Esőben, sárban, hóban – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2025.09.20. 22:57

Több mint megszokott, hogy az RB Leipzig futballcsapatának összeállítása Gulácsi Péter nevével kezdődik – már-már hagyományosan. Nem túlzás, hogy tradíció, hiszen honfitársunk szombaton a 250. meccsét játszotta a Bundesligában. A Bundesligában – ismétlem –, nem akárhol tehát. A jubileumi meccsen a Köln volt a csapat ellenfele, az eredmény közömbös ahhoz képest, hogy az emléknap kapcsán ismét elmondhatjuk, hogy Gulácsi Péter megérdemel minden tiszteletet. Már csak azért is, mert nem mindennapi nehézségeket kellett legyőznie ahhoz, hogy idáig eljusson (és haladjon tovább).

Legyen elég csak a két esztendővel ezelőtti sérülésére utalnom, akkor keresztszalag-szakadás miatt kellett kihagynia csaknem egy esztendőt, két műtét és hosszas rehabilitáció után állt helyre a világ rendje. Ahogy idén, némi nyári zűrzavar után is. Az volt a hír, hogy megválik tőle a klub, ám végül Ole Werner vezetőedző rá szavazott. Megnyerte tehát a csatát Maarten Vandevoordttal szemben, ami azért is dicső tett, mert a belga kapust a jövő emberének tartják, míg Gulácsi…

Nos, ő már elmúlt 35, tizenkét esztendővel idősebb vetélytársánál, ám semmit sem számít a kor. Bizonyság rá, hogy a Kicker értesülése szerint hamarosan újratárgyalják a magyar légiós nyáron lejáró szerződését. Nehogy már ingyen kelljen elengedni, ha meg akarnak válni tőle egyáltalán!

Életkora is befolyásolta abban, hogy lemondott a magyar válogatottságról – a háttérben értő, empatikus feleség és két fiú­gyerek is ösztönözte arra, hogy eggyel hátrébb lépjen. Meg aztán az a fránya sérülés is okot ad az óvatosságra, miközben tudja, a kapuban neki kell teljesíteni, tisztában van azzal is, hogy mivel tartozik az őt segítő családi közegnek.

Az is a nyár eseménye volt, hogy harmadszor lett övé a Die weisse Weste (Fehér mellény) elnevezésű díj, amely esztendőnként a legtöbb kapott gól nélküli bajnokit felmutató kapusnak jár. Az pedig szintén megszokott, hogy az elismerésért járó pénzt egy hos­pice-gyermekkórháznak ajánlotta fel.

Itt tart most Gulácsi Péter, elismert, tisztelt szereplője a Bundesligának, esőben, sárban, hóban (is) ő az RB Leipzig kapusa.

A Bundesligában – ismétlem újra.

Német labdarúgás
2025.09.20. 20:29

A Lipcse a Köln elleni győzelemmel ünnepelte Gulácsi 250. Bundesliga-meccsét

A Leipzig már az első félidőben három gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
9 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 23:40

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 09:28

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59