRAEL
Ligat ha'Al
Hapoel Beer-Seva–Maccabi Bnei Raina 2–0
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk végig pályán volt.

FEBRUÁR 28., KEDD
04.00:
Portland Timber–Sporting Kansas City
Sporting Kansas City: Sallói Dániel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik